Egy esős márciusi napon találkoztam a 33 éves Veronikával, aki egy kis magyarországi faluból érkezett egy családon belüli erőszak áldozatai számára létrehozott menedékre. Kezdetben a rémülettől nem akart beszélni, mert félt, hogy az élettársa ráismer, és megtalálja. A testét korbácsolásból fakadó hegek és sebek borították, a torka körül olyan forradások húzódtak, melyek elmondása szerint hosszú évek durva bántalmazásaiból eredtek.

Élettársa – mesélte Veronika – jóban volt a rendőrökkel, akik, amikor egy-egy brutális bántalmazást követően hozzájuk fordult, azt válaszolták, hogy „addig, amíg vér nem folyik”, nem avatkoznak közbe. Végül már nem telefonált többet. „Mondd meg, te nem veszítenéd el a bizalmad ezekben az emberekben?” – kérdezte tőlem.

Magyarországon, a családon belüli erőszak kutatása során megszámlálhatatlan alkalommal hallottam az „addig, amíg vér nem folyik” hátborzongató kifejezést nőktől, szociális munkásoktól és még rendőröktől is. Ez már önmagában is arra enged következtetni, hogy a jelenlegi, családon belüli erőszak kezelésére és az áldozatok védelmére kialakított rendszer egyszerűen nem működik.

Túry Gergely

Nemrégiben Magyarország új Büntető Törvénykönyvet fogadott el, melynek része egy családon belüli erőszakra vonatkozó, különálló jogi tényállás. Ugyan a törvény pozitív irányba való elmozdulásnak fogható fel, a vonatkozó rendelkezés számos csapdát rejt. Az új tényállás túlságosan szűken határozza meg az áldozati kört, kizárva azokat a nőket, akik nem élnek együtt élettársukkal (kivéve ahol közös gyermek is van), és a büntetőeljárás megindításához többszöri bántalmazást tart szükségesnek. A jogszabály-módosítás egymaga nem nyújt megoldást a védelmet kereső nők számára.

Kutatásunk azt mutatja, hogy a rendőri tétlenség, az áldozat-hibáztató hozzáállás és a bántalmazások fontosságának elbagatellizálása egészen köznapinak számít Magyarországon. Sok nő panaszkodott arra, hogy a rendőrök a családon belüli erőszakkal kapcsolatos feljelentéseiket teljes mértékben semmibe vették. A 28 éves Borbála arról számolt be, hogy a rendőrség nem vette figyelembe az egyébként látható sérüléseit, a vérző orrát, ráadásul a férje pártjára állt. Elmondása szerint meg sem kérdezték tőle, hogy mi történt: „A rendőr az arcomba mondta, hogy teljesen rendben van egy nőnek egy pár pofont kapni.”

Bár 2009 óta a rendőrség jogköréhez tartozik a helyszínen távoltartó határozatot hozni, erre ritkán kerül sor. Ahelyett, hogy hivatalból intézkednének, a rendőrök gyakran a férj jelenlétében kérdezik meg a nőt, hogy akarja-e a távoltartó határozat meghozatalát. Sokan a bosszútól tartva ezt visszautasítják.

Számos esetben orvosok és szociális munkások (akik egyébként nagyon fontos szerepet töltenek be a bántalmazások felderítésében) sem nyújtanak megfelelő támogatást, vagy nem adnak megfelelő tanácsot az áldozatoknak. Olyan esetekkel is találkoztam, amikor az orvosok nem kérdezték meg a családon belüli erőszakot elszenvedőktől, hogy akarnak-e feljelentést tenni, és a sérüléseket nem dokumentálták megfelelőképpen, ami elengedhetetlen lenne a bántalmazó felelősségre vonása szempontjából.

Három olyan nő is volt, aki arról számolt be, hogy a gyermekjóléti szolgálatok kiskorú veszélyeztetése miatt a gyermek elmozdításával fenyegetőztek. A háromgyerekes, 37 éves Virág elmondta, hogy a gyermekjóléti szolgálatok arról tájékoztatták, hogy amennyiben a férje magatartása nem változik, vagy ő el nem hagyja a férjét, elveszik a gyermekeit. Ahogy mondta: „Ezután a férjem tudta, hogy bármit megtehet velem, mert nem fogom a rendőrséget hívni a hatóságoktól való félelmem miatt”. Ellenséges hozzáállás, tétlenség és a családon belüli erőszak áldozatainak nem megfelelő kezelése elbátortalanítja és demoralizálja a családon belüli erőszak áldozatait, és sokan így arra a következtetésre jutnak, hogy nincs más választásuk, mint visszatérni erőszakos kapcsolatukhoz.

Mikor a nőknek végre sikerül kiszabadulniuk az erőszakos helyzetekből, gyakran nehezen találnak biztonságos helyet maguknak. Magyarországon csak 122 krízisközponti férőhely áll a családon belüli erőszak áldozatai rendelkezésére. A nemzetközi normák ellenben 1000 férőhelyet írnak elő.

Az érintett nők csupán 60 napig maradhatnak a krízisközpontokban és annak leteltét követően csak a gyermekes nők kérhetnek további ideiglenes szálláslehetőséget. A gyermektelen nők számára nyitva álló lehetőségek ellenben csupán a hajléktalanszállók, pár nap barátoknál, vagy a bántalmazóhoz való visszatérés.

A magyar kormány egy jelentős lépést tett akkor, amikor módosította a Büntetőjogi Törvénykönyvet, de a hatóságoknak ennél sokkal többet kell tenniük annak érdekében, hogy Magyarország eleget tegyen nemzetközi jogi kötelezettségeinek és azzal kapcsolatos alapfeladatának, hogy megvédje állampolgárait a bántalmazásoktól.

Magyarországnak a családon belüli erőszak kezelésére nemzeti stratégiát kellene létrehoznia. A rendőröknek, orvosoknak és szociális munkásoknak képzésre és iránymutatásra van szükségük annak érdekében, hogy a családon belüli erőszak eseteit megfelelőképpen kezeljék. Minden nő, attól függetlenül, hogy milyen típusú kapcsolatban él és hogy van-e gyermeke vagy nincs, megkülönböztetés-mentes, egységes jogi védelemben kell részesüljön, és biztonságos helyre van szükség a bántalmazásoktól való menekülés esetére.

hvg.hu

Végül a kormánynak kötelessége valódi megoldásokat nyújtani a családon belüli erőszak eseteire, beleértve a hatékony távoltartó határozatokat és a bántalmazók büntetőjogi felelősségre vonását. A nőknek nemcsak védelemre és igazságszolgáltatásra van szükségük, hanem arra is, hogy bízhassanak abban, hogy a kormány megvédi őket.

Nem folyhat több vér: Magyarországon családon belüli erőszakot elszenvedett nőknek szükségük van arra, hogy számíthassanak a hatóságokra abban az esetben, ha védelemre és támogatásra szorulnak.

Lydia Gall a Human Rights Watch Balkán és Kelet-Európa kutatója, és szerzője a Human Rights Watch új „Addig, amíg vér nem folyik: Védtelenség a családon belüli erőszak ellen Magyarországon” című jelentésének. Kövesse a Twitteren: @LydsG