Az MSZP Horn Gyula emlékévet hirdet.

Ebből erőt, bátorságot, optimizmust meríthet minden buzgó, seggnyaló orbánista. Nyugodtan kiélvezheti a hatalom áldásait ma, nem kell rettegnie a holnaptól. Nem kell tartania attól, hogy az orbánista vircsaft összeomlása után bármilyen módon és értelemben felelősséget kell vállalnia azért, amit addig tett. Nemcsak anyagilag, büntetőjogilag és egzisztenciálisan nem kell, hanem morálisan sem. Lehet példakép, a demokrácia és az emberi jogok bajnoka, köztiszteletnek örvendő, vezető politikus, és majdan békében, dicsőségben nyugodhat a nemzet panteonjában.

Nem kell majd szégyenkeznie azért, amit Orbán népi (alias nemzeti, illiberális) demokráciájáért tett, hanem büszke lehet rá. Mert ki fog derülni, hogy amikor azt építette, voltaképpen rombolta. Oroszlánelvtársait, kikkel évtizedeket üvöltött át, holtukban jól megrugdossa, és abból a rugdosásból legenda lesz. De nem kell visszavonnia az üvöltést sem egyáltalán. Üvöltöttem, amit üvöltöttem. Na és?

Nem kell ehhez posztorbáni megdicsőüléshez reformorbánistának vagy lightos orbánistának sem lenni. Az ultraorbánisták előtt is nyitva áll a jövő, elég az utolsó váltónál váltani. Aztán meg még az is lehet, hogy ez az egykori ultraorbánista lesz a legjobb a posztorbáni jövőépítésben, a demokrácia restaurálásában. Mondjuk, az orbánizmus alaptörvényét lefektető Szájer József. Nem ám úgy, hogy a mostani elvtársai helyett a mostani ellenzéknek a szekerét tolja, azaz, hajtja, kezében az ostorral, hanem úgy, hogy a mostani elvtársaival szekerezik majd az ellenkező irányba. A mostani ellenzékét pedig ügyesen letolja majd az útról, kihazudja a történelemből vagy belehazudja az orbánista konszenzusba.

Ki kételkedik abban, hogy Szájer József jobban el tudna vezetni egy liberális demokrata kormányt, mint az ellenzéki pártok jelenlegi első emberei? Majd emlékeztet rá a Szájer vagy valaki olyasféle, hogy hiszen ő már fiatalon is volt liberális és demokrata. Hogy utána mi történt? Miért, Nyers Rezső adorálásában számít, hogy szociáldemokrata ifjúsága után milyen alaposan elárulta a szociáldemokráciát? Számít a fenét! Ha megbukott, amiért elárulta, akkor visszamenőleg egész életében szociáldemokrata lesz, és kész.

Lehet majd idézgetni Szájer (vagy valaki olyasféle) régi nyilatkozatait az ellenzéki médiafölényéről vagy bármiről. Na und?

Na und? Ist mir egal, Was die Anderen über uns sagen. Na und? Scheißegal…

- ahogy Ben Zucker üvölti a fülünkbe a youtube-on. ("Na és? Nekem aztán mindegy, mit mondanak rólunk a többiek. Na és? Tökmindegy...")

1956 márciusában éppen Nagy Imre volt a (már és még) döglött oroszlán, akibe Horn Gyula a szovjet ösztöndíjasok nevében jól belerúgott. Élénken ecsetelte, hogy a Pénzügyminisztériumban milyen siralmas a káderhelyzet. "Régi nagykereskedők, vagy bankárcsalád, vagy tőkések" foglalják el a Szovjetunióban nevelt fiatalok helyett a felelős posztokat, "olyan munkastílusokban" tevékenykednek, "amelyek a kapitalizmusra jellemzőek", őket pedig, az igazi kommunistákat nem hagyják érvényesülni. Ha pedig rámutatnak a Szovjetunió példájára, akkor olyan jelszavak mögé bújnak, hogy "nálunk más a helyzet… s egyáltalán nem arra törekednek, hogy átvegyék a Szovjetunió tapasztalatait". (L. Nagy Károly: Szovjetösztöndíjasok voltunk 1956-ban, 224-226.o.) Na und?

Horn Gyula, ahogy azt Germuska Pál a hvg.hu-n megírta, "nem egyszerűen a 15 ezer karhatalmista egyike, hanem a forradalom leverésében és a megtorlás megindításában kulcsszerepet játszó élcsapat kitüntetéssel elismert ifjú tagja volt". Razziázott, a nyomozórészlegben dolgozott, közvetlenül részt vett a megtorlásban, és a forradalom ötvenedik évfordulóján a Die Welt olvasóit arról tájékoztatta, hogy ő a pufajkájában "a törvényes rendet" védte. Ha Horn Gyulának 2006-ban az volt a törvényes rend, amelyet a vörös hadsereg és a kádárista karhatalom a forradalom után helyreállított, akkor miért ne lehetne törvényes rend Szájer József számára a jövőből visszatekintve is az, amelyet ma ő véd az EU-ban a többséggel szemben éppoly lelkesen, mint Horn elvtársai a Magyarország belügyeibe "durván beavatkozó" ENSZ-ben védték 1957-ben?

Horn a reformellenes kurzusban, a hetvenes évek elején Komócsin Zoltán moszkovita vonalát szolgálta a pártközpont külügyi osztályán.

„Orbán az elégtelen európai bizonyítvány után éppen Putyinhoz szaladt. Vagy pénzért ment, vagy utasításért. Vagy mindkettőért.” "Orbán Viktor döntött Kelet és Nyugat között, és a Keletet választotta."

Ezeket mondja minapi videó üzenetében a Horn-emlékévet meghirdető párt elnöke.

Orbán Viktor és társai eddigi pályájuk során így is döntöttek már, úgy is döntöttek már, s bárhogyan dönthetnek még Kelet és Nyugat között. Ha Horn Gyula példáját követik:

"Lényegében arról van szó, hogy a békés egymás mellett élés lenini elve — amelyet a szovjet állam mindenkor következetesen képviselt — a különböző társadalmi rendszerű európai országok egymás közötti viszonyának és együttműködésének olyan általánosan elfogadott elvévé vált, amelyre felépülhet az európai tartós béke és kollektív biztonsági rendszer. Az eredményekben döntő szerepe van a Szovjetunió, a szocialista világrendszer javára változó erőviszonyoknak, ugyanakkor azonban felbecsülhetetlen jelentősége van a szovjet külpolitika törekvéseit, alkalmazott módszereit meghatározó és állandóan ható elemek érvényesülésének. /…/

Objektív valóság, hogy amíg csak tőkés rendszer, csak kapitalista államok léteztek Európában, az országok közötti ellenségeskedés, s a háborúk jellemezték a kontinens történelmét. Általános érvényűnek tekinthetjük azt a megállapítást, hogy az első szocialista állam, a Szovjetunió létrejöttével vált 'intézményessé' a tartós békéért, az európai kollektív biztonságért folytatott harc, minthogy a békepolitika a szocialista társadalom természetéből fakad. A Szovjetunió fennállása óta egyetlen államot sem támadott meg, ezzel szemben a tőkés nagyhatalmak az agressziók egész sorát követték el." (Horn Gyula—Szűrös Mátyás: A Szovjetunió az európai kollektív biztonságért, Külpolitika, 1974/2.)

Horn Gyula Orbán Viktor és csapata előtt harminc évvel fölismerte már, hogy a liberális Nyugatnak annyi:

"Nyugat-Európában a kommunista mozgalom nagy és növekvő erőt képvisel. Itt is napról napra igazolja az élet azt, amit a kommunista és munkáspártok berlini értekezletén megállapítottak: az egyes kommunista pártok eltérő körülmények és feltételek közepette tevékenykednek, helyzetüket és az általuk folytatott küzdelem konkrét céljait egyaránt befolyásolja a saját országukban folyó, illetve a kapitalizmus és a szocializmus közötti világméretű osztályharc alakulása. /…/

A kapitalizmus fejlődésének ingatagsága és válságos jellege még sohasem mutatkozott meg olyan világosan a háború utáni időszakban, mint a hetvenes években. A legutóbbi világgazdasági válságnak és következményeinek elemzése nemcsak azért fontos, mert nem szűntek meg a kapitalizmusnak ezt a válságot előidéző éles ellentmondásai, hanem azért is, mert a válság következményeit mindmáig nem tudták leküzdeni. Az 1974-1975-ös válság bizonyos mértékig határkő a modern kapitalizmus fejlődésében. A korábbinál nyilvánvalóbbá vált: a tőkés rendszer válsága érinti a kapitalizmus egész társadalmi struktúráját. Minthogy a válság az alapvető gazdasági viszonyokban gyökerezik, megjelenik a társadalmi élet szociális, politikai, ideológiai és kulturális szféráiban is.

Az egész válság hátterét elsősorban azok a változások adják, amelyeknek hatása a hetvenes évek közepe óta nagy erővel mutatkozik meg az imperializmus létfeltételeiben.

A nemzetközi erőviszonyok folytatódó változása objektíve mindinkább megalapozza a békés egymás mellett élés elveinek érvényesítését a nemzetközi kapcsolatokban. Ez akadályozza az imperializmust abban, hogy belső ellentmondásait és válságait a 'bevált' módon próbálja megoldani: háborús kalandokkal, a szocialista országok elleni agresszióval." (Horn Gyula: Nyugat-európai változások, Társadalmi Szemle, 1978/6.)

A Saulusság és a Paulusság között nincs már megvilágosodás, nincs már katarzis, nincs változás, csak változatlan igazodás van a változó helyzethez. Ma öljük a Jézust, holnap imádjuk. Ahogy az élet hozza.