szerző:
hvg.hu

Senki nem vállalta, hogy ő küldte volna a drónt Izrael fölé, de a zsidó állam biztos az eredetében.

Ron Ben Yishai biztonsági szakértő egy internetes hírportálnak nyilatkozta, hogy "tudják, Libanonból érkezett a robotrepülő". "Teljesen egyértelmű, hogy egy iráni csatlóstól érkezett", mondta az Ynet-nek Yishai, "hiszen Irán adta a Hezbollahnak az első drónt, és ők ő is alapította a szervezetet." Yishai arra a robotrepülőre céloz, amit még 2010-ben lőttek le az izraeliek, és legalább ekkora érdeklődést keltett. Egy libanoni vagy gázai robotrepülő ugyanis megemelné a közel-keleti konfliktus tétjeit, és az eddigi rakétákat (amelyeket palesztin vagy Hezbollah katonai szervezetek lőttek ki, és most a Vaskupola védelmi rendszer könnyedén elfogja őket izraeli oldalon) egy magasabb technológia váltaná fel.

Iráni drón - a Karrar 2010-ben repült először
©

Ben Yishai azt is hozzátette, hogy ilyen apró repülő tárgyakat nehéz a radaron észrevenni, de ha üldözőbe is veszik őket, akkor is nagy kihívás eltalálni őket.

Drónok harca a világban: Nekem te itt ne magyarázz, nekem is van drónom!

Inkább a katonai fölényről nyilatkozott a hadsereg szóvívője, Avital Lebovich: "Értem én, hogy hallgatnak, félve Izrael válaszától, de nem kívánok nyilatkozni a reposztról."

Eközben a libanoni nemzeti tévéállomás híreiben arról hallani, hogy izraeli vadászgépek léptek be a légtérbe, többször átlépve a hangsebességet.

Irán egyelőre nem kommentálta az eseményeket.

Izrael közben azon gondolkodik, hogy a majd 200 kilométert megtett robotrepülő, ami nem volt felszerelve fegyverzettel, milyen célt szolgált. Bármilyet is, nem ért célba, mivel a Negev sivatag felett lelőtték, és izraeli katonák kutatták fel roncsait. Minden esetre a Negevben található a Dimona bázis, amelynek feltételezések szerint van köze az izraeli nukleáris arzenálhoz. Hogy milyen erejű atomhatalom a zsidó állam, s hogy a Dimonának ebben mi a pontos szerepe, nem tudni, de feltűnő, hogy ez a második robotrepülő, amely a környékén repült: 2010-ben egy másik drónt, sokkal közelebb lőttek le.

Így lőtte le Izrael a rejtélyes robotrepülőt - videó

A sok kérdés közül az egyiket gyorsan igyekeztek a szakértők lezárni: ha már a Földközi-tenger felett kiszúrták az ismeretlen légijárművet, és a Gázai övezettől követték, miért várták meg, hogy elérje a Negevet? Ben Yishai válasza egyszerű: míg a levegőben volt, addig is hasznos adatot gyűjtöttek róla.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kiöntött a Balaton Keszthelynél

Kiöntött a Balaton Keszthelynél

A Kúria is megbüntette a TV2-t, mert csak a Fidesz aláírásairól adott hírt

A Kúria is megbüntette a TV2-t, mert csak a Fidesz aláírásairól adott hírt

Eltűnt Fafula Mirella

Eltűnt Fafula Mirella

Még 250 milliót küld Orbán egy torontói magyar egyháznak

Még 250 milliót küld Orbán egy torontói magyar egyháznak

Valami hiányzik ebből a Teslából. Ja igen, a kormány

Valami hiányzik ebből a Teslából. Ja igen, a kormány

Szállnak rendelkezésünkre? Sokan nagyot csalódhatnak a ferihegyi repülési tilalomban

Szállnak rendelkezésünkre? Sokan nagyot csalódhatnak a ferihegyi repülési tilalomban