Miután az aligazgató kiselőadást tartott neki a kommunista rendszerről és az osztályellenségről, felkérte: látogasson el a városi rendőr-főkapitányságra. Itt Sabin Rus százados kertelés nélkül közölte vele, hogy jelentenie kell a Szekuritáténak, egyúttal aláíratta vele az együttműködési nyilatkozatot, és szigorúan felhívta a figyelmét a titoktartási kötelezettségre is - mutatja be a Krónika Horváth István történetét, aki 46 évvel ezelőtt a háromszéki származású Baróti Lajos labdarúgó, a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya nevét kapta fedőnévként.

"A százados lett a gyóntatópapom, ő tartotta velem a kapcsolatot. Kisebb fejbe kólintásként hatott a beszervezés híre, aminek gyerekfejjel eszembe sem jutott ellentmondani. Ha kicsivel idősebb vagyok, több tapasztalattal, talán visszautasítom, de ezen már hiábavalóság rágódni” – magyarázza a lapnak a rendkívül joviális, jelenleg szabadúszó jogtanácsosként tevékenykedő férfi.

Tizenhat évesen esett át a Szekuritáté diktálta „tűzkeresztségen” Veres József, a Fehér megyei Szépmező község önkormányzati képviselője, akit a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákjaként a bentlakás nevelőnője tessékelt a rendőrségre. Vele is aláíratták az együttműködési nyilatkozatot, megkapta a Székely Levente fedőnevet, és felszólították, számoljon be bármilyen „furcsaságról”. A szekusokat különösen az egyik diáklány külföldi rokonairól szóló értesülések érdekelték.

„Akkor nagyon megrettentem, annál is inkább, mivel egy félsötét szobában zajlott le az egész kihallgatás – emlékszik vissza az 1984 novemberében történt beszervezésére Veres József. "Nem tudtam, mi lesz ebből, féltem azt mondani, hogy nem működöm együtt, gyerekként a lehetséges következményeket sem fogtam fel. Tulajdonképpen ma sem tudom, miért esett rám a választás, talán mert falusi gyerek voltam.” Verest később egyetlen alkalommal hívták be ismét a Szekuritátéra, ahol megfenyítették amiatt, hogy nem szolgáltatott semmiféle információt - írja a Krónika.

A bukaresti átvilágító bizottság korábbi bejelentése szerint több százra, más becslések szerint több ezerre rúghatott a Szekuritáté által beszervezett kiskorúak száma, a szekusok valóságos gyermekhálózatokat építettek ki minden megyében. Az általában tizenkét és tizenkilenc év közötti gyermekbesúgók rendszerint a jó tanulók közül kerültek ki, többnyire munkás vagy paraszt családokból származtak - írja a lap. Kiválasztásukkor egyik fontos szempont volt, hogy az illető kollégiumban lakjon, vagy rendszeresen részt vegyen a sporttevékenységekben, mert így a közösségében könnyebben elvegyülhetett.

Jelenteniük kellett a szüleikről, a rokonaikról, az iskolatársaikról vagy a tanárokról is, de a szeku arra is kíváncsi volt, hogy ki mond politikai vicceket, kinek vannak külföldi kapcsolatai, és hol hallgatják a Szabad Európa Rádió műsorait, vagy más, idegen állomásokat. Szakértők szerint többségük nem szolgáltatott olyan információkat, amelyek veszélybe sodorták volna bárkinek az életét, és valójában a kommunista rezsim áldozatai voltak.