Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Földes András Vélemény

Földes András: Menczer annyira kiakasztotta az embereket, hogy ebből kommunikációs trend lehet

Menczer Tamás alpári akciója és az orbáni dafke-politizálás mögött pszichológiai megfontolások állnak, indokoljuk szomorú tippünket a közeljövő politikai vitáinak színvonaláról. A NER híveinek bele kellene gondolniuk, hogy egy olyan polgári pártért rajonganak, amely nem hogy késsel-villával nem tud enni, de ráadásul a damasztkendőbe fújja az orrát, és még büszke is rá.

Méltányosság Politikaelemző Központ hvg360

A hazai politikai változásokat nem lehet elintézni azzal: az autokrácia kiszorította a demokráciát – a Méltányosság Központ elemzése

A demokrácia nyitott kimenetelű rendszer, amelyben a fejlődés menetét, ütemét, a konfliktusok jellegét és intenzitását, a közélet légkörét, a politikai verseny dinamikáját nem elsősorban az intézmények, sokkal inkább a releváns politikai aktorok határozzák meg.

Sükösd Miklós hvg360

Sükösd Miklós: Félelem és rettegés az ELTE-n Orbán Balázs doktori védése árnyékában

Sok sebből vérzik Orbán Balázs tudományos fokozatszerzése, igazi 22-es csapdája, írja szerzőnk: olyan helyzet, amit az egymásnak kölcsönösen ellentmondó feltételek miatt nem lehet megoldani. Az elfogulatlan, objektív tudományos kutatást és védést ugyanis az akadémiai szabadság feltételei között dolgozó kutatóknak, nem pedig az elnyomó hibrid rezsim politikusainak találták ki, írja cikkében Sükösd Miklós. Vélemény.

Méltányosság Politikaelemző Központ hvg360

Miért küzd a liberalizmus a demokrácia ellen?

A magyar politika négy kihívásának értelmezése címmel ad közre vitairatot és szervez konferenciát a Méltányosság Politikaelemző Központ. Az első rész a Nyugathoz, a második rész a liberális demokráciához fűződő viszonyt elemzi. 

Karácsony Gergely hvg360

Karácsony Gergely: Tegyük kisebbé Budapestet?

A budapesti egyéni országgyűlési választókerületek számának 18-ról 16-ra csökkentése több mint a választás előtti szokásos fideszes hatalmi manipuláció. A Tolna megyeiek szavazata másfélszer annyit fog érni, mint a budapestieké. A választókerületek számának csökkentésénél már csak a választókerületek határainak tervezett meghúzása felháborítóbb. Kifejezetten trollkodásnak tűnik, írja véleménycikkében Budapest főpolgármestere.

Tóta W. Árpád hvg360

Tóta W. Árpád: Valami bűzlik

A propaganda könnyen önveszélyessé válhat. Minél látványosabban drága, annál inkább. Nekünk nagyon-nagyon sokba kerül, hogy Magyar Péterről megtudjuk, hogy büdöst mondott. Irdatlan pénzünkbe. Nem azt látjuk, hogy büdöst mondott, hanem hogy naponta tízmilliókat költünk félhülye felolvasókra, akik ezt ismételgetik. Vélemény.

hvg.hu Itthon

Reakció a HVG-n megjelent „Eszter attól fél, hogy megöli a fia” című cikkre

Október 28-án megjelent a hvg.hu-n egy cikk, melyben három olyan család helyzetét jártuk körbe, akik súlyosan autista, értelmi fogyatékos fiúkat nevelnek. A fiúk agresszívak és bántják a szüleiket. Cikkünk megjelenése után jelentkezett nálunk két olyan szakember, Solt Anna gyógypedagógus és Madarassy-Szűcs Anna gyermekpszichiáter szakorvos, akik érintettek a cikkben szereplő egyik fiú és családja történetében. Levelükben a cikkben megszólaló Stefanik Krisztina, az MTA–ELTE Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoport vezetőjének egyes állításaira reagálnak. A levelet változtatás nélkül közöljük.

Nagy Gábor hvg360

Nagy Gábor: Az Öszvér

Trump, Trump és Trump – az amerikai elnökválasztást sok szempontból elemzi az e heti HVG, nem rejti véka alá véleményét a vele készült interjúban Jonathan Franzen világhírű amerikai író sem. Olvashatnak a Magyar Péter ellen indult egész pályás letámadásról, benne a lehallgatási párbajról, és keressük a magyarázatát annak, miért jöhetnek ki az árnyékból Orbán Viktor kegyvesztett politikusai. Ez a Fülszöveg, a hetilap ajánlója.

Para-Kovács Imre hvg360

Para-Kovács Imre: A valóság elrablása, avagy Trump, Orbán és a banán alakú Föld

Trump bármelyik állításáról bebizonyíthatja tényellenőrzés útján, hogy ordas hazugság, a híveit ez egyáltalán nem fogja érdekelni, ignorálják a valóságot, pontosabban a valóság meggyőződésüket cáfoló részét, és Trumpnak hisznek, hiszen pontosan azt mondja, amit ők eddig is gondoltak, hát már hogyan lehetne hazugság?! Vélemény.

Laborczi Dóra hvg360

Laborczi Dóra: Amerika Isten országa, és Trump benne a messiás

Donald Trumpot támogatják a keresztény nacionalista szavazók, pedig kétszer elvált, háromszor nősült, és tavaly szexuális bántalmazás vádjában bűnösnek találták. 2024-ben választást lehet nyerni ezzel a fajta fundamentalizmussal, miért? Vélemény.

1
4 5 6 7 8
416
Megvan az Újpest új edzője, Horvátországból érkezik

Megvan az Újpest új edzője, Horvátországból érkezik

És akkor Magyarország repülőrajtot vett, csak a rossz irányba

És akkor Magyarország repülőrajtot vett, csak a rossz irányba

Több mint 3 milliárd forintot költenek az augusztus 20-i tűzijáték szervezésére

Több mint 3 milliárd forintot költenek az augusztus 20-i tűzijáték szervezésére

A NASA történetének legnagyobb költségcsökkentését tervezi a Trump-kormány, törölhetik az egyik legfontosabb holdprojektet is

A NASA történetének legnagyobb költségcsökkentését tervezi a Trump-kormány, törölhetik az egyik legfontosabb holdprojektet is

Csillagbázis néven alapít várost Elon Musk Texasban

Csillagbázis néven alapít várost Elon Musk Texasban

Lengyel cég csinálta meg minden sci-fi film ikonikus járművét: a repülő motort – videó

Lengyel cég csinálta meg minden sci-fi film ikonikus járművét: a repülő motort – videó

Hiába jelentette fel áldozata, nem rendeltek el távoltartást az Ausztriában gyilkoló magyar férfi ellen

Hiába jelentette fel áldozata, nem rendeltek el távoltartást az Ausztriában gyilkoló magyar férfi ellen

Kábellopás miatt volt vasúti káosz Spanyolországban, a közlekedési miniszter szerint szabotázs történt

Kábellopás miatt volt vasúti káosz Spanyolországban, a közlekedési miniszter szerint szabotázs történt

Tavaly a dolgozók harmada távozott a gyermekvédelemből

Tavaly a dolgozók harmada távozott a gyermekvédelemből

A címlapról ajánljuk