Lefutott meccs

Borítékolható, hogy Szingapúr történetének tizenegyedik parlamenti választásán sem törik meg a sorozat, és a formailag többpárti demokráciában működő politikai szervezetek világrekordereként a Népi Akciópárt (PAP) szombaton is besöpri a mandátumok döntő többségét. A szétaprózott ellenzék számára igazi fegyvertény lenne, ha a PAP hagyományosan fehérbe öltözött jelöltjeire a szavazók kevesebb mint kétharmada voksolna – erre azonban a városállam történetében még nem volt példa.

AP/ Wong Maye-e

 Papíron minden eddiginél élesebb a küzdelem, mert a 87 mandátumból 82-ért elvileg verseny folyik. A közelmúlt voksolásainál a választókerületek felében a szavazókat rendre nem is kellett ugyanis az urnákhoz szólítani, mert az ellenzék képtelen volt jelöltet állítani a hatalmi párttal szemben. Így vannak olyan középkorú szingapúriak, akik az idén éppúgy először élhetnek a választójogukkal, mint 21 éves honfitársaik.

A PAP gondoskodik arról, hogy élvezze a hazai pálya minden előnyét. Az ellenzéknek leginkább a 12 egyéni választókerületben lehet esélye, az egyszerre 4–6 mandátumról döntő pártlistás körzetekben – az 1988-as bevezetés óta – még nem termett számukra babér. A hivatalos indoklás szerint ezeket az etnikai sokszínűség érdekében hozták létre, és az együtt induló csapatokba kötelező kisebbségi – maláj vagy indiai – politikust is bevenni. Minden mandátum a győztesé, és a kis ellenzéki pártok eddig képtelenek voltak összefogni a nyomasztó szervezeti fölényben lévő PAP ellenében.

A szingapúri parlamentben a városállam 1965-ös függetlenné válása óta mindössze öt ellenzéki politikus tudott választáson mandátumot szerezni. Aki ugyanis kényelmetlennek bizonyult a hatalom számára, annak indulását a kormány a – városállam autokrata politikai berendezkedését bíráló külföldi sajtó ellen is fegyverként használt – helyi bíróságok segítségével, mondvacsinált indokokkal megakadályozta. Egy törvénymódosítással viszont látványos, de üres gesztust gyakoroltak: ha az ellenzék szombaton nem szerez kilenc képviselői helyet – öt éve kettőt sikerült –, akkor a legtöbb szavazatot begyűjtő vesztes jelöltjeinek delegálásával ennyire növelik mandátumai számát. Az ily módon bekerültek viszont nem szavazhatnak az alkotmányt és a pénzügyeket érintő kérdésekben, azaz csupán statisztálhatnak a törvényhozásban.

 A média is a hatalmi pártot szolgálja, az ellenzék az olyan online csatornák adta lehetőségeket igyekezett kihasználni, mint a Facebook – amelynek az ötmilliós Szingapúrban hárommillió tagja van –, a YouTube vagy a Twitter. Nem késett a válasz, a Facebookon megjelent a PAP is, a legsikeresebb politikai blogokat pedig a kormány a média részének nyilvánította, és ezzel rájuk is kiterjesztette a cenzúrát.

Az 1990-ben a miniszterelnöki posztról 31 év után visszavonult, de – jelenleg mentor miniszterként – azóta is Szingapúr valódi irányítójának tekintett Li Kuan Ju (lásd Atyai szigor című írásunkat), valamint a kormányfői tisztet 2004-től betöltő idősebb fia, Li Hszien Lung egyként óv attól, hogy a választók az ellenzékre hallgassanak, mert az felborítaná a rendet. Márpedig a rend példás a városállamban, amely 1959-ben kapott korlátozott önkormányzatot a gyarmattartó britektől, majd 1963–1965 között unióban volt Malajziával, mielőtt önállóvá vált.

Szigora ellenére nem népszerűtlen a PAP, mert a politikai szabadságjogok korlátozásáért cserébe virágzó gazdaságot épített az egykor elmaradott, főleg a brit kereskedelmi és hadihajók kiszolgálására berendezkedett Szingapúrban. Az egy főre jutó GDP a világ legfejlettebb régióiéval vetekszik, a gazdaság nemcsak átvészelte a 2008–2009-es válságot, de tavaly már 14,5 százalékkal gyarapodott, és az alig 710 négyzetkilométer területű városállamban példás a közbiztonság és a tisztaság. Ez persze a kábítószercsempészekre szinte automatikusan kimért halálos ítéletnek éppúgy köszönhető, mint a rágógumi kitiltásának, a szemetelés drákói büntetésének vagy a több tucat törvénysértésre – például a vízum lejárta utáni tartózkodásra – kiszabható botozásnak. A rendszer része, hogy Szingapúrban szinte ismeretlen a korrupció, a közszolgálat döntéshozóit a magánszektor szintjén fizetik meg, viszont a sajtószabadság tekintetében a washingtoni Freedom House listáján a sereghajtók közé tartozik.

A Machiavellit példaképének tekintő Li Kuan Ju által kialakított – az autoriter hatalomgyakorlást és az államkapitalizmust vegyítő ázsiai típusú politikai rendszerek mintájának tartott – berendezkedés másképp is gondoskodik arról, hogy a jól nevelt polgárok a hatalom által megfelelőnek tartott utat kövessék. Nincs szociális védőháló – így lehet a költségvetés csupán a GDP ötöde –, ehelyett az állampolgársággal, illetve állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező munkavállalók fizetésük 20 százalékát, munkáltatóik pedig további 16 százalékát kötelesek befizetni az 1955-ben létrehozott központi megtakarítási alapba. Az egyéni számlájukon összegyűlt pénzből a szingapúriak saját és családtagjaik egészségügyi ellátását és majdani nyugdíjukat finanszírozhatják, illetve előteremthetik az állami lakások megvételéhez szükséges önerőt.

A kormány központi gondoskodással igyekszik elejét venni az 5 százalékra gyorsult inflációnak, az emelkedő lakásáraknak, és a munkaerőpiacon amúgy szükséges bevándorlók emelkedő száma miatti elégedetlenségnek is (a külföldiek aránya egy évtized alatt 20-ról 36 százalékra nőtt az identitását félteni kezdő Szingapúrban). A jelenlegi pénzügyi évben 3,2 milliárd szingapúri dolláros (1 szingapúri dollár = 145 forint) csomagban csökkentették a személyi jövedelemadót, és a gazdasági növekedésből „osztalékot” adnak az állampolgároknak. Emellett 20 százalékos visszatérítés jár a társasági nyereségadóból, a kis- és középvállalkozások pedig legfeljebb 5 ezer szingapúri dolláros egyszeri támogatáshoz juthatnak.

NAGY GÁBOR