Papp László Tamás
Papp László Tamás

Mi történik, ha az MSZP már, az LMP pedig még nem képes ellátni a hatékony politikai ellenzékiség szerepkörét? Ha a szocik a kormányzás után az ellenzékiséget is elbaltázzák, az nemcsak nekik árthat, hanem a politikai kontroll nélkül hagyott országnak is.

Eldőlni látszik, hogy Mesterházy Attilának nem lesz formális kihívója az eheti szocialista tisztújításon. A pártvezetés nyílt bírálói közül se Gyurcsány, se Szanyi nem indul ellene. De még a házelnökségéről való lemondás után mozgalmat alapító Szili Katalintól is csak egy frázisokban, közhelyekben bővelkedő nyilatkozatra futotta. Szervezeti háttérerőt a gyakorlatban is felvonultató pártbeli alternatívaképzést egyikük sem villantott be. Ennek oka nyilvánvalóan a kivárás. Az offenzív-konfrontatív Fidesz-politika rövid távon a pillanatnyi csúcsvezetés körüli összezárásra sarkallja a tagságot. Plusz a vereség hatása – bármennyire előrelátható volt is – mégiscsak sokkolta a nyolc év kormányzat után pehelysúlyú, még a kétharmados többséghez sem kellő ellenzéki középpárttá degradálódott baloldalt. Ráadásul az őszi választás a ciklus végéig az utolsó biztos lehetőség, hogy bevigyenek valamiféle részeredmény-szépítő politikai becsületgólt. Helyi ellensúlyt képezve az alkotmányos gát nélküli országos kormánytöbbség nyomulása elé. Ilyen szituációban pártütésnek, csapatgyengítő egységbontásnak minősülne, ha megosztottságot sugalló belharcok zajlanának a kongresszuson. Így a párton belüli személyi-vezetésfilozófiai disputákat jegelték az év végéig.

©

Óva intenénk mindenkit attól, hogy Mesterházy taktikai diadalát stratégiai győzelemként értelmezze. Csak két példa a nem is oly távoli múltból. ’98 őszén Kovács László hajdani (és jövőbeli) külügyér lépett Horn Gyula pártelnöki örökébe. A következő tisztújításokon is rendre megerősítették pozíciójában. De 2001 nyarán mégis az addig csak szakpolitikusként ismert (Kovácsnál lényegesen gyengébb politikai vénájú, beszédképességű) Medgyessy lett a miniszterelnök-jelölti befutó.

Ugyanígy a 2006-os kormányfőként való újraválasztását követően is tutiként könyvelték el sokan, hogy Gyurcsány tartósan bebetonozódott az MSZP-be. S tényleg, pártja a 2006 őszi zavargások után elnökké választotta, de a 2008 tavaszi „reformgyilkos” népszavazás, sőt a koalíciószakadás és a válság után is mellette állt. Úgy tűnt, Gyurcsánynak nincs alternatívája, de még ha le is köszön a miniszterelnökségről, a pártot akkor is kezében tartja. Hogy azután 2009 tavaszán Gyurcsány régi ellenlábasai egyik pillanatról a másikra visszavegyék az MSZP-t. Még abban az évben jelöltté ütöttek a párt öregei egy nyugisan kézben tartható, koravén fiatalt: Mesterházy Attilát. Aki valószínűleg épp azzal tudta a bukás után is stabilizálni helyzetét az MSZP mérvadó körei előtt, hogy nem akar törésvonalat képező programot hirdetni. A „neoliberális” Gyurcsánnyal, a „nemzeti” Szilivel, a „vérbalos” Szanyival szemben Mesterházy politikai arcélének kontúrjai eklektikus masszává lágyulnak. A pártmegváltó receptet, gyógyírt, messiás-egységcsomagot reklámozó frakcióvezérek ellenpólusaként ő azt mondja a tagságnak: „Az vagyok, aminek csak látni akartok.”

Mesterházy szürkesége, programnélkülisége kifejezetten előny lehet egy olyan átmeneti szoci „vészkorszakban”, amikor az egységdemonstrálás önmagában érték, illetve még egyik alternatívaképző góc sem erősödött föl annyira, hogy megvívjon a másik pólussal és a centrumfigura Mesterházyval. Addig maradhat egyfajta tranzitfiguraként. De mi lesz veled azután, MSZP? Pártszakadás, földindulás? Vagy – mint 2004-ben Gyurcsány képében – színre lép majd egy új pártpróféta? Hogy minderre feleletet adhassunk, kénytelenek vagyunk leásni a múltba.

©

A rendszerváltáskor az összes többi párt az MSZ(M)P tudatos vagy akaratlan antitéziseként szerveződött. Többféle irányítási-vezetési filozófiával. Az 1988-89-ben (újjá)alakult történelmi és/vagy gyűjtőpártok közül az MSZDP, a KDNP, az MDF egyfajta demokratikus „belső parlamentarizmus” alapján üzemelt. Több jelölt, irányzat, áramlat, platform futott bennük párhuzamosan. A mindenkori pártelnök és központi csúcsvezetés jogosítványai nem voltak túl erősek. A pártegységet az öntudatnak, a közös világnézet kohéziójának kellett volna fenntartania. Hosszú távon azonban fenti pártok mindegyike frakcióharcoktól, szakadásoktól összezsugorodva zuhant a politikai nihilbe vagy szűnt meg önálló erő lenni.

Bár hosszabban, de lényegében ugyanezen pályaívet járta be a húsz év alatt nyolc elnököt fogyasztó, örökös belviszályoktól gyötört SZDSZ is. Az egyszemélyi egyeduralmon alapuló pártok – pl. a torgyáni FKGP vagy a csurkai MIÉP – sokáig az egységes, hatékony cselekvés mintapéldányai voltak. Viszont a legelső komoly válságnál bebizonyosodott, hogy a tagság és a káderek hűsége nem az öntudaton, az értékközösségen, hanem a pártvezérnek való ideológiai, szervezeti (és gyakran egzisztenciális) kiszolgáltatottságon alapult. A XXI. század küszöbére lépve ezen „vezérpártok” ugyanúgy felmorzsolódtak, mint a demokratikus típus. Az egyetlen hajdani rendszerváltó, antikommunista, utódpárt-ellenes tényező, amely képes volt túlélni az elmúlt húsz évet – a Fidesz. Ennek azonban ára volt. A kezdeti belső pártdemokrácia mindinkább formálissá vált, ami ugyan nem süllyedt torgyáni vagy csurkai szintre, de így is tény: a pártvezetéssel szembeni alternatívaképződés, intézményes kihívás az orbáni tekintélyuralommal kormányzott Fideszben gyakorlatilag lehetetlen. Kritikusai szőrmentén-virágnyelven bírálhatják esetleg a vezért, de autonóm platformot, hatalmi alközpontot a párton belül nem alapíthatnak.

[[ Oldaltörés (Folytatás) ]]

A demokratikus rendszerváltó elit szégyene, hogy a posztkommunista MSZP volt az egyetlen, amely képes volt a kifelé demonstrált pártegységet a belső többszólamúsággal hatékonyan kombinálni. Az 1989-es pártalapító (vagyis pártátkeresztelő) kongresszus kimondta a platformszabadságot. A frakciózás méregfogát épp azzal húzva ki, hogy legalizálta azt, elismervén a párttagság mindenkori kisebbségének szervezeti különállási jogát. Horn Gyula alatt a platformok emblematikus arcai – Vitányi Ivántól Nagy Sándoron át Krausz Tamásig – nyíltan bírálhatták a pártvezetés (és a pártelnök) nekik nem tetsző döntéseit. Anélkül, hogy ez politikai halálukat jelentette volna. De Szili Katalin is bántódástól mentesen támadhatta Gyurcsányt annak felemelkedése és hatalomgyakorlása idején. Ahogy Gyurcsány és Szanyi sem tett lakatot a szájára az utóbbi hetekben-hónapokban.

Korlátozás nélkül alapíthatóak a párton belül a mindenkori csúcsvezetés ellenében, azok kihívójaként létrehozott klubok, fórumok, tagozatok, mozgalmak. Bármit gondolunk is a kormányzati teljesítményükről, az nem vitatható: az MSZP ilyen tekintetben demokratikusabb párt, mint a Fidesz. Miként lehet akkor, hogy a szocialisták belső pluralizmusa nem vezetett széthulláshoz, törpepárttá zülléshez, illetve nem is vált a Fideszhez hasonló, rendeleti kormányzású „irányított pártdemokráciává.”? Annál inkább tanulságos ez, hisz az MSZP elődpártja korántsem a demokratikus hagyományairól ismert. A paradox csavar ott van, hogy a szocialisták pártegységet nem veszélyeztető belső pluralizmusa mégis a paternalista kádári diktatúrában gyökerezik.

©

Az MSZMP, három évtizedes uralma alatt önmaga ellenzékének szerepét is be kívánta tölteni. Sokrétű, komplex párt volt, amely a „puha sztálinistáktól” Nagy Imre taktikus-pragmatikus, vezérüket a bitófa alá nem követő híveiig, enyhén antiszemita (hivatalosan: antikozmopolita/anticionista) népi-nemzeti kádereken át zsidó-filoszemita urbánus apparatcsikokon keresztül a pártszervezetek intrikus-cinikus karrierista mocsaráig rengetegféle világlátást tömörített. Mivel azonban szervezett és legális formában politizálni a kádárizmus idején csak az állampárt (és fiókszervezetei) berkeiben lehetett, ezek az emberek kénytelenek voltak a másikat kényszerűen elviselve, egy belpolitikai fedél alatt létezni. Bár egymást gyakran jobban gyűlölték, mint a rendszer hivatalos ellenségeit, mégsem léptek ki a pártból.

Ez a demokráciában sem volt másként. Ezért válhatott az MSZP – ha mandátum-és százalékarányokat nézzük – a politikai haszonelvű önérdek tekintetében a legsikeresebb képződménnyé az elmúlt húsz évben. Olyan párttá, amely az elmúlt öt ciklusból hármat legnagyobb kormánypártként, a hatalomban töltött. Mely négy miniszterelnököt, s öt kormányt adott, s egyedüliként tudta a hatalomból újrázva elnyerni a választói bizalmat. Ugyanakkor épp ez a hatalomra jutásban (és hatalmon maradásban) segítő belső modus vivendi, a pártbeli törésvonalakat áthidaló közös érdekminimum ment hosszú távon a kormányzóképesség drámai rovására.

Az egyfajta proli karakánságot, kurázsit és vagányságot tükröző Horn Gyula keresztülverte posztkádári paternalista pártján a Bokros-csomagot. Sőt – bár (ismerve a bokrosi felfogástól nagyon távol eső mentalitását) minden porcikája berzenkedhetett tőle, fenn is tartotta azokat, dacolva a szociális demagógiával. A gyurcsányi reformkurzus idején azonban ama belső többszólamúság, amit Horn még képes volt a kormányzati cselekvőképességgel összeegyeztetni, lebénította pártot. A különböző faktorok nem koncertszerű összhangot teremtettek, hanem disszonáns jelleggel kioltották egymást. A panamabotrányok arra utalnak, már nemcsak kioltották, hanem fel is dobták egymást. Az ügyészség aligha tudott volna ily bravúrt produkálni belső informátorok, bennfentes kisúgók nélkül. Ennyi haszna volt a jogállam szempontjából az MSZP belső funkciózavarainak. Csakhogy erre a kormányzás teljesen, a párt pedig majdnem ráment.

Emiatt még fájhatna kizárólag a szocik feje. Viszont rövid-és középtávon szinte csak az MSZP-től várhatjuk, hogy a Fidesz jogállam-szűkítő, parlamentarizmust korlátozó erőfölényének alternatívája legyen. A Jobbik nyilván nem lehet a Fidesz demokratikus (le)váltópártja. Az országházi rutinnal nemigen bíró LMP-nek pedig még sokat kell tanulnia. Hónapok-évek kérdése, amíg kinőhetik magukat a hippi-zöld kispártiság utópikus, szubkulturális skatulyájából. Így – bármennyire is fenntartásokkal, fintorogva állunk hozzá – a szocialisták lesznek a demokratikus étlap egyetlen biztosan jelen lévő fakultatív eleme. A Fidesz választójogi szigorításai - mint szezonális kispártot - épp az LMP-t veszélyeztetik. Komolyan csak akkor lehet számolni velük, ha átjutnak ezen a tűzkeresztségen (pl. az önkormányzati választáson.) Ugyanakkor jó néhány szomorú példát láttunk az elmúlt évtizedekben, mi lett a sorsa a parttalanul demokratikus, értelmiségi pártoknak, lásd SZDSZ. Ahhoz, hogy komoly ellenzéki erő legyen, az MSZP-nél szükség van a regnáló pártvezetés belső önmérsékletére és önkorlátozására. Pontosan arra, amit a  Fideszen kér számon. Hogy a Mesterházy-főáram változatlanul bírja és tűrje a permanens belső kihívást. Életképtelen Gyurcsány-, Szanyi-, és Szili-párt helyett a piacképes belső pluralizmus helyreállításán kellene munkálkodniuk. Hogy ez kormányképes is legyen, azon ráérnek még gondolkodni.      

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Újabb a NER-be bekötött építőipari érdekcsoport állt saját lábra

Újabb a NER-be bekötött építőipari érdekcsoport állt saját lábra

Budai palotába költözött a Nemzeti Nyomozó Iroda

Budai palotába költözött a Nemzeti Nyomozó Iroda

Vörösiszapper: súlyosították az ítéletet másodfokon

Vörösiszapper: súlyosították az ítéletet másodfokon

Megkezdődik a magyar űrhajós kiválasztása

Megkezdődik a magyar űrhajós kiválasztása

2020-tól megszűnik létezni a WhatsApp bizonyos telefonokon

2020-tól megszűnik létezni a WhatsApp bizonyos telefonokon

260 millióval drágultak a Fradi-edzőpályák a Népligetben

260 millióval drágultak a Fradi-edzőpályák a Népligetben