szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megszavazta a melegházasságot legalizáló törvényt az uruguayi képviselőház kedd este: a törvény szabályozza a külön- és az azonos neműek házasságát is. Uruguay már több szempontból tabudöntő országnak számít Latin-Amerikában, hiszen Montevideo októberben legalizálta az abortuszt.

A törvény ezután a szenátus elé kerül, ahol valószínűleg szintén jóváhagyják, mert a kormányzó baloldali koalíció a felsőházban is többségben van. José Mujica elnök pedig jövő év elején készül kihirdetni a jogszabályt.

A házastársak ezután nem mint férj és feleség fognak szerepelni a házassági szerződésben, hanem mint "szerződő felek". A meleg pároknak lehetőségük lesz eldönteni, hogy melyikük vezetékneve szerepeljen elöl gyerekük vezetéknevében. A spanyol hagyomány szerint a gyerek mindkét szülője vezetéknevét megkapja, és az apáé van elöl. Sőt, a legtöbb latin-amerikai országban törvény írja ezt elő.

"Ez zavart fog okozni egy olyan társadalomban, amely mindig az apa nevét tette előre. De a társadalomnak el kell fogadnia az ilyen változtatásokat" - mondta még a szavazás előtt Anibal Gloodtdofsky, a jobboldali Colorado Párt képviselője, és hozzátette, hogy a kormányzó Széles Fronttal együtt fog voksolni a tervezetre.

Az új jogszabály leghevesebb ellenzői között van a katolikus egyház; ennek álláspontja szerint a házasság kizárólag férfi és nő közötti tartós kapcsolatot jelenthet. Albert Sanguinetti, a canelonesi egyházmegye püspöke a napokban kiadott és az interneten is terjesztett nyilatkozatában leszögezte: férfi és férfi, illetve nő és nő közötti házasságról beszélni hazugság.

A törvény egyúttal felváltja a válást szabályozó 1912-es törvényt, amely csak a feleségnek tette lehetővé, hogy indoklás nélkül kezdeményezze a válást. Ezt annak idején azért vezették be, hogy valamelyest kiegyenlítsék a házastársak jogait, hiszen abban az időben a férj birtokolt minden gazdasági és társadalmi hatalmat - mondta el az AP-nek Gerardo Caeani történész. Hozzátette, hogy erre a kiegyenlítésre ma már nincs szükség.

Október óta Uruguay a harmadik latin-amerikai ország - Kuba és Guayana után -, ahol az európai gyakorlatnak megfelelően bizonyos feltételekkel a terhesség 12. hetéig lehetőség van abortuszra. Latin-Amerikában él a világ római katolikusainak mintegy fele, és az egyház köztudottan ellenzi a terhesség művi megszakítását, viszont a 3,2 millió lakosú Uruguaynak erős szekuláris hagyományai vannak. A házasság tekintetében pedig Latin-Amerikában eddig csak Argentínában vált legálissá a melegházasság.

Az uruguayi parlament előtt van az a törvénytervezet, amely lehetőséget adna az államnak a marihuána-forgalmazásra az illegális kereskedők visszaszorítása érdekében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!