szerző:
MTI/hvg.hu

A rendőrség tájékoztatása szerint négyen meghaltak és 60-an megsebesültek Minneapolisban, amikor leszakadt egy híd a Mississippi felett - jelentették be az amerikai nagyváros hatóságai.


Tekintse meg képösszefoglalónkat! © AP

A rendőrség négy ember halálát erősítette meg eddigMinneapolisban, ahol leszakadt egy híd. Korábban kilenc áldozatról beszéltek. A mentési munkálatokat nehezíti, hogy túl sok törmelék van a folyóban, és félő, hogy maguk a mentők is megsérülnek - mondta a mentést vezető tűzoltóparancsnok.

Jim Clark szerint még több olyan gépkocsi lehet a folyóban, amit nem találtak meg, mert a katasztrófa bekövetkeztekor legalább 50 jármű volt a hídon. Éppen ezért könnyen lehet, hogy az áldozatok száma tovább emelkedik.

Az elmúlt hónapokban felújítási munkákat végeztek az 1967-ben épült hídon, a folyón átívelő 35W jelű kétszer négysávos államközi út egy vagy két sávja emiatt többször is le volt zárva a forgalom elől. Az építmény állapotát utoljára tavaly ellenőrizte Minnesota állam közlekedési hatósága, de nem talált szerkezeti hibát.

Az amerikai parti őrség lezárta a Mississippinek a híd környéki szakaszát. A folyó az egyik fő teherhajózási útvonal a körzetben.

Szemtanúk beszámolói
Dennis és Jamie Winegar autójukkal éppen a hídon haladtak az esti csúcsforgalomban araszolva, amikor egyszer csak hallották, hogy recseg alattuk a szerkezet. Először azt hitték, hogy földrengés van, majd a híd összecsuklott. "Ráléptem a fékre, a láttam, ahogy eltűnik valami előlem, majd az autóm lebukott a mélybe, és zuhantunk" - mondta Deenis Winegar. Az unokatestvérek körülbelül 22, 5 métert repültek. Járművük egy kisebb autó tetején landolt.
 
Jamie Winegar szerint a gépkocsikból kimászók mind igyekeztek segíteni egymásnak, hogy minél gyorsabban elhagyják a romhalmazzá vált hidat.
 
Egy busz tele gyerekekkel a hídon haladt, amikor a baleset történt. A jármű a hídnak azon a szakaszán volt, amely nem zuhant a vízbe. Az egyik gyermek, Ryan Watkins, elmondta, hogy járművük kettőt huppant, majd megállt. A busz első ajtaja nekiszorult egy betontömbnek. A hátsó ajtón menekítették ki őket.
 
Catherine Yankelevich a Mississippi folyóba esett autójával. "A gépkocsi repülni kezdett, majd zuhanni és láttam a vizet" - mesélte. Az asszony az ablakon mászott ki és sértetlenül úszott a partra. "Olyan volt, mintha moziban lennék, nagyon megijedtem. Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen történik itt" - mondta.

Összeállítás az utóbbi évek hasonló, halálos áldozatokat követelő baleseteiről:

Portugália
2001. március 4.: Az ország északi részén leszakadt a Douro folyó fölött 50 méter magasan átívelő fémszerkezetű híd, amely Castelo de Paivát, valamint Penafielt városát kötötte össze. A hídon a leszakadás pillanatában egy utasokkal teli autóbusz és két személygépkocsi haladt át, a szerencsétlenségnek 77 halálos áldozata volt.

Egyesült Államok
2002. május 26.: Tulsa várostól 95 kilométerre délre az Arkansas folyóba omlott egy autópályahíd, miután nekiütközött egy uszály. A folyóba zuhant gépkocsikból 13 holttestet emeltek ki a mentőalakulatok.

Argentína
2002. szeptember 19.: 8 ember meghalt, amikor leszakadt egy gyalogos fahíd Argentína déli részén egy sebes vizű, jeges folyó fölött. Az áldozatok kiránduló diákok voltak, akik azért zsúfolódtak össze a Chubut tartományban lévő hídon, hogy társaik csoportfényképet készíthessenek róluk.

India
2003. augusztus 28.: 50 ember, köztük legkevesebb nyolc gyermek vesztette életét Nyugat-Indiában, amikor a délutáni csúcsforgalomban összeomlott egy keskeny öblön átívelő híd. A szerencsétlenség India nyugati partjainál, Gudzsarát államban történt, a Bombaytől (Mumbai) 200 kilométerre északra fekvő Damanban.

Törökország
2004. március 6.: Ardahan tartományban az összetorlódott jégtáblák miatt leszakadt egy híd, amelyről egy taxi a folyóba zuhant. A sofőr kiúszott, három utasát azonban magával sodorta az ár.

Pakisztán
2006. augusztus 6.: 40-en meghaltak, amikor a monszunesőzéstől megáradt folyó magával sodort egy tíz méter magas hidat Mardan városában, Iszlámábádtól 160 kilométerre északnyugatra. A hídon a katasztrófa pillanatában legalább 200 gyalogos és több gépkocsi haladt át.

Kína
2007. június 15.: Leszakadt egy másfél kilométer hosszú híd több mint 150 méteres szakasza, miután egy teherszállító hajó a híd pillérének ütközött. A baleset Kína déli részén, Kuangtung (Guangdong) tartomány Fosan (Foshan) városának egyik közforgalmi hídján történt, amely a Gyöngy-folyó deltájának egyik fő ága, a Hszicsiang (Xijiang) felett 1600 méter hosszan ível át. A halálos áldozatokat követelő baleset idején a hídon mintegy 130 gépjármű haladt át.



Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Hetven halottja van a bagdadi gyilkos merényletnek

Hetven halottja és közel száz sebesültje volt a szerdán Bagdadban történt két öngyilkos merényletnek: mindkét támadó gépkocsiját robbantotta fel, vérbe borítva az iraki főváros környékbeli utcáit.

Meghalt a testnevelő tanár, aki több gyereket is megmentett a veronai buszbalesetnél

Meghalt a testnevelő tanár, aki több gyereket is megmentett a veronai buszbalesetnél

Megjósolhatatlan, sikerül-e most kiegyezni a Brexitről

Megjósolhatatlan, sikerül-e most kiegyezni a Brexitről

Új találmány a mesterséges vér, bármilyen vércsoportú ember kaphatja

Új találmány a mesterséges vér, bármilyen vércsoportú ember kaphatja

A Bauhaus reneszánsza a kelet-németországi Dessauban

A Bauhaus reneszánsza a kelet-németországi Dessauban

Kigyulladt a Kolozsvár–Budapest–Bécs-vonat mozdonya

Kigyulladt a Kolozsvár–Budapest–Bécs-vonat mozdonya

Csökkent az ingatlaneladások száma

Csökkent az ingatlaneladások száma