Tóta W. Árpád: Állítsátok meg a Fideszt, Gulyás Gergő ki akar szállni!
Igen, ez a pártház most el fog esni, és akik lövetnek bentről, azoknak cudar sorsuk lesz. Ők pár száz milliárdért emelnek kezet a népükre. De te miért tennéd? Csak a szégyenért?
Igen, ez a pártház most el fog esni, és akik lövetnek bentről, azoknak cudar sorsuk lesz. Ők pár száz milliárdért emelnek kezet a népükre. De te miért tennéd? Csak a szégyenért?
Antall József – legalább szóban – 15 millió magyar miniszterelnöke akart lenni. Orbán Viktor eljutott oda, hogy megelégszik azzal, ha nem egészen kétmillió magyar miniszterelnöke. Már szóban sem próbál egy nemzethez beszélni – mutatja be elemzésében Hermann Veronika, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet oktatója az ELTE-n.
Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi: ez ma a törvény a Duna folyása mentén. Vagy felhúzzuk egymást a lék fölé, vagy lerántjuk egymást a mélybe. Vélemény.
A demokraták nagyvonalúak, és nem olyan pitiáner bosszúállók, mint te és a szolgáid. Pötyögd be szépen a telefonszámot, amit az óriásplakáton láttál, ha még emlékszel rá. Rendben lesz minden. Vélemény.
Kiléphet-e a fizikai térbe a politikai lózungokban alakot öltő erőszak? A kormány a nem létező ellenséget üldözi nagyon is valóságosan, míg Magyar Péter jókedvűen piknikezik a korábbi Fidesz-szavazókkal. Ez a Fülszöveg, az e heti HVG ajánlója.
Caramel Tisza-párti politikai aktivista lett, amiért azt mondta, szeretnünk kell egymást – hirdeti a kormánypropaganda. A Harcosok Klubjának kiadott jelszóval – „Gyűlöljük egymást, gyerekek!” – úgy tűnik, átszakadt egy gát, és olyanok is kiállnak a Párt új gyűlöletprogramja ellen a korábban a TV2-n zsűriző Carameltől a Halott Pénzig, akik eddig nem tették, vagy újra felszólalnak, ahogy Kiss Tibi. Vélemény.
Nem az Orbán-rezsim propagandanyelvét, hanem a saját rendszerkritikus fogalmainkat kell használnunk. Rabszolgatörvény, Orbán-dinasztia, maffiaállam, golyófogó Polt Péter, hírhamisító Papp Dániel – néhány korábbi fogalmunk már pontosan betalált és a demokratikus köznyelv részévé vált. Vélemény.
A NER immár nemcsak uralkodni akar, hanem hinni is szeretne abban, amit állít, máskülönben egyre inkább megkérdőjeleződne saját identitása is. Ha a rendszer döntéshozói biztonsági fenyegetésként tekintenek az ellenzéki szereplőkre, a kormánykritikus sajtóra, az EU-ra vagy a civil társadalomra, akkor minden eszközt legitimnek érezhetnek velük szemben – akár a jogállamiság keretein kívül is.
Omlásában súlyos a légvár – mondta Orbán Viktor húsz évvel ezelőtt. Utolérte az omlás, és súlyosnak ígérkezik. Sarokba szorította magát, és most harap. Vélemény.
A meghirdetett repülőrajton már elég sokat élcelődtünk, de azért az talán mégis túlzás, hogy Magyarország egyre inkább egy ábrándozó vakondra emlékeztet, aki szeretné meghódítani a tágas eget, és ennek érdekében tárgyalásokat folytat a gilisztával. Vélemény.
Hogyan harcol a Harcosok Klubja, és milyen lesz a bukás? Nem is olyan nehéz elképzelni. És kinevetni – mert attól félnek legjobban.
A magyar közvélemény egy része nyugtatja magát: egyelőre még nem dübörögnek a magyar tankok Ungvár és Beregszász felé. Racionális érveket nem lehet egy esetleges háborús beavatkozás mellett felhozni. Csakhogy 1991-ben a Vajdaságban sem tűnt úgy, hogy itt egyszer csak háború lesz. És lett. Vélemény.
Kárpátaljai machinációk és a kémháború legfőbb kárvallottjai. Az új pápa úgy amerikai, hogy igazából mégsem az, még kevésbé trumpos. Gyurcsány távozik, de trükkök százai maradnak Orbánnál, most például alkotmánybíróként betonozta be eddigi főügyészét, Poltot. Nincs Matolcsy alapítvány nélkül. Ez a Fülszöveg, az e heti HVG ajánlója.
A. G. Sulzberger a Notre-Dame Kellogg Institute for International Studies rendezvényén tartott előadást, és a szöveget most teljes egészében nyilvánosságra hozták. Magyarország többször is előkerül benne, a sajtó megregulázásának ötpontos receptjét a magyar kormány tevékenysége alapján ismerteti. Orbán Balázst, Orbán Viktor politikai igazgatóját elrettentő példaként idézi.
Gyurcsány Ferenc legsúlyosabb bűne, hogy másfél évtizedre ellopta a NER leváltásának reményét is – értékeli a volt miniszterelnök pályáját Dévényi István, a Magyar Hang munkatársa, a 2006-os politikai válság idején a Heti Válasz újságírója.
Az amerikai film nagyon átalakult az utóbbi évtizedekben. Észrevette, hogy egyre kevesebb a pozitív hős? Megmutatjuk, miért volt kellemes a mozi a világháború után, és hogyan tűnt el a határ a hazugság és a valóság közül. Földes András az amerikai film meglepő evolúciójáról.
Egy elkötelezetten ellenzéki politikus számára nem lehet nagyobb dráma, mint hogy felsejlik a lehetőség: az „Orbán vagy Gyurcsány”-választást felválthatja az „Orbán és Gyurcsány”-csapdája – írja Lendvai Ildikó, aki az MSZP frakcióvezetője volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején.
Ismét kiderült, hogy a katolikus bíborosoknak teljesen más az észjárásuk, mint azoknak, akik az elmúlt napokban folyamatosan találgatásokba bocsátkoztak az új pápa személyét illetően. Aki elődéhez, Ferenc pápához hasonlóan azt vallja, „nem bújhatunk el olyan tekintélyi eszme mögé, amelynek ma már semmi értelme”, ugyanakkor várhatóan megszelídíti az argentin pápa spontaneitását és kiszámíthatatlanságát. Vendégszerzőnk, Görföl Tibor teológus írása.
Keresztre feszítettük, köpönyegére sorsot vetettünk. És nem nyertünk.
Mi, magyarok, mellékszereplők sem vagyunk ott, ahol főszereplőkként szeretnénk mutatkozni. Nem lesz velünk nyűgjük a román, szerb, szlovák nacionalistáknak, mert kicsináljuk magunkat a Budapestről célzottan tüzelt magyar–magyar leszámolásban. Vélemény.