Debreczeni: Setét Jenő haragszik

A roma polgárjogi aktivista nem a szélsőjobbra dühös (az már a „könyökén jön ki”), hanem a „demokratikus” oldalra. Olyannyira haragszik, hogy a jelző idézőjelbe tételével is jelzi: annak használatát se tartja jogosnak a politikai spektrum „jobbközéptől a balközépig tartó” részére. Cikkének végén ráadásul így summázza a szóban forgó körök cigánysággal kapcsolatos megnyilvánulásait: „a szalonrasszizmus alapesete”.

A szerző az áldemokrata (ámde valódi rasszista) pártok közül (a Fidesz mellett) csak a DK-t, illetve annak „prominenseit” említi. Mivel nevezett párt egyik alelnöke vagyok, és a közelmúltban módom volt közös tévéműsorban (Friderikusz – ATV) is szerepelni Setét Jenővel, találva érzem magam – s egy rövid reakció erejéig késztetve is.

Nézzük, hogy szól a roma polgárjogi aktivista érvelése. Szerinte a „demokratikus” oldalon „a frissen felfedezett amazonasi népek módjára beszélnek” a hazai cigányságról, éspedig azért, hogy annak „másságát” hangsúlyozzák, így igazolva a kirekesztést. Mert a szóban forgó körök „minden erőfeszítése arra irányul, hogy fenntartsa, és indoklásával elfogadhatóvá tegye, megmagyarázza a fennálló társadalmi távolságokat, és… emészthetővé tegye a kitaszítás fenntartását, az újabb és újabb stigmákat”. Setét szerint szalonrasszizmus a roma szociokulturális hagyományra való bármilyen célzás; a cigányság helyzetét a többség kirekesztése okozza, ennek áldozatai a romák. Szerinte a bírált körök „radikálisan nem vesznek tudomást a cigányok legalább hatszáz éves jelenlétéről, a szabadságharcokban való részvételükről, arról a tényről, hogy a MAGYAR a cigányok nagy többségének elsődleges identitása”. Érvként hozza föl a szerző azt is, hogy neki „kizárólag magyar az anyanyelve”.

A végén kezdem. Ha Setét Jenő anyanyelve a lovári volna, akkor is épp úgy magyar honfitársamnak tekinteném őt, mint amilyennek most tekintem. Hadd idézzek a már nyomdában lévő könyvemből, amelynek címe (Zrínyi után): Ne bántsd a cigányt!

„A hazai romák rég nem bevándorlók: évszázadok óta a magyar társadalom tagjai. Magyarok. A cigánykérdés: magyar nemzeti sorskérdés. A kezelése, a megoldása érdekében tett erőfeszítések a magyar társadalom létérdekét szolgálják.

A cigányok: mi vagyunk.

Aki cigányellenes: az magyarellenes.”

Kedves Jenő, én ezt halálosan komolyan gondolom. A könyvben leírom ama fél évezred történetét, amíg a cigányok – az agrárnépesség és a mozgó hadseregek fémigényét kielégítve – szervesen és igen hasznosan illeszkedtek a többségi társadalomhoz. Elkülönülve, nem integrálódva – a maguk életmódja, kultúrája, szokásrendje szerint. Ez alól húzta ki a talajt az első tőkés modernizáció: az ipari forradalom nyomán járó gyári tömegtermelés.

A cigányság a XIX. század második felétől a XX. század közepéig zömmel egy funkciótlanná vált, roncsolódó premodern társadalmi struktúra foglya maradt; továbbra is integrálatlanul: a modernizálódó többségi társadalom keretein – így a közoktatáson is – kívül rekedve. Glatz Ferencet idézem: „kívül maradtak a nemzeti-állami iskolarendszereken. Amelyek az elmúlt másfél évszázadban a polgár munka- és viselkedéskultúráját, szakmai műveltségét, erkölcsi fogalomrendszerét normákba szorították. Erre nevelték az európai polgárt a hatodik életévétől. A cigány közösségek kívül rekedése ezen az oktatási rendszeren a mai beilleszkedési zavarok alapja.”

Glatzot is le lehet szalonrasszistázni, de inkább menjünk tovább. Az államszocialista modernizáció – fél évezredes társadalmon kívüliség után – hatalmi erővel beintegrálta (rekrutálta) a cigányság tömegeit a többségi munkaszervezet legalsó szintjeire (segéd-, betanított munkásként) és a közoktatásba (a középfokúba minimális, a felsőbe elenyésző számban). E négy évtizedes (történelmi léptékben igen rövid) integrált állapotnak vetett véget drasztikusan a rendszerváltozással járó második tőkés (globálkapitalista) modernizáció, amely pár év alatt könyörtelenül kisöpörte a munkaerőpiacról a képzetlen munkaerőt.

A romák 70-80 százaléka lett tartós és reménytelen munkanélküli, mert a modern gazdaság kereteiben képtelenség munkát adni annak az iskolázatlan, képzetlen, társadalmilag újra szegregálódó tömegnek, amilyenné a cigányok kétharmada-háromnegyede újra vált. Ebben az előítéletnek, a kirekesztésnek is volt szerepe, de e nélkül se lehetne érdemben más a helyzet. Ahogy Bulgáriában, Romániában, Szlovákiában sem más.

Épeszű embernek nem lehet egyéb célja, mint a romák újbóli integrációja. Ha ez nem jár sikerrel, az egész társadalom működése megbénul pár évtized alatt. A többségi társadalom körében 1.0 körül van a teljes termékenységi mutató (egy pár után egy utód marad), az integrálatlanok (zömmel romák) körében ennek a háromszorosa. A képlet rém egyszerű. Az aktív adó- és járulékfizetők utódlása apad, a passzívaké (nyugdíjasok, segélyesek) árad. A teherhordók száma csökken, a teher nő. A fiatalok kivándorlása csak sietteti a végkifejletet: bevételek híján megrogyó állam; ellátatlan, védtelen öregek; kitéve a segélyek elapadása folytán éhezők fosztogatásainak. Ez vár ránk: a harmadik világ.

Hacsak nem tudjuk integrálni a társadalom alatti létbe szorult – jórészt roma – tömegek jelentős részét. Lyukas csónakban ülünk, ömlik be a víz: több, mint amit ki tudunk merni. Ha így marad, elsüllyedünk. Ez a helyzet.

És csupán arról van szó, hogy a rasszista kirekesztés elleni harcnál összetettebbnek, nehezebbnek gondoljuk az integrálás folyamatát. És figyelembe veendőnek a tradíciókat, az adottságokat: a félévezredes plusz negyedszázados integrálatlanságból adódó nehézségeket.

Az integrációt nem lehet kikövetelni, kiharcolni holmi antirasszista küzdelemben. Együttműködve, szót értve kell dolgozni érte. Setét Jenőnek pedig – akire én nem haragszom, hanem számítok rá ebben az együttműködésben – figyelmébe ajánlom Nicolae Gheorghe, nemrég elhunyt nagy tekintélyű romániai cigány polgárjogi aktivista szellemi hagyatékát, aki többek közt ezeket mondta (Bíró András-Nicolae Gheorghe-Martin Kovács: Az áldozati szereptől a polgári tudatig. Kossuth. 2014.):

„Az aktivisták hajlamosak azt képzelni, hogy csak úgy hívhatják fel a döntéshozók figyelmét, ha a romákat drámai képek segítségével a társadalom áldozataiként mutatják be… Ahelyett, hogy fanatikusan védelmezzük az emberi jogokat, jobb alkalmazkodóképességgel kell folytatnunk tevékenységünket. A romák befogadásának a helyi közösségekben kell megtörténnie, nem pedig a bíróságokon és hasonló hivatalos helyeken…

Az egyéneket egy társadalmi szövet részeként kell megértenünk, kulturális mintázatokkal, rokoni és etnikai kötelékekkel… Itt az alkalom, hogy új módszereket találjunk a sikeres alkalmazkodásra… amelyek az integrációra és nem az áldozati szerepre fókuszálnak. Ha az integráció a célunk… erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy másokkal közösen… alakítsuk ki a biztonság és a szolidaritás érzését. Ha az új helyzetben ragaszkodunk a hagyományos túlélési technikákhoz, az alááshatja, tönkreteheti kapcsolatainkat… annak az lesz az ára, hogy továbbra is a társadalomból kirekesztve élünk…

A közelmúlt politikai fejleményei… azt mutatják, hogy a roma integráció liberális, emberjogi megközelítése nem érte el a neki tulajdonított célkitűzések nagy részét. A jelenlegi cigányellenesség és a romákkal szembeni rosszindulat egyik forrása saját vonakodásunk volt bizonyos ügyek felemlítésétől. Ezek a témák így szélsőséges politikusok… terepévé váltak. Azzal, hogy fölvesszük őket a napirendre, egy lépést teszünk a megoldásuk felé… Sok roma aktivista és elkötelezett szakértő nem ismeri el ezeket a kérdéseket. Ahelyett, hogy életképes megoldást keresnénk, a gondolatrendőrség szerepére szorítkozunk. Olyan esetekben, mikor a romák is hibáztathatók, közbelépünk, és rasszista megnyilatkozások elítélését követeljük… Antirasszista szótárunk több központi fogalma elhasználódik ebben a folyamatban, beleértve magát a ’rasszista’ és a ’rasszizmus’ kifejezést is.”

Szerintem ezen a „szalon-” előtag alkalmazása sem segít.

A szerző a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.