A Parlament előtt járok el nap mint nap. Ha tetszik, ha nem, „első kézből” értesülök mindarról, ami körülötte történik. Csütörtök délután egy érces hangú, fekete ruhás, ismeretlennek tűnő fiatalember szónoklatába volt alkalmam belehallgatni: emelvényről beszélt, mintegy húsz-harminc embernek, akik a tikkasztó hőségben kissé bágyadtan hallgatták. A szónok egy nevet ismételt, legalább háromszor, látható örömét lelve a nyelvi leleményben: „Orbán Rosenberg”. A név hallatán már nem kellett sokat találgatnom, melyik párt rendezvénye mellett visz el az utam.

Christopher Rosenberg

budapestreport.com

A lobogó Árpád-sávos zászlók alatt Jobbik Magyarországért mozgalom képviselője ostorozta a nemzetközi nagytőkét, és kiszolgálóját, a Fidesz-kormányt. Durvább hangnemben, mint ahogy ugyanaznap, napirend előtt Gyöngyösi Márton beszélt a Parlamentben, ugyanerről. Aki nyilvánosan sürgette Orbán Viktort és Matolcsy Györgyöt, hogy az IMF rendkívüli hitelkeretéről szóló megállapodást ne „a színfalak mögött” írják alá, hanem „a nemzet színe előtt” vitassák meg annak minden részletét, javasolva a tisztelt háznak, hogy utasítsa el a nemzetközi nagytőke, az IMF és az EU „karitatív-filantróp álcába bújtatott” diktátumát. Követelte továbbá, hogy nyilvánosan tárgyaljanak a készenléti kölcsönről „a civil szervezetek bevonásával, és a nemzet minden tagjának részletes tájékoztatásával. Ha nem ezt teszi a kormány, akkor az IMF-fel fog össze, nem a bizalmat adó választókkal.”

Nem kétséges, hogy ha erre a Jobbik által reklamált „nyilvános konzultációra” sor kerülne, miként döntene „a magyar nép lelkiismerete” a nemzetközi tőkével való együttműködésről.  Úgy tűnik azonban, a Jobbiknak nincs esélye, hogy kipróbálja a „mélymagyar” gazdaságpolitikát, s megmutassa, hogyan képes kivezetni az országot a válságból. Így minden gond nélkül szidalmazhatja az új kormány 29 pontos válságkezelési tervét, és azt a törekvését, hogy be kívánja tartani az államháztartási hiány-csökkentő programot, amit még a Bajnai-kormány kezdett el. Orbán Viktor Rosenbergék szekerét tolja, s bár keményen megadóztatja a bankokat, valójában a „pénzszivattyúk” oldalán áll.    

Ebben a gondolatmenetben nincs semmi új. Talán csak az a figyelemre méltó benne, hogy míg a jobbikosok a Parlament ülésteremben megtartóztatják magukat a zsidózástól, addig amikor ugyanerről a témáról „odakinn”   kimondják, ami a szívüket nyomja, szidják a „rosenbergeket”, mint a bokrot. Jól érzékelteti ezt az alpári stílust a július 11-i Kurucinfo címe: „Hazánkba küld egy Rosenberget az IMF”

Nem állíthatom, hogy a gazdasági tárgyú, antiszemita célzásokkal tűzdelt hőbörgés komolyabb visszhangot váltott ki a hallgatóságból. És nemcsak a hőség miatt fulladtak közönybe lángoló szavai. Az összesereglett, láthatóan egyszerű Jobbik-hívők azt még tudták, ki az Orbán Viktor, de azt valószínűleg nem, miféle konkrét Rosenbergre gondol a szónok, akit összehozott Orbánnal.  Ott van ugyebár ez az IMF-es Cristopher.  És annyi Rosenberg volt még: például az Amerikában kivégzett házaspár, akikről, az amerikaiak bosszantására, a követségük mögötti Hold utcát nevezték el az ötvenes években. De hogy ne csak zsidókat emlegessünk: ott van Alfréd, Hitler kedvenc ideológusa, akit 1946-ban, Nürnbergben kivégeztek. Vagy Karma, aki pornósztár, és nincs köze a politikához.

Nincs egyszerű a dolga a Jobbiknak, ehhez kétség sem fér. A parlamenti és a parlamenten kívüli politika hatékony kombinációját, mely a szélsőséges pártok sikerének titka volt a két világháború közötti Európában, a mai Magyarországon nehéz megvalósítani. A tömegeket ugyanis mérsékelten érdekli csak a politika, és ilyenkor, az általános választások után alig több mint két hónappal, dög melegben, még annyira sem. Az sem világos, hogy mi mondanivalója lehet a Jobbiknak, az elitellenességen és az antiszemitizmuson kívül az „egyszerű nép” számára. A kormány és közvélemény számára egyértelmű, hogy csak a nemzetközi szervezetekkel, mindenekelőtt az Európai Unióval és a Világbankkal együttműködve, azok szempontjait figyelembe véve lehet csak végrehajtani az elkerülhetetlen strukturális változásokat a gazdaságban.

 Napjainkban szerencsére kevesen vevők a szociális demagógiára, és a „rosenbergezésre”. Ahhoz hogy ez a helyzet ne változzon, nemcsak folytatni kell az eddig követett, határozott politikát a szélsőjobbal szemben, de az új kormánynak legkésőbb az év végéig látható eredményeket kell felmutatnia a gazdasági mutatók terén. Nincs mese: az új kormánynak ugyanazt a gazdaságpolitikát kell vinni, amit Bajnaiék kezdtek el, csak sokkal ügyesebben és hatékonyabban.  Már mutatkoznak ugyanis apró, biztató jelek, melyek a válságból való kilábalásra utalnak. Arra is van esély, hogy a kormány  az IMF-es Rosenberggel kedvezőbb feltételekkel köthet megállapodást a készenléti hitelről mint Gyurcsányéknak sikerült 2008 novemberében.