szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Magyar Szocialista Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csütörtökön Kolozsváron együttműködési megállapodást kötött egy közös Kárpát-medencei program kidolgozásáról és végrehajtásáról. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nyíltan felvállalta baloldali kötődését azzal, hogy Magyar Szocialista Párttal (MSZP) "egymásra találtak".

A két párt vezetői közötti tárgyalások az RMDSZ elnöki hivatalában, zárt ajtók mögött zajlottak. A megbeszélésről kiadott RMDSZ-közlemény szerint Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az elmúlt év eredményeiről, valamint a 2013-as év kihívásairól tájékoztatta az MSZP küldöttségét, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke pedig pártja új alapokra helyezett nemzetpolitikai programját ismertette. 

Az RMDSZ azt közölte, hogy a szövetség szaktestületei a következő időszakban részletesen elemzik az MSZP nemzetpolitikai programját. Az MSZP közleményében arról tájékoztatott, hogy "a felek kölcsönös megállapodásokat is kötöttek". A két párt közötti egyezmények célja egy közös Kárpát-medencei program kidolgozása és végrehajtása.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője az MTI-nek nyilatkozva elmondta: szóbeli megállapodások születtek arról, hogy mindkét fél a saját pártcsaládjában próbálja előmozdítani a magyarság ügyeit, valamint arról, hogy a román-magyar határ menti régióban segítik egymást annak érdekében, hogy hatékonyabban hívhassák le az Európai Unió forrásait. 

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az MTI-nek elmondta: abban állapodtak meg, hogy szakpolitikai kérdésekben megosztják egymással tapasztalataikat, átadják egymásnak a két párt műhelyeiben készült tanulmányokat. Mesterházy Attila csütörtökön a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemre is ellátogatott, ahol az intézmény rektorával és professzoraival folytatott megbeszélést.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nyíltan felvállalta baloldali kötődését azzal, hogy Magyar Szocialista Párttal (MSZP) "egymásra találtak". Az EMNP-nek az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az MSZP vezetőinek kolozsvári látogatása, valamint a Táncsics Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány közötti szerződés nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy "az RMDSZ-t jóhiszeműen támogató erdélyi magyar választópolgárok végre egyértelműen lássák, hogy mire fordítja a szövetség a tőlük kapott bizalmat".

A párt hangsúlyozta: az RMDSZ azokkal vállalt nyílt közösséget, akik a 2004. december 5-i magyarországi népszavazás előtt a szomszédos országokba szakadt magyarok kettős állampolgársága ellen kampányoltak. "A történtek után az is joggal merülhet fel az RMDSZ-re szavazó magyarokban, hogy a szövetség maradhat-e az Európai Néppárt tagja, vagy nem lenne-e tisztességesebb, ha az európai szocialistákat is tömörítő Szocialista Internacionáléban kérne helyet magának" - áll a Toró T. Tibor pártelnök által jegyzett "Összenő, ami összetartozik" című közleményben.

Az EMNP azt is közölte: fenntartásokkal kezeli az MSZP-nek az erdélyi magyarokkal szemben "hirtelen támadt rokonszenvét". "Nem tartjuk hihetőnek, hogy két évtizednyi teljes közömbösség, sőt, ellenséges viszonyulás után a nem is olyan régen még '23 millió román munkavállalóval' riogató MSZP őszintén, hátsó szándékoktól mentesen 'közeledik' az erdélyi magyarokhoz" - áll az EMNP közleményében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!