Vasutassztrájk: politika vagy érdekérvényesítés?

„Sztrájkolnak a vasutasok, azért késnek a vonatok!” – a hajdani, baktercsúfoló rigmus parafrázisa igaznak bizonyult az utóbbi napokban. Ha cinikusak lennénk, mondhatnánk, késnek azok munkabeszüntetés nélkül is. Talán ezért (is) van, hogy a mezei utasnak nemigen akarózik szolidaritást vállalni a bérharcra gyúró MÁV-dolgozókkal.


Lengyel László: vennél népi részvényt ettől az embertől?

Az ellenzék vezére és a miniszterelnök évértékelő beszédeket mondtak. Láthatóan komoly küzdelmet folytattak azért, hogy ki kerüljön a másik mögé. Orbán Viktor azt üzente, jövünk. A népszavazáson, és az elkövetkező két évben az fog történni, amit mi akarunk. De mit akarunk az országgal? Nos, egyelőre adós a válasszal. Személyesen a hatalmat kívánja. És mi hitelesíti Gyurcsány Ferenc szavait? Mitől hinnének neki ma inkább, mint tegnap? 2004 októbere óta teli jobbnál-jobb ötletekkel. Szó, szó, szó. Az urak igen alkalmasak a politizálásra, és alkalmatlanok a kormányzásra.


Braun és Wermer: Gyurcsány javaslata múlékony szamárság

Kidolgozatlannak, irrelevánsnak nevezték az MSZP illetve a Fidesz egykori kommunikációs kulcsemberei, Braun Róbert és Wermer András a kormányfő legújabb népi tulajdonszerzési javaslatát. A két szakember az InfoRádió Aréna c. műsorában válaszolt Exterde Tibor kérdéseire.


Kik lehetnek a "magyarok nyilai"?

Akár politikai provokáció is lehet a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadítási Hadseregnek nevező rejtélyes "társaság", ha egyáltalán létezik ilyen csoport - mondták a hvg.hu-nak nyilatkozó szakértők. Ha viszont valóban létezik ez a militáns társaság, akkor valószínűleg kis létszámú, szervezett csoport, amely nem buta emberekből áll. Vertikálisan épül fel, s nem feltétlen érdeke, hogy ismert szélsőséges csoportokkal, személyekkel, vagy éppen az alvilággal keresse a kapcsolatot.



Kábítószeres banda végzett Barta Tamással?

26 éve halt meg Los Angelesben Barta Tamás, a Locomotiv GT alapító gitáros-énekese. A sokak által minden idők legjobb magyar gitárosának tartott rockzenész életét golyó oltotta ki, máig vitatott körülmények között.


Csintalan: „innen egyenes az út a terrorakciók elkövetéséig”

Csintalan Sándor, az MSZP egykori alelnöke, aki pártját elhagyva a Hír Tv kommentátora lett, „testközelből” szerzett tapasztalatot a Magyarok Nyilai Felszabadító Hadseregről. Tagjai decemberben agyba-főbe verték Csintalant, most pedig magukra vállalalták, hogy szocialista képviselők lakásai ellen ők követtek el Molotov-koktélos merényleteket.


Vezérelvűség helyett nyílt versengést

A Fehér Ház birtoklásáért folytatott küzdelem nem különösen foglalkoztatja közvéleményünket. Pedig érdemes lenne vigyázó szemünket a tengerentúlra vetni: az ottani politika jóval nagyobb mértékben önigazgató, önszerveződő és önfinanszírozó, kevésbé idegenedik el saját bázisától. Fogyatékosságai ellenére jobb a mi kontinentális, posztkommunista cammogásunknál. A magyar politikai elitnek szerencséje van, ücsöröghet vélt babérjain, mentesül az állandó megméretéstől.


Stumpf István Gyurcsány keddi sakklépéséről

Stumpf István arra tippel, hogy Gyurcsány megállapodott Kiss Péterrel: a gyenge teljesítményt nyújtó, rosszul kommunikáló Draskovicsnak távoznia kell a Miniszterelnöki Hivatalból. Tárca nélküliségét felcserélhette az igazságügyi tárcával, ahol a törvényelőkészítő munka felgyorsítását várják tőle - nyilatkozta az InfoRádionak az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere.


Pártverbunkos kormánypénzből

Ideje lenne jogszabályban kimondani: a végrehajtó hatalomnak tilos anyagilag, propagandafronton beleszólnia a pártversenybe. Ezért kampányidőszakban a törvény ne engedélyezze a büdzsé terhére szórólapok osztogatását, a tájékoztatónak álcázott „lopakodó korteskedést ".


"Szeva bácsi kollégái a Liszt Ferenc téren"

A Budapest szívében felbecsülhetetlen értékű ingatlanvagyon fölött rendelkező terézvárosi önkormányzat hosszú évek óta hangos a korrupciós botrányoktól. Az elmarasztaló bírósági ítéletek, a Balettintézetnek helyt adó épület és más ingatlanok „bagóért” történt eladása, a Nagymező utca környékének mélygarázs építésére hivatkozó értelmetlen feldúlása, legutóbb pedig a Hunyadi téri piac körüli gyanús tranzakciók állították reflektorfénybe az Önkormányzat döntéseiért felelős testületet, élén Verók István polgármesterrel. Illés Zoltán fideszes politikus szerint a kerület lakóinak lemondásra kellene kényszerítenie az önkormányzati testületet, mert a legújabb vesztegetési botránnyal betelt a pohár.


Lengyel László: Kína birodalmi évszázada

Ha a huszadik század Amerikáé volt, a huszonegyedik Kínáé lesz. Ez még akkor is igaz, ha Kína nem gazdaságilag, politikailag, ne adj Isten, katonailag győzi le az Egyesült Államokat, csak világhatalmilag kiegyensúlyozza. Gombár Csabától kölcsönözve: a világfejlődés követi a nap járását, a görögöktől jutott a latin Európába, onnan Angliába, Amerika keleti, majd nyugati partjára. Megérkezett Ázsiába.


Tényleg nem szeretnek dolgozni a magyarok?

A tízmilliós Magyarországon alig négymillió azoknak a száma, akik - hivatalosan - dolgoznak és adóznak. A foglalkoztatottság alacsony szintje ma az egyik legsúlyosabb gazdasági probléma. A 15-64 éves korosztály alig 57 százaléka dolgozik, szemben a kelet-közép-európai EU-tagok átlag 62 százalékával és a nyugat-európai EU-tagok átlag 67,5 százalékával.1989 óta majd másfélmillió munkahely szűnt meg.


Németh György: nyerőautomaták lesznek az egészségpénztárakból

Soós Károly Attila figyelmét elkerülte a létrejövő egészségügyi piac szerkezete, a kötelező tagság és minden lényeges momentum külső meghatározottsága. Ha ezeket nem kívülről határoznák meg, szinte azonnal fizetőképesség szerint parcellázódna fel a társadalom. Ezt a kormány el kívánja kerülni, így viszont a kormányt a magánpénztárak túszul ejtik, és nyerőautomataként ráhajtanak a biztos profitra.


Politikai zsarolás vagy válasz a szószegésre?

Folytatódik a vasutassztrájk, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Zrt. álláspontja között óriási a szakadék: a vállalat elutasította a privatizációs bevételből való részesedésre és a rendkívüli béremelésre vonatkozó szakszervezeti követeléseket. A szakszervezet szószegéssel, a gazdasági miniszter politikai zsarolással vádolja az ellentétes oldalt. Sigulinszky Tibort, a MÁV Zrt. szóvivőjét és Bárány Balázst, a VDSZSZ helyettes elnökét kérdeztük a fejleményekről.



A KSH elnökhelyettese bírálja Soós Lőrincet

Dr. Bagó Eszter, aki 2000 óta a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese, nem akarta válasz nélkül hagyni egykori munkatársának, Soós Lőrincnek a hvg.hu oldalán nemrég megjelent, és a KSH-val kapcsolatosan igen kritikus megfogalmazásait. Indulatokkal teli vélemény volt, a tények mást mondanak - állította az elnökhelyettes asszony. Soós Lőrinc reflektált a felvetésekre.


Indulatos válasz Soós Károly Attilának az egészségügyről

"Régi konyhák kedves tartozékát, a falvédőt juttatta eszembe Sós Károly Attila reagálása az egészségügy reformjáról írott cikkemhez. Annak idején a fehér vászonra piros vagy kék betűkkel hímzett mondások dolgoztak olyan leegyszerűsítő logikával, mint amilyennel ő intézi el az egészségügyi reform több lényeges körülményét érintő írásomat." Stadler János reagál, a vita folytatódik.


Rockzenészektől rettegő hatalom

Tom Stoppard Rock’n’Roll címú darabját a Prágai Nemzeti Színház előadásában mutatta be január utolsó napjaiban a budapesti Thália Színház. A kommunista diktatúra paranoiás viselkedését, a hatalom és ellenzékének viszonyát boncolgató műnek sok-sok áthallása van Magyarország 56 utáni időszakára is. Aki nem látta a darabot, elolvashatja könyv alakban: nemrég publikálta az Európa Kiadó, együtt a szerző Hapgood c. drámájával.


Vásárhelyen már nincs cigány iskola

Az ötvenezer lakosú tiszántúli város, Hódmezővásárhely példát mutat: az idei oktatási évben már nem fogadott tanulókat a cigány gyerekek oktatására "szakosodott" általános iskola. Iskolabuszok viszik a diákokat, köztük a tanyasiakat is, az integrált iskolákba. A lokálpatrióta szellemű városban általánossá vált a meggyőződés: nem mondhatnak le minden negyedik gyerekről.