szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség elkötelezett az Iránnal való párbeszéd mellett, és folytatja a tárgyalásokat az ellenőrzésekről - mondta a szervezet főigazgatója hétfőn Bécsben.

"Az ügynökség szilárdan elkötelezett a párbeszéd elmélyítése mellett, és folytatja az egyeztetéseket, dacára annak, hogy eddig nem történt előrelépés" - így fogalmazott Amano Jukija az ügynökség közgyűlése előtt tartott beszédében.

Emlékeztetett, hogy év eleje óta a NAÜ és Teherán fokozta az egyeztetéseket a nukleáris létesítmények ellenőrzésének módjáról, mégsem jutottak eredményre.

Előző héten a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzótanácsa határozatban bírálta Iránt, amiért nem működik együtt megfelelően az ügynökséggel azért, hogy eloszlassa atomprogramjának feltételezett katonai dimenziójával kapcsolatos aggodalmakat.

Hétfői beszédében Amano nem nevezett meg dátumot a tárgyalások folytatásához. Reményét fejezte ki, hogy "további késedelem nélkül" megállapodást tudnak elérni, és közvetlenül azután megkezdeni az ellenőrzéseket.

Ferejdún Abbászi Davani, az iráni atomenergia-hivatal vezetője beszédében nem tett említést a következő egyeztetésekről. Davani várhatóan hétfőn találkozik Amanóval, és bírálta a NAÜ-t, amely szerinte "cinikus" megközelítést alkalmaz az iráni kérdésben.

Davani úgy látja: az ügynökségnek "türelmesebbnek kell lennie", és "óvatosabban" kell eljárnia, hogy ne sértse meg az egyes országok nemzetbiztonsági érdekeit. Utalt arra, hogy Irán határos Afganisztánnal és Irakkal, ahol iszlamista terrorista csoportok működnek.

Davani annak a feltételezésének adott hangot, hogy "terroristák és szabotőrök" szivároghattak be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségbe. Ennek alátámasztására példaként hozta fel, hogy augusztus 17-én a Kúm városát a fordói nukleáris létesítménnyel összekötő elektromos vezetéket felrobbantották, és másnap kora reggel az ügynökség ellenőrei előre be nem jelentett ellenőrzést kezdeményeztek Fordóban. Emellett szerinte a NAÜ jelentéseiben közzétett információk is alkalmasak lehetnek arra, hogy szabotőrök felhasználhassák azokat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!