"Vártunk, türelmesek voltunk, de mindennek van határa. Elérkezett az a pont, amikor, ha másnak nem, a képviselőknek példát kell mutatni demokráciavédelemből." (Orbán Viktor 2007. február 2-án, kordonbontás közben)

Mintha csak tegnap lett volna: sokezres tömeg gyűlt össze a Kossuth téren, tiltakozva egy felháborítónak és pökhendinek tartott kormányfői magatartás ellen. Nem is nagyon tágítottak onnan hetekig, legfeljebb néha bejárták a belvárost, tévészékházat ostromoltak, autókat gyújtogattak, kukákat borogattak, tankot kötöttek el, időnként összecsaptak a rendőrökkel, akik koncepciótlan, zavart brutalitással reagáltak.

A Kossuth tér volt az akkori kormány számára a vég kezdete, akkor és ott szedte össze magát két jobboldali politikai párt (főleg az egyik, amelyik már a parlamentben volt), de úgy, hogy négy évre rá kétharmaddal tudta elsöpörni a "hazugságbeszéd" kormányát.

Hogy mi volt a botrány tárgya, mi volt az, ami olyannyira kiverte a biztosítékot szolid polgári körökben éppúgy, mint a szélsőpolgári Kossuth tériekben? Egy zárt körből kiszivárogtatott kormányfői beszéd, ami arról szólt: véget kell vetni a politikai pártok és a választók hazug konszenzusának, az ígérgetések elvárásának és teljesítésének, a fedezet nélküli állami juttatásoknak.

Reform, vagy bukás. Nincs más. (...) Az nem reform, hogy egyébként kiállunk és mondjuk a népnek a mantrát. (...) Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz, mert félünk a ránk ható politikai következményektől.

A hazugságokkal leszámolni akaró, az eddigi, saját hazugságait is beismerő miniszterelnök beszédének számos ismert fordulatát ("elkúrtuk", "nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet") azonnal sikerült kiszedni értelmezhető keretéből, csak hogy megmaradhasson az a hazug konszenzus, amiről Gyurcsány beszélt. Más kérdés, hogy a ciklus maradék részében ő sem akarta megérteni saját őszödi beszédét, pár fontos reformkezdemény mellett maradt a mantra a népnek, majd logikus következményként a Fidesz parlamenti kétharmada.

2006. október 6-án, a Kossuth téren elmondott beszédében Orbán Viktor kijelentette, hogy "morális válságot idézett elő a hivatalban lévő miniszterelnök", hozzátéve: "Ha ez így megy tovább, a hazugság hálója mindent besző, és így legyengíti közösségeinket." Ma már látjuk, hogy ez volt a későbbi kormányprogram rövid összefoglalója. A beismert hazugságok okozta morális válság talaján erőre kapó, majd győztes párt elnöke 2010-től mindent beszőtt a soha be nem ismert hazugságok hálójával, legyengítette a közösségeket (a sajátjait kivéve), és olyan korrupt oligarchaállamot kezdett kiépíteni, ami nemhogy Európában, de a harmadik világban is párját ritkítja.

A morális válság csak most, nyolc év után jött el, de legalább eljött, kérlelhetetlenül. Hogy miért pont a túlóratörvény váltotta ki a protesthullámot, nem a felsorolni is lehetetlen lenyúlások, államosítások, korrupt vagy semmilyen közbeszerzések és válogatott repressziók, abban nyilván szerepet játszott az, hogy az eddigi elszórt, főként szubkulturális tiltakozásokba valamiért csak most lehetett bevonni a széles dolgozói tömegeket.

Elképzelni is nehéz, hogy az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok, a magán-nyugdíjpénztári tagok eddigi tüntetéseit miért tarthatta bárki az ő magánügyüknek, gondolom a felső középosztályon, a fővárosi fiatal értelmiségen kívül más nem jár kórházba, iskolába ebben az országban, és más nem lesz nyugdíjas.

Most, hogy a kormány egy inkább szerencsétlen ötlettől vezérelve próbált valamit lépni a versenyképesség tárgyában, a baltól széljobbig egyaránt szocialista ellenzéki pártok sikerrel vették a dolgozók bevonásának akadályát. Kezdettől "rabszolgatörvénynek" nevezték a kétséges módon keresztülerőszakolt, de jóval árnyaltabb jogszabály-módosítást (ez PR-ból jeles), és mindvégig ügyeltek arra, nehogy kár érje az új narratívát: a kormány a multik és a munkaadók oldalára állt, ezzel szemben ők képviselik az előbbiek által kizsigerelt dolgozó nép érdekeit.

Ahhoz azonban, hogy ez a narratíva működjön, és létrejöjjön az ellenzéki pártok egyetlen közös platformja, a kormányzati sorosozásnál semmivel sem morálisabb neoliberálisozás, figyelmen kívül kell hagyni, hogy az érintett multik és munkaadók cáfolták, hogy ők kérték volna a kormányzattól ezt a szívességet.

"A munkáltatók számára egy nagyobb rugalmasság nyilván előny, de ebben a formában, mint ami a mostani javaslatban szerepel, egészen biztosan nem kérték a német cégek" –

nyilatkozta a Népszavának Dirk Wölfer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara kommunikációs vezetője, hangsúlyozva: a cégeknek nem érdeke, hogy rabszolgákként tartsák a munkavállalókat, mert azok könnyen elmennek egy másik céghez. Az MGYOSZ részéről pedig Rolek Ferenc alelnök állította, hogy "a törvény módosítása a munkáltatók széles körében nem merült fel igényként", a tervezet "csak a munkaadók szűk rétegének jelentene némi segítséget a munkaerőhiány kezelésében", a 400 túlórát pedig azért nem támogatják, mert "nagyon magas munkaterhelést jelent a dolgozóknak, ami egészségileg is káros."

Arra egyébként, hogy a munkavállaló esetleg nincs is olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint sokan gondolnák, nemcsak a szabad piacgazdaság barátai emlékeztettek, hanem az LMP-közeli Azonnali is, amelyik árnyalt és okos cikkben ment szembe a párt kissé leegyszerűsített üzenetével. A legjobbkor üzent Richard Branson is: a világ nem a túlóra, hanem éppen a csökkenő emberi munkaidő felé halad, helló.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a törvénymódosítással kapcsolatos legkomcsibb hozzállást éppen a két magyar liberális kispárt prezentálta, mindkettő az ALDE európai pártcsalád tagja. A Fodor Gábor-féle Liberálisok közleményben tudatták, hogy "az Orbán-kormány tudatosan és szándékosan megy szembe a magyar emberek érdekével, hogy kiszolgálja a külföldi multik érdekét", ezért ők "konzultációt" (!) indítanak olyan kérdésekkel pl., hogy

Ön szerint is a rabszolgatörvény inkább a nagyvállalatok érdekeit szolgálja?

A reformtervei miatt hetek óta sárgamellényes demonstrációk által támadott Macron haverjának számító Momentum pedig közölte: "A magyar dolgozók kizsigerelése, kiszolgáltatottá tétele teljes mértékben elfogadhatatlan!" Ennél átgondoltabb, a gazdaság egészét néző érvelés liberális oldalról még nem érkezett.

Ha viszont most tényleg létrejön az utcán a társadalmi csoportokon és generációkon átívelő szolidaritás, akkor nagyon is érthető, hogy nyolc év után végre előkerülnek az állami kártevés más területei is. Teljesen jogos, hogy parlamenti képviselők mindenki figyelmét felhívják az állami média központilag szórt hazugságaira. Türelmesek voltak, de mindennek van határa. Elérkezett az a pont, amikor a képviselők példát mutattak demokráciavédelemből.

Pláne, hogy itt van az is, amit azelőtt jogállamiság néven ismertünk: a "rabszolgatörvénnyel" egy napon fogadta el a parlamenti többség a közigazgatási bíróságok bevezetését, ami lényegében azt jelenti, hogy az állampolgár és a kormány vitás ügyeiben Fidesz által kinevezett és kontrollált bírák dönthetnek majd.

És ha már képviselők: ha lezajlik a kis téli forradalom, akkor onnantól jöjjön a bojkott, ahogy TGM javasolja? Aki szerint az ellenzéknek most "az utcától" van "fölhatalmazása" arra, hogy addig ne vegyen részt a törvényhozás munkájában, amíg vissza nem vonják a túlóratörvényt? Véletlenül se! A parlamenti munkára nem "az utca" ad mandátumot az ellenzéki képviselőknek, hanem az a két és félmillió választó, aki aktív jelenlétükre, maradék kontrollszerepük érvényesítésére szavazott.

Ha valamikor, akkor a múlt héten volt igazán értelme az ellenzék parlamenti jelenlétének. Az ülésteremben Tordai Bence hiper- és interaktív szereplése, élő interjúi, az MTVA-ban pedig Szél Bernadett élő közvetítései tették mindenki számára transzparenssé a rezsim működését, a zavart vagy cinikusan röhögő arcokat, a nagyhangú többség mögötti üres erőszakosságot és szánalmas vergődést. Tovább is kéne ezt gondolni: talán nem politikusokat, hanem profi fotósokat, videósokat és vloggereket kéne a T. Házba választani a végrehajtó hatalom kontrolljára.

Semmit nem tudunk még arról, milyen irányt vesz a parlamenti ellenzék és az utca találkozása, hiszen semmi nincs tervezve, nincsenek vezetők, politikai irányzatok: lehet ez egy futó kaland éppúgy, mint egy széles körű, illiberális ellenzéki szövetség megalapozása. Egyvalami azonban elég valószínű: a múlt héttől komoly külsérelmi nyom érte a NER-t, simán lehet, hogy ez a végük kezdete. Hogy aztán liberális demokráciát, visszafogott kormányzatot, joguralmat és piacbarát gazdaságot ki fog ebben az országban létrehozni, az teljes rejtély.