© AP

Hatalmas tömeg, ünnepi külsőségek, minden adott volt a méltó megemlékezéshez - csak éppen a főszereplő hiányzott a múlt héten Camagüeyben, ahol a kubai forradalom előfutárának tartott, 1953. július 26-ai, Moncada laktanya elleni rohamra emlékeztek. Az ünnepről az akkori támadás és a későbbi forradalom vezetője, a kubai hétköznapokat közel fél évszázadon át meghatározó Fidel Castro hiányzott, akinek megjelenését ismét hiába várták a kubaiak. A napokon belül 81 esztendős Castro éppen egy éve esett át egy máig nem egészen tisztázott bélműtéten, ami - vagy annak következménye - olyan súlyosnak bizonyult, hogy az ország irányítását ideiglenesen át kellett adnia öccsének, a 76 éves Raúlnak. A lábadozás igencsak hosszúra sikeredett, az eltelt egy év során a hosszú Fidel-beszédekhez szokott kubaiak egyáltalán nem láthatták vezetőjüket, aki mindössze néhány fényképen és videón mutatkozott, valamint vagy harminc levélben fejtette ki nézeteit az újságok hasábjain. Hol az amerikai elnököt vagy az USA politikáját ostorozta, hol nemzetközi gazdasági és politikai kérdésekben nyilvánított véleményt, nemrég pedig a Rio de Janeiró-i Pánamerikai Játékokról disszidált kubai sportolókról írt kemény szavakkal.

Ám személyesen egyszer sem jelent meg, és a legnagyobb nemzeti ünnepről való távolmaradása most újabb találgatásokra adott okot egészségi állapotával és a hatalomba való visszatérésével kapcsolatban. Különösen miután az ünnepi beszédet - első ízben nem ő, hanem - Raúl tartotta, ami azt sejteti, hogy a hadsereg élén álló fiatalabb Castro helyzete az utóbbi egy évben megszilárdult. Nyilvánvalóvá vált, hogy Kubában Fidel nélkül sem állt le az élet, a rendszer stabil, és az is látszik, hogy Raúllal az élen sem lesznek mélyreható változások. Az utódlás bebetonozását jelzi, hogy a forradalmi jelszavak közé Raúl neve is bekerült, így Fidel esetleges halála vagy végső visszavonulása után is biztosított a folytonosság. Sokan úgy vélik, lényegében vége az ideiglenes korszaknak, immár Raúl a végleges vezető.

Erre utal az is, hogy a bátyjánál jóval szerényebb szónoki képességekkel és beszélőkedvvel megáldott Raúl nemcsak szokásos ünnepi, hanem amolyan programbeszédet tartott. Méghozzá a kubai szokásokhoz képest meglehetősen kritikusat, sőt önkritikusat. A pragmatikus Raúl egyórás beszédében különösebb szóvirágok nélkül szólt a kubai mindennapok nehézségeiről, és elismerte, hogy a - havi 20 dollárnak megfelelő - fizetés nem elég a tisztességes megélhetésre. Új elem, hogy Raúl lényegében felszólította a parlamentet, tegyen meg mindent, hogy javuljon a helyzet a legnagyobb gondnak említett közlekedés, élelmiszer-ellátás és lakáshelyzet területén. "A kiigazításokba már belefáradtunk a forradalom során" - jelezte, hogy ezúttal valóban alapvető fontosságú strukturális változások szükségesek. Ezek előkészítése Raúl szerint már megkezdődött, ám részleteket nem árult el. Annyit azért jelzett, hogy a jövőben nagyobb teret kapnak a külföldi beruházások, de az együttműködésben "az államnak és a szocialista tulajdonnak mindig elsőbbséget kell kapnia". A vezetés és a lakosság figyelmét egyaránt felhívta a termelés hatékonyságának a növelésére, és utalt rá, hogy át kell értékelni a "meghaladott módszereket". Tarthatatlannak nevezte, hogy Kuba rengeteg élelmiszert importál, miközben éghajlata és földje kiválóan alkalmas számos mezőgazdasági termék előállítására, amiből az ország önellátó lehetne, ha a termelési módszerek nem lennének elavultak. Ha kimondva nem is, de úgy tűnik, a "szocializmus vagy halál" jelszó helyébe Havannában a "termelés vagy halál" lépett.

A Fidelnél jóval kevesebbet szereplő Raúl egy éve a vezetési stílus változását is sejteti. Nemcsak az egyszemélyi irányítás lett a múlté, hanem sok fiatal vezető is előbbre lépett. A védelmi tárcát évtizedek óta vezető Raúl teret engedett ugyanis a hadsereghez tartozó és egynéhány fontos reformon már korábban átesett vállalatnál tapasztalatot szerzett új generáció tagjainak. Látványos változásokra azonban senki se számítson - figyelmeztetett Raúl, amiből szakértők azt olvasták ki, hogy politikailag továbbra sem lesz nyitás, és egyre valószínűbb a kínai és vietnami modell követése, azaz az egypártrendszer fenntartása gazdasági reformokkal.

A gyér számú és nem túl erős ellenzék egyelőre úgy tűnik, nemigen tud mit kezdeni a megváltozott helyzettel. Bár a politikai foglyok száma egy év alatt állítólag 20 százalékkal csökkent - jelenleg feltételezések szerint 246 politikai ül börtönben -, az ellenzék továbbra sem kap nyilvánosságot. Igaz, soraikban sincs teljes egyetértés, pedig - ahogy Juan González Febles ellenzéki újságíró a HVG-hez eljuttatott írásában fogalmaz - most igazán félre kellene tenni az ellentéteket, szükség lenne egy mindenki által elfogadható vezéregyéniségre, és ki kéne dolgozni az egész lakosság számára érthető és elfogadható politikai alternatívát. Ennek előkészítése a HVG havannai ellenzéki körökből származó értesülései szerint tulajdonképpen megkezdődött, az öt legjelentősebb ellenzéki szervezet áprilisban egységnyilatkozatot írt alá, ám konkrétumokról még nincs hír.

Az ellenzék szerint alig enyhült a velük szembeni elnyomás, de biztató jelnek tekintik, hogy Raúl immár harmadszor is párbeszédet javasolt az USA-nak. Washington ezt ismét azonnal visszautasította ugyan, de a kubai vezető nem is a republikánus George W. Bushra gondolt, hanem a jövőre megválasztandó új, vélhetően demokrata vezetőre. Addigra könnyen lehet, hogy Havannában is változás lesz. Menetrendet hivatalosan nem közöltek, de elemzők szerint ha Fidel állapota nem változik, az októberi helyhatósági választás után jövőre a küldöttek javaslatai alapján összeülő új parlament - melynek feladata egyebek közt az államfő kijelölése - márciusban már akár ki is nevezheti Raúlt végleges elnökké.

VASS PÉTER