2015. november 13-án pénteken, este negyed 10 után egy perccel robbantotta fel magát Ahmed al-Mohammed a Stade de France egyik bejáratánál. Egy órával később olvastam az első híreket, éjfélkor már megvolt a repülőjegyem, hajnali 6-kor a párizsi járaton ültem, délelőtt fél 11-kor értem a Rue de Voltaire-re: éppen 13 órával a támadás után a Bataclan előtt állok.

Érzelmek

Illetve a bejárattól körülbelül 150 méterre, hiszen a helyszín ekkora sugárban teljesen le van kordonozva, az épület előtt fehér ufóruhába öltözött helyszínelők dolgoznak, a gépfegyveres rendőrök pedig feszülten terelik a nézelődőket ide-oda. A téren TV-stábok, közvetítőkocsik tucatjai, tőlem pár méterre Hala Gorani, a CNN veterán műsorvezetője jelentkezik be élőben. Hamarosan én is. Először járok Párizsban. Gyász, harag, félelem mindenki arcán. 89 embert gyilkoltak meg az épületben pár órával korábban.

Bihari Ádám

Vér

A Rue de Voltaire és a Boulevard Richard Lenoir sarkán álló kordon előtt sűrű sorokban lépkednek az emberek, virágokat tesznek le a csupasz aszfaltra. A virágok alatt hatalmas, alvadt vértócsa. Véresek az utcai korlátok is. A kordonon túl egy elhagyott cipő, egy szemüveg, egy vonalban a kis mellékutcával, ahol az ablakon keresztül menekültek az emberek. Minden az előző esti mészárlás nyomait mutatja, a környék falain látható golyónyomok is. A rendőrök idegesek, próbálnak minden érdeklődőt tovább terelni, úgy tudni, nem kapták el az összes támadót.

Virágcsokor a Bataclan bejárata mellett 2015. november 14-én.

MTI / EPA / Julien Warnand

Szemtanú

Beszélek egy szemtanúval, a Bataclan mellett jött el szinte percekkel azelőtt, hogy elkezdődött volna a téboly. Mikor hallották a lövéseket, a barátnőjével a szomszédos kávézóba rohantak be. A tulajdonos azonnal lehúzta a redőnyöket, eloltott minden lámpát. Csak a hangokat hallották, szinte mindent. A kiáltásokat, az ordibálást, a lövéseket, ahogy a terroristák újratöltenek, miután kifogyott a tár. Még remeg és gyorsan beszél.

Nézőpont

Bihari Ádám

Egy szembelévő házba bejutunk, egészen a legfelső emeletre, egy lakásba, ahonnan egyenesen rálátni a színházra (a Bataclan színházként és koncertteremként is üzemelt). A gyerekszobában egy kisfiú az emeleteságy tetején, a plafonon az éppen távollévő kislány műve, egy óriási Hello Kitty esernyő és díszek. Csak a falon kiakasztott díszes szúra illusztrációkból jövünk rá, egy muzulmán családhoz csöngettünk be. A családfő arról beszél, nem hiszi, hogy akik ilyesmire képesek, azok a Korán tanításaira gondoltak, mikor gyilkolni indultak. Azt mondja, félnek. Az ilyen támadásoktól és a bosszútól is. Kereszttűzben érzik magukat.

Csend

A Le Petite Cambodge étterem előtt is tömegek, virághalmok, az üveg tele golyónyomokkal. Itt 15 embert lőttek agyon a belga terrorsejt tagjai. A párizsiak: fehérek, feketék, keresztények, muszlimok, zsidók, felnőttek, gyerekek, gyertyákat gyújtanak. Csend van. Még a TV-riporterek is szinte suttogva mondják el a standup-okat.

Bihari Ádám

Zaj

Este a taxiban a taxis felhangosítja a rádiót, majd pánikba esik. A tolmács segít, pánik tört ki a Notre Dame-nál, akkor azonnal vigyen oda, mondom. Egy másik hír útközben, pánik a Place de la République-en, valakik lövöldöztek. Az első hír teljes kacsának, a második féligazságnak bizonyul. A téren tényleg pánik tört ki, az emberek szinte egymást taposva menekültek, de senki nem lőtt. Kiszámíthatatlanság, zavarodottság. A városban egyfolytában szirénákat hallani, félpercenként száguld el egy rendőrautó, időnként egy konvoj.

Áhítat

Bihari Ádám

A Notre Dame-nál óriási rendőri készültség, tömeg. Este 10-kor szentmisét tartanak az áldozatokért és a világ egyik legszekulárisabb országának fővárosában nemcsak a gótikus műremek, a hatalmas középkori székesegyház, de a tér is teljesen megtelik. Franciák, amerikaiak, britek, még magyarok is. Van, aki letérdel, van, aki a telefonján nézi a mise közvetítését, és halkan énekli a liturgiát. Párizs gyászol és összeborul.

Ének

Másnap a Sorbonne-ra látogat a francia elnök. Az egyetem előtti téren több ezer hallgató. Mindenki beszélget, van, aki már nevetgél is. Aztán egyszer csak síri csend. Délben egy perces néma csenddel emlékeznek a két nappal korábbi támadások áldozataira. Még a kávézók is megmerevednek, a pincérek nem mozdulnak. Aztán a mozdulatlan némaság feloldódik, újraindulnak a fogaskerekek, a tömeg rákezd a Marseillaise-re.

MTI / EPA / Ian Langsdon

2016. november 3. - Újra Párizsban

A repülőtéren kényelmes üresség, nyoma sincs annak a borzalmas tömegnek, mint egy évvel ezelőtt, mikor a támadások után azonnal csúcsra járatták a biztonsági ellenőrzéseket. A város nyugodt. A szállásunk a Rue de Charonne közelében. Alig 150 méterre innen 19 embert gyilkoltak meg a terroristák a La Belle Équipe étteremben. Ez a XI. kerület szíve. Szállásadónk és barátunk szerint ez Párizs legfelszabadultabb, legfiatalosabb környéke. A november 13-i támadásoknak szinte az összes célpontja itt van, félórás járótávolságra, kivéve a Stade de France-ot, a francia lebdarúgás Notre Dame-ját, a 98-as vb-re épült stadiont, ahol a Les Bleus 3-0-ra verte a címvédő Brazíliát. Három öngyilkosmerénylő is megpróbált oda bejutni: sikertelenül.

AFP / Francois Guillot

Hűvös november van, az éttermek, kávézók teraszai mégis tele, a klubok előtt sorok. Szórakozás, szabadság, jólét és a foci. Pontosan tudták mit támadnak, akik egy évvel ezelőtt gyilkolni indultak. A klubok, az étterem, a stadionok is nyitva. A metró ugyanúgy jár, az afrikai árusok ugyanúgy megpróbálják a turistákra tukmálni a világító Eiffel-tornyot, a franciák még mindig rengeteget dohányoznak, a pékáru pedig még mindig a legjobb a világon. A feszültség nyomai viszont megmaradtak. Az emberek felkapják a fejüket a hirtelen zajokra, a mélyben lapuló előítéletek olykor felszínre törnek - ezt az itt élők mondják. A francia fővárost egy évvel ezelőtt súlyosan megsebezték és a sebek lassan hegednek.