A levegőben zümmögő darázshoz hasonlítják Pakisztán törzsi vidékén, Észak-Vazirisztánban a fölöttük köröző amerikai robotrepülőgépeket, amelyekről soha nem tudják, mikor csapnak le rakétáikkal. A kaliforniai Stanford, illetve a New York Egyetem jogi kara által kilenchavi kutatómunkával és több mint 130 ember beszámolója alapján készített jelentésből kiderül, hogy a régió falvaiban élők már nem mernek esküvőn vagy temetésen megjelenni, mert attól tartanak, csoportosulásuk gyanús lehet a drónokat több ezer kilométerről vezérlő amerikai katonáknak, és célponttá válhatnak.
Az új hadviselési forma (erről lásd Halál távirányítással című írásunkat) kereteit a washingtoni kormány a The New York Times amerikai napilap értesülései szerint ősszel még gyorsított ütemben akarta meghatározni, hogy Barack Obama elnök rendezett viszonyokat hagyjon utódjára, ha veszít a republikánus Mitt Romneyval szemben, ám mivel győzött, a kodifikációval már nem sietnek annyira. Így marad a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) irányításával zajló drónhadműveleteket övező titokzatoskodás, amit Washington az információszabadságról szóló törvény alapján indított keresetekkel szemben az államtitkot hangsúlyozva védelmez a bíróságokon. A kritikusok újfent igazolva látják, hogy Obama elhamarkodottan kapta meg a Nobel-békedíjat, mert az Európa elitje által megvetett republikánus elődjét, George W. Busht követve, a hallgatást néha megtörő kétes indoklásokkal védi kormányzata a terrorizmus elleni háború egyik újabb módszerét, ami legalább annyira vitatható, mint a fogolykínzás vagy a titkos CIA-börtönök hálózata volt.
A robotrepülőgépek a New York és Washington elleni 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után váltak a célzott likvidálás eszközévé – aminek Izrael általi alkalmazását alig két héttel a manhattani Világkereskedelmi Központ leomlása előtt még bírálta a Bush-kormány. A nemzetközi jog nem volt felkészülve az új harcmodort jelentő eszközök bevetésére, ám addig nem volt gond, amíg azokat az Afganisztán és Irak ellen indított háborúban használták. 2004 óta viszont a drónok elsősorban Pakisztán törzsi területei fölött tűnnek fel, és az USA a vele szövetséges országgal éppúgy nem áll hadban, mint Jemennel vagy Szomáliával, amelynek légterében az utóbbi időben szintén bevetették a robotrepülőgépeket.
Ez nemcsak a hadviselés megszokott szabályait írja felül, de az országok területi szuverenitásához kapcsolódó jogokat is. Még akkor is, ha Pakisztán a valóságban képtelen ellenőrzést gyakorolni észak-vazirisztáni régiója fölött – és a WikiLeaks által kiszivárogtatott diplomáciai iratok szerint Iszlámábádnak gyakran jól jöttek az amerikai akciók –, Jemen és Szomália esetében pedig nehéz működő államról beszélni. Washington a drónháború védelmében azzal érvel, hogy nem állami szereplők, hanem terrorszervezetek ellen vív küzdelmet, melyek tevékenysége különböző országokra terjed ki, ezért ott kell lecsapni rájuk, ahol elérhetők.
Obama alaposan felpörgette a bevetéseket. A New America Foundation, illetve a londoni székhelyű Oknyomozó Újságírói Iroda (BIJ) számításai szerint Bush második négyéves hivatali idejében mintegy félszáz akcióra került sor Pakisztánban, Obama jóváhagyásával viszont már legalább ötször ennyire. Ezt éppúgy a technológia fejlődése segítette, mint azt, hogy a korábbinál kevesebb a polgári áldozat. Hogy pontosan mennyi, azt nem tudni, ahogy azt sem, hogy a világtól elzárt pakisztáni területen inkább 2500 vagy 3 ezer felé közelít a halottak száma. Az amerikai kormány számokat nem hoz nyilvánosságra, a Stanford és a New York Egyetem jelentése a BIJ-re hivatkozva 2004 júniusától 2012 szeptemberéig 2562–3325 közötti áldozatról szól, akik közül 474–881 lehetett civil, ebből 176 gyerek.
Jócskán kiszélesedett a célpontok köre is. Bush idején az al-Káida terrorszervezet és a tálibok vezetőit, fontosabb katonai parancsnokait igyekeztek kilőni, a rakéták a drónokról szinte „névre szólóan” érkeztek. A The New York Times kiderítette, hogy Obama is válogat egy halállistáról – ami ismét magyarázza, hogy az USA miért nem csatlakozott a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) létrehozó államokhoz –, ám a bevetések egyre nagyobb részéről a levegőből gyűjtött adatok alapján döntenek. Vagyis azokat a felvételeket elemzik, amelyeket a robotrepülőgépek küldenek az irányítóikhoz, és ha azt feltételezik, hogy terroristagyanús egy csoportosulás, akkor indítják a rakétákat.
Az eljárás – amelynek kritériumai szintén titkosak – a bírálói szerint a célkereszt közepébe helyezi a pakisztáni törzsi területen élő felnőtt férfiakat, akik turbánt hordanak és fegyverük van, ami arrafelé meglehetősen gyakori, de még nem jelenti azt, hogy Amerikát vagy akár az iszlámábádi kormányt fenyegetnék. Bár Washington máig azt vallja, hogy terroristákkal végeztek, pakisztáni források szerint egy törzsi gyűlésre érkezőket támadtak tavaly márciusban egy dróncsapással, ami 42 halálos áldozattal járt. A robotrepülőgép-hadműveletekről eddig csak John O. Brennan, az amerikai elnök terrorizmusellenes főtanácsadója nyilatkozott, ám nem volt hajlandó beszélni az előre nem azonosított célpontokkal szembeni támadásokról. Ahogy Washington azt az igazságügy-minisztériumi állásfoglalást sem hozza nyilvánosságra, amely megindokolja, miért végezhettek tavaly szeptemberben az amerikai állampolgársággal is rendelkező Anvar al-Avlakival, az al-Káida egyik fő ideológusával, valamint nem sokkal később a fiával, miközben ezt az USA törvényei tiltják.
Az USA veszélyes precedenst is teremthet, hiszen már legalább 50 ország vesz vagy fejleszt drónokat – az élen Kínával és Oroszországgal, de Irán is igyekszik –, amiket a legnagyobb gyártó, Izrael számos piacra értékesít (HVG, 2012. január 28.). És Washington példáját követve szintén megmagyarázhatják a távirányított hadműveletek indokoltságát, nem is beszélve az egyre kisebb robotrepülők terrorcsoportok kezébe jutásának esélyéről. Az ugyanis a hadviselés határainak aggasztó elmosása, ahogy a washingtoni Georgetown Egyetem jogászprofesszora, Rosa Brooks szerint az USA az ügyben viselkedik: „a végrehajtó hatalomnak felülvizsgálat alá nem eső lehetősége van bárkit, bárhol, bármikor megölni, olyan titkos kritériumok és titkos információk alapján, amiket nagyrészt a külvilág számára ismeretlen személyek titkos eljárásban elemeznek”.
NAGY GÁBOR
