szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nemzetközi koalíció katonai akciójában a líbiai légvédelem jelentős része megsemmisült, az akció kezdete óta Kadhafi nem tudott légicsapást mérni az ellenállókra. Ahogy a NATO átveszi a Líbia elleni katonai fellépés irányítását, az Egyesült Államok fokozatosan megkezdi hadihajóinak kivonását a Földközi-tenger térségéből. A Líbia elleni nemzetközi koalícióban részt vevő államok, valamint az Arab Liga és az Afrikai Unió kedden külügyminiszteri szintű találkozót tart Londonban.

Most érkezett

Emelkedik az olaj ára

A Brent nyersolaj ára 1,57 dollárral 115,50 dollárra emelkedett a líbiai akció miatt - írja a BBC.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
16 17 18 19 20
40

Az USA átadná az akció irányítását

Robert Gates amerikai védelmi miniszter szerint az USA szívesen átadná a líbiai katonai akció irányítását vagy a NATO-nak, vagy egy brit-francia közös irányítású parancsnokságnak - írja a BBC. Gates szerint az átadás akár napokon belül is megtörténhet.

Typhoonok érkeztek Dél-Olaszországba

Brit harci repülőgépek, Typhoonok érkeztek Dél-Orlaszországba a CNN szerint.

CNN: a koalíció 22-ből 20 célpontot eltalált

A Pentagonra hivatkozva a CNN azt írja, hogy a koalíciós erők 22 megcélzott parancsnoki központból, illetve rakétaelhárítási egységből 20-at eltaláltak Líbiában.

Kadhafi fia szerint Sarkozy kampányát ők finanszírozták

Szaif al-Iszlam szerint bizonyítékaik is van arra, hogy ők fizették Sarkozy kampányát.

Hatalmas robbanás Kadhafi rezidenciája környékén

A BBC szerint hatalmas robbanás, illetve robbanások vannak Tripoliban, a líbiai fővárosban. Állítólag Kadhafi rezidenciája környékén csapódtak be bombák vagy rakéták - egyelőre nem hivatalos hírek szerint. A Pentagon ugyanakkor cáfolja, hogy a líbiai vezető célpont lenne.  

Pentagon: Líbia egyharmada felett légtérzár van

Líbia egyharmada felett létesített légtérzárat a BT-határozatnak érvényt szerző koalíció, amelynek tagjai jelenleg az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország - jelentette ki vasárnap a Pentagonban William E. Gortney altengernagy, az egyesített vezérkar igazgatója. Gortney szerint a koalíció a következő napokban bővülni fog. Az altengernagy közölte, hogy a Líbia elleni támadásnak nincsenek polgári áldozatai, és Moammer Kadhafi ezredes, líbiai vezető nem szerepel a célpontok között. (MTI)

A béke Nobel-díjas Desmond Tutu támogatja a líbiai akciót

A BBC-nek adott interjúban Desmond Tutu, a békes Nobel-díjas dél-afrikai érsek támogatásáról biztosította a Líbia elleni akciót.

Líbia megint tűzszünetet hirdetett

A líbiai kormány bejelentette, hogy elrendelték a tűzsszünetet az országban. A BBC tudósítója furcsállja ezt, hiszen elvileg már most is tűzszünetnek kéne lennie az országban, de éppen Kadhafi sértette meg a tűzsszünetet korábban is a tudósító szerint.

Francia gépek támadnak vasárnap este

A BBC szerint francia gépek kezdték a líbiai akció második estéjén a támadásokat az arab ország légterében.

1
16 17 18 19 20
40
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!