Hamász nagygyűlés Gázában. © AP

A 2005-ben elhagyott gázai övezet valójában továbbra is megszállás alatt áll – hangoztatják az iszlám szélsőségesek, mivel nem működtethetnek saját kikötőt és repteret, nem ellenőrizhetik saját határaikat. Jeruzsálem viszont nemzetközi garanciákkal megkötött békeegyezmény nélkül nem akarja kiadni kezéből ezeket az eszközöket. Arra hivatkozik, hogy Irán és a libanoni Hezbollah így is előretolt bástyájának tekinti ezt a területet, mindent elkövet a válság fenntartása és kiterjesztése érdekében, az alkura nem hajlandó, Izrael létét el nem ismerő erők felfegyverzése és harcra uszítása lebeg a szemük előtt.

December 19-én lejárt a fél évre megkötött tűzszünet a Hamásszal, s a fundamentalista szervezet bejelentette, hogy nem kívánja meghosszabbítani a nyugalom időszakát. Az egyiptomi-gázai határon a homokos talajba ásott csempészalagutakon alaposan felkészültek a továbbiakra: a jeruzsálemi katonai hírszerzés szerint hosszú távú rakétákban is bővelkednek, jelenleg mintegy 750 ezer izraeli él lőtávolságon belül. Az utóbbi hetekben egyre növekvő mértékben repültek a Kaszam rakéták és a gránátok izraeli területre, ismét frontvonal lett a hátország, az óvóhelyeken töltik a hanukai ünnepeket a szderoti gyerekek és szüleik.

Gázában alaposan kihasználják a jeruzsálemi átmeneti kormány tehetetlenségét, azt, hogy a február 10-i választásokra készül az ország. Olmert már korábban lemondott korrupciós ügyei miatt, de ügyvezető miniszterelnökként tovább kormányoz. Amikor komolyabb döntést kellene hoznia, a jobb vagy éppen a baloldal azonnal a legfelsőbb bírósághoz fordul, hogy megakadályozza azt.

A vezető politikusok minden egyes szava és tette óhatatlanul része már a választási kampánynak. Livni külügyminiszterként és az esélyes Kadima vezetőjeként nem hibázhat, s Barak honvédelmi miniszter a Munkapárt élén szintén nem vállalhat magára sem egy esetleges sikertelen hadjáratot, de azt sem, hogy tétlenül figyelje a fél ország hadszíntérré válását. Mindketten elsősorban nyilatkozatok és fenyegetések formájában „viselnek hadat” a Hamásszal szemben, miközben Benjamin Netanyahu a Likud kormányfő-várományosa a partvonalról kárhoztathatja - halált megvető bátorsággal - a semmittevést és az izraeliek kiszolgáltatását az iszlámista bajkeverőknek.

A közvetítő szerepet felvállaló kairói vezetés növekvő aggodalommal figyeli az eseményeket, hiszen a gázai iszlámizálódással egyre erősebb lesz az egyiptomi Iszlám Testvériség, a rendszer legveszélyesebb ellenfele. Az arab világ egyik vezető hatalmaként nem állhatnak nyíltan Izrael mellé a Hamász ellenében, de érdekük a nyugalom a hármas határ mentén. Mubarak tőle szokatlan lépésre szánta el magát, s Kairóba invitálta Livnit, a helyzet megvitatására.

A megerősödött Hamász világossá tette, hogy csakis számára kedvezőbb feltételekkel hajlandó újabb tűzszünetet kötni. Ez az övezet elleni bojkott feloldását és/vagy a Hamasz kormányzat nemzetközi elismerését jelentené, s a tűzszünet kiterjesztését Ciszjordániára. Ott ugyanis az utóbbi hónapokban a Fatah amerikai segítséggel Jordániában kiképzett egységei egymás után letartóztatják és bebörtönzik a Hamász aktivistáit. Izrael két tűz közé került, hiszen a ramallahi kormányzat érdekeit sértené, ha puccsal hatalomra került riválisukat elfogadná legitim partnerének, s ezzel egyben saját, a mérsékelteket támogató politikáját is sutba dobná. Politikai csapda lenne hát a békülés a Hamasszal, ami sértené Jeruzsálem hosszú távú érdekeit.

A helyzetnek nemcsak békés, de katonai megoldása sincs. Régóta kidolgozták Gáza esetleges újbóli lerohanásának és megszállásának haditerveit, de azok nem véletlenül pihennek a tel-avivi főhadiszállás fiókjainak mélyén. Az izraeli hadsereg komoly emberveszteségek árán ugyan, de legyűrhetné az iszlámista gerillacsapatokat, azonban hosszabb távon még csak katonai megoldást sem jelentene mindez. Tanulságos az Irakban harcoló amerikaiak keserű tapasztalata: gerillaharcmodorral küzdő fanatikusok ellen nagyjából tehetetlen a modern hadviselés.

Shiri Zsuzsa /Jeruzsálem