„Ma Ön a leggyűlöltebb ember Olaszországban. Egyetlenegy barátja maradt, akire számíthat. Egyetlenegy, és az én vagyok. Elhiheti, hogy személyes biztonságáért nem kell aggódnia, mert arról személyesen én gondoskodom” – ezekkel a szavakkal közölte III. Viktor Emánuel olasz király Benito Mussolinivel, hogy többé nem juthat politikai szerephez: a barátságosnak tűnő szavakkal a király valójában az előző nap leváltott diktátor letartóztatását mondta ki.

Hetven éve, 1943. július 25-én tartóztatták le Benito Mussolini olasz fasiszta diktátort, miután előzőleg a Fasiszta Nagytanács megvonta tőle a bizalmat. A bukott vezért hat hétig tartották fogva egy titkos helyszínen, azonban hamarosan német kommandósok szabadították ki, és egy német bábállam élére állították, míg végül 1945-ben partizánok végeztek vele.

Fasiszták váltották le

A király igazat szólt, amikor Mussolini népszerűtlenségéről szólt. Az olasz diktátor 1922-ben került hatalomra, több mint másfél évtizeden keresztül a lakosság nagy részének támogatását maga mögött tudhatta, azonban fasiszta diktatúrájának utolsó pár éve erősen megtépázta népszerűségét. A bukásához a gazdaság összeomlása és a különböző hadszíntereken elszenvedett sorozatos vereségek is hozzájárultak.

AFP / Harlingue / Roger-Viollet

A diktátor a hajdani római birodalom eszményének mintájára a Földközi-tenger medencéje és az észak-afrikai területek feletti uralmat szerette volna megszerezni. Ennek érdekében már a második világháború előtt megkezdődtek a hódítások: 1935-ben Abesszíniát (Etiópia) hódította meg az olasz hadsereg, 1939-ben az olasz haderő megszállta Albániát, 1940-ben pedig újabb hódítások reményében a náci Németország oldalán belépett a második világháborúba. Már ettől az évtől kudarcot kudarcra halmozott az olasz hadsereg: Észak-Afrikában a britektől szenvedtek vereséget, német segítség nélkül nemhogy Egyiptom meghódítása, de Líbia megtartása sem sikerült volna, 1941-ben pedig szintén a Wermacht segítsége kellett ahhoz, hogy a megtámadott Görögország ne szorítsa ki az olaszokat Albániából. Mussolini népszerűségét nagymértékben gyengítette, hogy az olasz katonaság fele gyakorlatilag odaveszett a harcokban.

A végső csapást az jelentette, amikor a szövetséges hatalmak elfoglalták Szicíliát, és pár nappal később 1943. június 19-én elkezdték bombázni Rómát. A kudarcokat megelégelve július 24-én – a hadba lépés óta először – összeült az eddigi legfőbb támogatói köre, a Fasiszta Nagytanács, melynek tagjai az ülésen  Mussolini ellen fordultak, és egy bizalmi szavazáson – 19:9 arányban – úgy döntöttek, hogy át kell adnia a hadsereg irányítását a királynak.

"Nem vérben, hanem bokáig gipszben gázolt a járókelő"

Mussolini másnap találkozott III. Viktor Emánuel olasz királlyal, aki közölte vele, hogy megvonja tőle a bizalmát. A király lépése azért tekinthető váratlannak, mivel a Duce hatalomra kerülése után inkább csak névleges államfő volt, valójában nem uralkodott. A palotából való távozása után a király rendőrei letartóztatták Mussolinit, és több helyszín után végül az Appenninekben fekvő, 2000 méter magasságban fekvő Gran Sassóba szállították.

Hitler és Mussolini

AFP / Roger Viollet

Az olasz vezért ekkora már olyan népszerűtlenség övezte, hogy a lakosság gyakorlatilag egy emberként ünnepelt bukása éjszakáján. Sokan már Szicília elfoglalását is felszabadításként élték meg. Egy magyar író, Lénárd Sándor, aki akkoriban Rómában élt, úgy emlékszik vissza feljegyzéseiben, hogy, amikor a rádiókban bejelentették Mussolini "király által elfogadott lemondását", a helyi lakosok egyszerre dobálták ki a Mussolini szobrokat az ablakon, mivel gyakorlatilag akkoriban mindenki rendelkezett eggyel. Mint írja: „Másnap nem vérben, hanem bokáig gipszben gázolt a járókelő, és nem holttesteket, hanem üvegcserepeket kerülgethetett”.

Háborús bűnös lett a Duce utóda

Mussolini bukását követően a király Pietro Badoglio tábornokot bízta meg az ország vezetésével. Badogliót azonban a szövetségesek folyamatosan bírálták, többen reakciósnak tartották, ami azzal is magyarázható, hogy sokáig Mussolini egyik leghűségesebb katonája volt, például Etiópiát is az ő vezetésével foglalták el (az etiópiai háború alatt olyan, később történészek szerint háborús bűnnek értékelhető cselekmények kötődnek a nevéhez, mint vegyi fegyverek bevetése és foglyok megkínzása, amelyekért a szövetségesek sosem vonták felelősségre). Valószínűleg azért esett mégis rá a választás a király részéről, mivel 1940-ben nem támogatta az olasz hadbalépést Németország oldalán, majd ki is lépett a vezérkarból.

Az új miniszterelnök kezdettől fogva kettős játékot űzött, egyrészről kinyilvánította feltétlen hűségét Németország irányában, de elkezdte a háborúból való kiugrás előkészületeit, és szeptember 13-án aláírták a fegyverszüneti egyezményt a szövetségesekkel.

Hitlert nem lepte meg az olasz békekötés, hiszen már előzetesen elkészíttetett egy haditervet erre az esetre. Percekkel azután, hogy Badoglio befejezte fegyverszünetről szóló rádióbeszédét, a németek megkezdték Észak-Itália megszállását. A lassúsága miatt csiga-offenzívaként is emlegetett olaszországi hadjárat egészen 1945-ig elhúzódott, amikor az utolsó német csapatok letették a fegyvert az Észak-Itáliában harcoló szövetségesek előtt.

Ifj. Horthy Miklós elrablója szabadította ki

Olaszország katonai megszállása mellett Hitler kísérletet tett a fasiszta rendszer helyreállítására is. Ehhez szüksége volt Mussolini felkutatására és kiszabadítására, akit letartóztatása óta ismeretlen helyen tartottak fogva. A feladattal Hitler személyesen bízta meg a Waffen-SS egyik leghíresebb-hírhedtebb katonáját, Otto Skorzenyt (egy évvel később ugyanő volt az, aki kommandós csapatával elrabolta Horthy Miklós fiát, hogy kizsarolhassák a kormányzóból a hatalom átadását a nyilasoknak). Skorzeny 40 embere hat hétig kutatta Olaszországban, hol lehet a Duce. Szeptember hetedikén három forrásból is azt az információt kapták, hogy Mussolinit a Rómától 120 kilométerre fekvő, nehezen megközelíthető Gran Sasso fennsíkján található szállodában tartják fogva.

Skorzeny

AFP / Farabola / Leemage

Szeptember 12-én Skorzeny két ejtőernyős zászlóaljjal, vitorlázó gépeket használva érkezett a hotel közelébe, majd puskalövés nélkül megadásra bírták a Mussolinit őrző 200 katonát. Az akció sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy Skorzeny előzőleg elrabolta az olasz királyi hadsereg egyik tábornokát, Ferdinando Soletit, akit arra kényszerítettek, hogy parancsolja meg az őröknek, hogy tegyék le a fegyvert a németek előtt.

Az akciót követően Mussolinit repülővel Münchenbe szállították, ahol rádión jelentette be az új fasiszta olasz állam, az Olasz Szociális Köztársaság, ismertebb nevén a Salói Köztársaság megalakulását. Bár alakulásakor az állam magába foglalta Rómát, központnak mégis a jól védhető, és iparilag fejlett – és Németországhoz közelebb fekvő – Észak-Itáliai Saló városát választották. A Salói Köztársaságban Mussolini újraalapította a fasiszta pártot, és elfoglalta a korlátlan hatalmat biztosító állam- és kormányfői széket, valamint külügyminiszterré nevezte ki magát.

Új alkotmányt fogalmaztak meg, saját pénzt és bélyegeket, bocsátottak ki, valójában azonban a Salói Köztársaság nem volt több egy német bábállamnál: fennmaradása a német megszálló csapatoktól függött, önálló katonapolitikája nem volt, a besorozott katonák, valamint a rendőrség egy részét beolvasztották az SS-be, a hadiipart német irányítás alá vonták. A Köztársaság átvette a nürnbergi törvényeket is (az olasz fasizmus eredetileg nem üldözte a zsidóságot, majd 1938-ban német nyomásra Mussolini is bevezetett zsidótörvényeket), majd a német megszállás alatt álló területeken 8 000 olasz zsidót öltek meg.

"Most szinte egy hulla vagyok"

Az egykor magabiztos Duce csak árnyéka volt önmagának. 1945 elején, nem sokkal halála előtt egy interjúban nyíltan kijelentette: „Hét évvel ezelőtt még egy érdekes ember voltam. Most szinte egy hulla vagyok (…) Nincs több erőm harcolni. Még dolgozom és próbálkozom, de tudom, hogy ez már csak egy színjáték." A Salói Köztársaság de jure vezetőjeként töltött hónapokat Mussolini nagyrészt memoárjai megírásával töltötte, amelyet „Felemelkedésem és bukásom” címmel készült megjelentetni.

A lassan vánszorgó szövetséges előrenyomulás miatt Észak-Olaszországban csaknem a háború végéig fennmaradt a német bábállam, azonban normandiai partraszállást követően a szövetségesek partra szálltak Dél-Franciaorszában is, harapófogóba zárva a salói államot. Mussolini 1945. április 27-én szeretőjével, Clara Petaccival és annak bátyjával együtt egy az Alpok felé haladó német konvojjal próbált elmenekülni a szövetségesek elől, amikor Dongo város közelében rajtuk ütöttek a kommunista partizánok. A fegyveresek hamarosan azonosították az álruhás (közlegényi kabátot, de tábornoki nadrágot viselő) diktátort, majd vezetőik egy tanácskozáson halálra ítélték. Mussolinit visszavitték Milánóba, ahol szeretőjével együtt április 28-án agyonlőtték, holttestüket fejjel lefelé felakasztották a város egyik benzinkútjára. Állítólag Mussolini közszemlére tett holttestekről készült felvételek sarkallták arra Hitlert, hogy végrendeletében elrendelje, hogy holttestét égessék el, nehogy az ellenség hasonló módon szégyenítse meg.