Monique-ot 14 évesen Duru falujából vitték el a katonák, apját és terhes anyját összeverték. Három éven át volt fogságban, egy idős LRA-katonával kényszerítették házasságra, részt kellett vennie két menekülni próbálkozó sorstársa kivégzésében. 17 évesen szabadult ki, és nem sokkal később kiderült, hogy terhes. Öngyilkosságot akart elkövetni.

Becslések szerint 2008 óta mintegy 320 ezer ember kényszerült arra a Kongói Demokratikus Köztársaság észak-keleti Orientale tartományában, hogy az otthonát hátrahagyva elmeneküljön. Egy helyi apáca sorstársainak nyújt segítséget az általa 2003-ban alapított Reintegrációs és Fejlesztő Központban (Centre for Reintegration and Development), olyan nőket és lányokat vesz szárnya alá, akik saját bőrükön tapasztalták a kegyetlenkedéseket: elrabolták, megerőszakolták, szexrabszolgaként tartották őket fogva. Sok esetben terhesen, vagy már karjukon a fogvatartóktól született gyerekeivel érkeznek Angélique nővérhez, kitaszítva a családjuktól, akik miután az Úr Ellenállási Hadseregének (LRA) kezei közül kiszabadultak, tudni sem akarnak a rokonukról.

Angélique Namaika – kattintson galériánkért!

UNHCR / Brian Sokol

Angélique nővér nem csupán arra tudja rávenni őket, hogy saját sorsukon javítsanak, de sokszor eléri, hogy a családjuk visszafogadja, és a nem kívánt gyermekeiket is szívükbe zárják. Monique is találkozott az apácával, aki rábeszélte, fogadja el a terhességét, és próbálja megszeretni gyermekét. "Boldog vagyok, hogy megtartottam a gyereket, arról álmodom, hogy egyszer iskolába járhat majd." Monique varrótanfolyamra is beiratkozott, így most iskolai egyenruhák varrásából keres pénzt, amivel támogatni tudja családját. Abban is reménykedik, hogy ha elég pénzt összegyűjt, akkor vesz egy biciklit, és komoly üzletasszony válhat majd belőle.

Angélique Namaika eddig több mint 2000 lányon és anyán segített már. Most a 46 éves nőnek odaítélte az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala a rangos Nansen Menekültügyi Díját.

A Kongói Demokratikus Köztársaság (az egykori Zaire) a világ tizenkilencedik és Afrika negyedik legnagyobb népességű állama. (Riportunkat a Kongói Demokratikus Köztársaságról itt olvashatja.) A kontinens közepén a hidegháborúban a nagyhatalmak, utána pedig a környező országok játszóterévé vált: ásványkincseiért, termőföldjeiért vagy egyszerűen csak etnikai okokból folyt a harc. A gyarmati idők kezdete óta vagy idegen hatalmak elnyomása, vagy diktatúra, vagy véget nem érő polgárháborúk keserítette meg a teljes nyomorban élő kongóiak életét. A bukott államok listáján második helyen álló ország gazdaságát szétlopták, a mezőgazdaságot ellehetetleníti a folyamatos háborúzás és a körülményeknek milliók estek áldozatul. Bár 1999 óta ENSZ-békefenntartók állomásoznak az országban, a végeláthatatlan fegyveres konfliktusokkal és az évtizedek óta súlyosbodó humanitárius katasztrófával ők sem tudnak mit kezdeni mandátum híján.

Kattintson galériánkért!

UNHCR / Brian Sokol

Ide született Angélique nővér, aki 1992-ben tért be az Augustine nővérek kongregációjába, majd 2000-ben tette le a fogadalmat, hogy örökké a római katolikus egyházat fogja szolgálni, egy olyan vidéken, ahol az elektromos áram, a csapvíz vagy az aszfaltozott út szinte ismeretlen.

hvg.hu: Mikor döntött úgy, hogy Isten szolgája lesz?

Angelique Namaika: Kilencéves koromban a szülőfalumban találkoztam egy német apácával, aki azért jött, hogy segítsen a rászorulókon. Nagyon sajnáltam, hogy mindig egyedül van, minden segítség nélkül. Akkor döntöttem el, hogy annak kell szentelnem az életemet, hogy segítséget nyújtsak.  Akkor még nem szóltam senkinek a tervemről. Aztán templomi élmények vittek tovább, Jézus szavai bátorítottak.

hvg.hu: Ön is átélte az erőszakot, hogyan tudott túllenni a traumán?

A. N.: A bozótban bújva egy dalt énekeltem magamban, az a címe, hogy Isten bármit megtehet. Ez segített. Aztán az adott bátorságot, amikor találkoztam a többi áldozattal, és láttam, hogy nekik szükségük van rám.

hvg.hu: Mi a legjobb módszer az áldozatul esett nők visszavezetésére a hétköznapokba?

A. N.: Szükség van egy olyan tréningre, amely során feldolgozhatják a traumát, de a legfontosabb, hogy el kell foglalni őket, és valamilyen olyan tevékenységre megtanítani, amivel pénzt tudnak keresni. Szükségük van keresetre, hogy iskolába tudják járatni gyermekeiket, vagy ha betegek, akkor ápolni tudják őket. Ha ez nem teljesül, akkor nem sikerülhet a gyógyulás.  A másik, ami fontos, hogy lelki támaszt kapjanak. Reggelente elindulok, és végiglátogatom az asszonyokat a táborban. Meghallgatom őket, a panaszaikat, de közben példát is mutatok. A legjobb gyógyír mégis az együttlét. Ha találkoznak egymással, meghallgatják egymás történetét, az bátorságot ad.

hvg.hu: Miben szenved hiányt a munkája során?

A. N.: A pénzen kívül, a segítők hiánya a legnagyobb probléma. Az UNHCR-től sok segítséget kapunk, de az önkéntesek nem maradnak itt örökké. Elszomorít, hogy sokszor egyedül vagyok, és nincs segítségem a munkámban. A gyerekek helyzete is nagyon szomorú, nem áll rendelkezésemre annyi ágy, hogy mindenkit befogadjak.

Kattintson galériánkért!

UNHCR / Brian Sokol

hvg.hu: Mi viszi mégis tovább?

A.N.: Hogy azok a gyerekek, akiknek mégis menedéket tudunk nyújtani, meggyógyulnak. Hisz idekerülve sokszor már haldokolnak. Amikor látom, hogy nálam életben maradnak, cseperednek és boldogok, az engem is felvidít. A nők lelkesedése is örömmel tölt el: tanulni akarnak, és boldogulni.