Honnan jönnek az elméletek?

Az összeesküvés-elméletek Lakatos László szociológus szerint „azt a gyanút fogalmazzák meg, hogy a rossz dolgok mögött egy titkos összeesküvő csoport mesterkedéseit kell keresni. Lényegében laikus hatalomelméletek, amelyek az illegitim hatalom ellen lépnek fel, és általában a modernizációs folyamat veszteseinek nyújtanak ideológiai muníciót. Két fő változatuk van: a liberális összeesküvés-elméletek szerint a választott tisztségviselők illegitim célokra használják a rájuk ruházott hatalmat (pl. X-akták), illetve a legitim hatalom mellett más, illegitim hatalom is érvényesül a társadalomban (pl. JFK); a konzervatív változat szerint pedig  egy csoport illegitim módon bitorolja a hatalmat (pl. Cion bölcsei.)” Az ilyen elméletek folyamatosan termelik újra a közönségük körében élő téveszméket. Szerzőik azt az „igazságot” mondják, amit közönségük hallani akar tőlük, így természetes, hogy az elméletet az erre fogékonyak hitelesnek tartják. Elégedettek, mert nem kellett változtatniuk a világképükön, előítéleteit mások igazolták, ráadásul  egy titok birtokába jutottak. Ha az interneten összeesküvés-elméleteket keresünk, a nyomok legtöbbször az Egyesült Államokba vezetnek. Az átlag-amerikai ugyanis még ma is független, önálló polgárnak gondolja magát, akinek joga van a hivatalos álláspontoknak ellent mondva gondolkodni. Forrás: Urbanlegends.hu

Az USA lakosságának közel harmada már nem tudja megmondani, melyik évben történt a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyai elleni terrortámadás – állította a tekintélyes Washington Post napilap augusztus elején egy közelmúltbeli felmérésre hivatkozva. E kollektív memóriazavar azért is furcsa, mert az öt évvel ezelőtti események nemcsak nap mint nap előkerülnek a médiában, hanem – csak angol nyelven – fél évtized alatt több mint 3 ezer könyv vesézte ki azokat. Igaz, ezek jó része a történéseket több száz, a valóságtól meglehetősen elrugaszkodott részlettel színezi, több szerző egyenesen azt állítja: az USA kormánya a 20. század legnagyobb átverését követte el, amikor a muszlim fundamentalistákra lőcsölte a terrortámadás felelősségét.

Ezen elmélet szerint a New York-i ikertornyok leomlásáért valójában gonosz amerikai kormányhivatalnokok a felelősek, akik a felhőkarcolókat az azokban korábban elhelyezett robbanószerekkel döntötték le. Ráadásul egy közelmúltbeli felmérés szerint az amerikaiak mintegy 16 százaléka hihetőbbnek tartja ezt a teóriát a hivatalos magyarázatnál. Az összeesküvés-elméletet rendszerint azzal támasztják alá, hogy nem egy túlélő a becsapódást követően az épülete(ke)t megrengető több robbanásra emlékezett. Másik bizonyítékként előszeretettel citálják Jim Hoffman amerikai szoftvermérnököt, aki szerint szándékos robbantásra utal, hogy a tornyok túl hirtelen, nyílegyenesen omlottak össze, szimmetrikusan borítva be törmelékkel maguk körül a teret, valamint hogy acélvázukból alig maradt 10 méternél hosszabb darab.

Foggal-körömmel kiáll emellett a szeptember 11-e valódi történéseinek megismerését zászlajára tűző, tavaly alapított s ma már több mint háromszáz tudóst és diákot tömörítő Scholars for 9/11 Truth szervezet is, annak ellenére, hogy a törmelékek későbbi aprólékos átvizsgálása után sem egy független szakértőkből álló bizottság, sem pedig az amerikai Mérésügyi Hivatal (National Institute of Standard and Technology) három éven át tartó elemzése nem mutatta ki robbanóanyag jelenlétét. A szkeptikusok persze már azt is árulkodónak tartották, hogy George Bush amerikai elnök 2001. november 10-ei, az ENSZ-ben elmondott beszédében élesen elutasította „a gyalázatos összeesküvés-elméleteket (…), amelyek a terroristák helyett igyekeznek másokat vádolni”.

Mi üthette?

Az önjelölt nyomolvasókat Európában nem annyira a New York-i, mint inkább a Pentagon elleni támadás hozta lázba. Thierry Meyssan francia szélsőbaloldali gondolkodó 27 nyelvre lefordított 2002-es bestsellerében, a L’effroyable imposture-ben (A félelmetes átverés) és a Pentagate című művében azt (is) megkérdőjelezte, hogy az épületbe egy Boeing 757-es csapódott. Számára ennél sokkal hihetőbb, hogy aznap történetesen az amerikai kormány hiperkonzervatív frakciója támadt rakétával az USA védelmi minisztériumának főhadiszállására. Okoskodása szerint a Pentagon tragédiát túlélt munkatársai azért számolhattak be ellentmondásosan a tragikus eseményekről (némelyek a több mint kétszáz személy szállítására képes Boeing 757-esnél kisebb repülőre emlékeztek, mások mintha rakétazúgást is hallottak volna a repülő hajtóművének zaja mellett), mert valójában nem az American Airlines 77-es járata csapódott be az épületbe. Az kevéssé zavarja az erre hivatkozókat, hogy többen is látták a Boeing 757-est a Pentagonhoz közeledni, és egy kivételével az összes rajta utazó személyt azonosították a romok között. A kétkedők szerint viszont az USA már azzal is beismerte „bűnrészességét”, hogy Meyssant a védelmi minisztérium persona non gratának nyilvánította az USA-ban.

Természetesen arra is születtek magyarázatok, miért állhatott az amerikai kormány érdekében több ezer ártatlan ember életének a kioltása. Az iráni elnök, Mahmúd Ahmedinedzsád például közvetve azzal vádolta meg Bush elnököt, hogy a szerinte az USA titkosszolgálatai által is támogatott szeptember 11-ei akció csak indokul szolgált Afganisztán lerohanásához. Michel Chossudovsky kanadai közgazdászprofesszor szerint egyenesen egy új világrend alapjainak megvetése és a globális erőviszonyok átrendezése érdekében szervezték meg a szeptemberi 11-ei „támadást”. De olyanok is akadnak szép számmal, akik a háttérben a fegyvergyártók és az olajvállalkozók lobbiját azonosították minden kétséget kizáróan.

Az előítéletek persze ez ügyben is sokfélék. Az egyik első, azóta is fel-felbukkanó legenda szerint – mint az Marinov Iván, Dezső András és Pál Attila nemrégiben megjelent, Legendavadászat című könyvében olvasható – mintegy 4 ezer zsidó alkalmazott „felejtett el” bemenni aznap a Világkereskedelmi Központban levő munkahelyére. A magyarázatok szerint vagy azért, mert az izraeli titkosszolgálat, a Moszad titokban figyelmeztette őket, vagy mert „amúgy is zsidók szervezték a terrortámadást”, így kívánván lejáratni az arab világot. A Közel-Keleten hamar kész tényként kezelték mindezt. Egészen pontosan 2001. szeptember 17-étől fogva, akkor jelent meg ugyanis először a szélsőséges iszlamista Hezbollah mozgalomhoz közeli libanoni Al-Manar televíziós csatorna internetes oldalán, ahonnan aztán több médium is átvette a „hírt”. E legenda terjesztői és hívei magától értetődően azt is csupán figyelemelterelő trükknek vélték, hogy zsidó szervezetek – az USA belügyminisztériuma által is megerősített adatok alapján – sok száz zsidó származású halottat (az összes áldozat mintegy 10-15 százalékát) gyászoltak.

Egészen más célzattal született egy másik történet, amely szerint egy, a United Airlines terroristák által eltérített 175-ös járatára felülő zsidó utas életét az mentette meg, hogy – mivel botrányt csapott a váróteremben felejtett imaszíja miatt – indulás előtt leszállították a gépről. Mivel a hithű férfiú miatt 18 percet késett a gép a felszállással, a két repülő nem tudott az eredeti terrortervek szerint egy időben megérkezni az ikertornyokhoz, s így a második épületben tartózkodóknak több mint negyedórájuk maradt a menekülésre. Lám – szól a tanulságos történet – a valakinek a vallási előírásokhoz való ragaszkodása több száz vagy akár ezer ember életét mentette meg. A tanmese azonban tényleg mese: arról a gépről ugyanis senkit nem szállítottak le az utolsó pillanatban, s a 175-ös járatnak csupán a légtér telítettsége miatt kellett bő negyedórát várakoznia.

Viccnek indult, "kultusz" lett

A New York-i ikertornyok lerombolása után néhány nappal más csodás legendák is szárnyra keltek. Az egyik legpozitívabb hatású történet szerint valamelyik tűzoltót (mások szerint rendőrt) a 110 emeletes déli torony 83. emeletén érte az épület összeomlása. A férfi – nagy nemzetközi médiumok szalagcímes híradása szerint – csodával határos módon tulajdonképpen leszörfözött a törmelékeken a szédítő magasságból, és túlélte katasztrófát. A hír sok száz családnak adott egy rövid időre reményt, a mentőalakulatoknak pedig további energiát a túlélők keresésére a félmillió tonnányi romhalmaz alatt. Utóbb kiderült: a később már névvel is emlegetett bátor rendőr, John McLoughlin (az új Oliver Stone-szuperprodukcióban Nicolas Cage alakítja) a föld színéhez sokkal közelebb tartózkodott, nem szánkázott törmelékdarabokon a levegőben, és életveszélyes sérüléseiből csak több hónapos kezelés nyomán épült fel.

A kevésbé ízléses mítoszok között tartják számon a világhálót bejárt „utolsó turistafotó” legendáját. A képpel is alátámasztott történet szerint megtalálták az egyik összeomlott felhőkarcoló tetején fényképezkedő turista gépét, aminek tartalmát aztán közzétették az interneten. Néhány héten belül azonban kiderült: az egész csak egy jól sikerült fotómanipuláció, az „elkövető” pedig egy Amerikában az 1990-es évek végén másfél éves szakmai gyakorlaton részt vett magyar, aki poénból montírozta össze saját képét egy Boeing repülőével.

A 2001. szeptember 11-ével kapcsolatos komoly és kevésbé komoly mendemondák forrása egyébként, úgy tűnik, kiapadhatatlan. A legendagyárosok például mind a mai napig nem jártak kellő alapossággal utána annak, milyen baljós összefüggéseket sejtethet az a tény, hogy az öt évvel ezelőtti terrortámadás és a 2004. március 11-ei, spanyol vonatokon elkövetett merényletek között éppen 911 nap telt el.

További WTC-vel kapcsolatos legenda a Legendavadászat című könyvben és az Urbanlegends.hu oldalon.

IZSÁK NORBERT