Farkaslakán, a magyar népi irodalom szakrális falucskájában Tamási Áron kopjafás síremlékétől alig néhány méternyire új, virágokkal borított hantokat emeltek múlt vasárnap. Itt temették a Nyikó-patak áradásának három áldozatát, két asszonyt - sógornőket -, akik egy összeomlott házban lelték halálukat, valamint azt a 93 éves nénit, akit a fia kezéből ragadott ki a víz. A fiú, ha ilyenkor tudatos döntésről egyáltalán szó lehet, a között választhatott, hogy az édesanyját egyedül engedi a halálba, és ő kapaszkodik tovább, vagy maga is a vízbe vész. Az özönvíz erejét jól jellemzi, hogy Nyikómalomfalván egy német autóbusz fél kilométerrel lejjebb feneklett meg az egyik patakmederben, mint ahonnan elragadta a víz, az előtte fejen álló, piros zátonnyá vált Dacia pedig a vihar előtt másfél kilométerrel távolabbról sodródott oda.

A legszívszorítóbb szertartásra talán néhány kilométerrel távolabb, Siménfalván került sor, ahol egy 4 éves kislányt búcsúztattak - nagyapja az ár elől menekülve csak annyi időre szállt ki mellőle a kocsiból, hogy kinyithassa a házuk kapuját, ám a víz hamarabb ért az autóhoz, mint ő. A gyereket kilométerekkel lejjebb találták meg. Az áldozatok többségére így, lakóhelyüktől messze, esetenként fakoronán, kerítésen fennakadva találtak rá, másokat a házukban ölt meg a víz, például egy idősebb asszonyt, aki terebélyessége miatt nem tudott elég gyorsan kimenekülni.

A kis patakok partján, ahol a legnagyobb erőt fejthette ki a víz, az egymásra fektetett, összecsapolt fagerendákból épített házakat az alapjukig leborotválta az áradat. Valamivel följebb gyakori látvány a még álló, de a víznyomástól kiszakadt vagy kilyukadt falú épület, és bár még följebb a "legszerencsésebbeknek" állva maradt az otthonuk, csak éppen egy-két méteres víz kavargott benne, de most, hogy kezdenek kiszáradni a falak, sorra jelennek meg az összeomlással fenyegető repedések.

Már most anekdotaszámba menő meneküléseket is emlegetnek, így például állítólag amatőr videófelvétel is készült arról a székely férfiról, aki először a lovát próbálta volna menteni a csűrből, de ahogy emelkedett a víz, föl kellett másznia a melléképület tetejére, amit hamarosan elragadott az ár, erről az alkalmi tutajról egy még álló ház tetejére kapaszkodott át, csakhogy az is összeomlott alatta, végül e második úszó tetőről tudott egy fára felkapaszkodni, és így menekült meg.

Utólag egyébként úgy tűnik, akihez időben eljutott a figyelmeztetés és a vészjelzés, mindenét odahagyva ugyan, de épségben megmenekült, akit viszont elsodort a víz, annak esélye sem volt a menekülésre. Szerencsére nem álmukban lepte meg a falvakat a ciklonszerű vihar, de a patakok felső folyásánál, például Farkaslakán, így is aránylag többen estek áldozatul, mint például a láthatóan még nagyobb erejű, de később érkező áradat sújtotta Siménfalva Mocsár becenevű részén, ahol a rendőrség pár perccel az árhullám megérkezte előtt még figyelmeztetni tudta az ott lakókat. Sérült viszonylag kevés van, így furcsállják is a helybéliek, hogy az eddigi talán legkomolyabb anyaországi segélyszállítmánnyal három mentőautó, illetve több, már szükségtelenné vált szivattyú érkezett. A bukaresti és a budapesti kormánynál gyorsabban kapcsoltak viszont segítőkész magánszemélyek, szervezetek, például a debreceni vízügyesek szivattyúikkal már akkor a helyszínen voltak, amikor a magyar fővárosban még csak az első szállítmányok összeállítását fontolgathatták.

Más kérdés, hogy ha a sátrak, takarók, a szükséges fertőtlenítőszerek és oltóanyagok nem érkeznek meg nagyon gyorsan, mégiscsak lesz dolguk az új mentőautóknak, mégpedig a betegszállításnál azokból a főként roma közösségekből, ahol hét hónapos kislányát szoptató anya éppúgy a szabad ég alatt kényszerült négy-öt éjszakát is eltölteni, mint egy kerekes székes idős férfi. A helyi vállalkozók, egyetemisták szervezte spontán segélyezés - amit Magyarországról leghamarabb talán a baptista és az ökumenikus szeretetszolgálat adományai erősíthettek - már a felhőszakadás napján elkezdődött. Terepjárókkal hordják a falvakba az otthon főzött meleg ételt, saját használt sátraikat, háztartási gépeiket. A baptista segély szétosztásában, a közeli Parajdon született Lukács Csaba újságíró, az egyik budapesti napilap tudósítója vállalt meghatározó szerepet, a HVG munkatársai pedig a helyi Szuper üzletlánc tulajdonosának, Boros Csabának a segélyosztó csapatához csatlakoztak. A közszereplést a politikusokkal ellentétben kerülő Boros újságírói kérdésre sem volt hajlandó számszerűsíteni, milyen menynyiségű vagy értékű élelmiszert, vegyszert vitt már ki a környék falvaiba, de úgy tűnik, szállítmányaiból minden rászorulónak jut legalább egy csomag.

A vállalkozó már a felhőszakadás napján elkezdte járni a községeket, és igyekszik minden családdal közvetlenül beszélni, felmérni, kinek mije maradt, mire van a legégetőbb szüksége. Egyszerűbb megoldás a felajánlott segélyeket a polgármesteri hivatalokban, lelkészeknél letenni, de a még mindig gyakran combig érő sár dagasztását is vállaló segítők sokkal többet adnak a rászorulóknak, mint a pénzt vagy árut leadó és rögtön visszaforduló adományozók. Függetlenül attól, hogy van-e bármi valóságalapja, gyorsan terjednek ugyanis olyan rémhírek, hogy az itt-ott központilag lerakott segélyeket egyáltalán nem osztják szét, vagy ha mégis, igencsak diszkriminatív módon, például a cigányokat hátrasorolva.

Boros és a hozzá hasonló számtalan környékbeli önkéntes segítő a családokat végigjárva pont az ilyen rossz érzéseket tudják eloszlatni. Nekik köszönhetően a többé-kevésbé nincstelenné váltak valóban érzik, hogy törődnek velük, és ezt igyekeznek is meghálálni. Sebtében szerzett kávéval kínálta a fotóst az a siménfalvai asszony, aki mindössze a magán viselt ruháját tudta pár napja megmenteni, Farkaslaka egyetlen pékségének tulajdonosa pedig, miután megmutatta tönkrezúzott dagasztógépét, elázott 6 tonnányi lisztjét, étellel fogadta az arra járó idegeneket. Tamási szülőfalujából este Ábel figuráját idéző vékony, elálló fülű, zöld kalapos fiú indult autóstoppal az erdőre, megbízatása, hogy vaddisznót lőjön, amiből a helyi vendéglősök - akárcsak az előző napokban - ingyen ebédet főzhetnek az árvíz sújtotta falubelijeiknek.

Önmagukban a számok nem sokat mondanak. A lapzártánkkor rendelkezésre álló adatok szerint Székelyföldön eddig 15 halottat találtak; egész Romániában az idén már 66 embert ölt meg az áradás. Komoróczy Zsolt városházi szóvivő csak a székelyudvarhelyi károkat több mint 600 millió forintra becsüli, de ebben nincs benne az összes elpusztult vagy megrongált ház, jármű, híd. A helyszínen viszont rögtön látszik, a pusztítás olyan óriási, amihez képest bármekkora segély - vasárnap például 73 millió forint értékű szállítmány indult Budapestről - eltörpül.

Az anyaország, amelyre a decemberi népszavazás kimenetele miatt még mindig keserűséggel gondolnak itt, legalább akkora érzelmi segítséget nyújthat most, mint anyagit, a politikai ellentétek azonban látványosan mérgezik az önzetlen adományozás légkörét is. Mivel a székelyudvarhelyi polgármester, Szász Jenő a romániai magyar közéleten belül az RMDSZ riválisaként számon tartott, a Fidesz támogatását élvező Magyar Polgári Szövetség nevű jobboldali párt vezetője, a tényleges tennivalóknál, segélyek gyors és igazságos elosztásánál gyakran több szó esik például arról, hogy állítólag Szászt nem kapcsolták be telefonon Gyurcsány Ferenchez, meg hogy a magyar miniszterelnök csak a polgármester RMDSZ-es helyettesét hívta vissza, és a magyar kormánysegély is az RMDSZ-hez kerül. Pedig az eddigi akciók a segélyezésnek csak az első, valószínűleg egyszerűbb felvonásai voltak, igazán nagy feladatnak ugyanis annak a megoldása ígérkezik, hogy a fedél nélkül maradtak már fűthető házban tölthessék a magyarországinál sokkal keményebb székelyföldi telet. A biztosítás fogalma errefelé gyakorlatilag ismeretlen, a román kormánytól sokat nem várhatnak - noha egy szép gesztussal maga az államelnök, Traian Basescu látogatott nagyon gyorsan a katasztrófa helyszínére -, így az elszánt helyi összefogást leginkább magyarországi pénzekből vett építőanyagok, berendezések segíthetnék.

FAHIDI GERGELY / SZÉKELYUDVARHELY