A kenyaik bosszújától tart a kelet-afrikai ország majd 2,5 milliós szomáliai közössége az al-Shabab terrorszervezet által elkövetett, több mint 70 halálos áldozatot követelő terrorakció után.

Egy szomáliai etnikumú, de kenyai állampolgárságú fiatal a hvg.hu kérdésére felidézte, hogy 2012 novemberében egy, ugyancsak az al-Shabab által elkövetett, 10 ember életét kioltó bombatámadás után kenyai fiatalok machetékkel és kövekkel támadtak szomáliai származásúakra Nairobi Eastleight nevű külvárosában, amelyet – Szomália fővárosára utalva – árulkodóan „kis Mogadishu”-nak is becéznek. Ráadásul a Human Rights Watch idén májusban kiadott jelentése szerint, a kenyai rendőrök túlzott erőszakkal – beszámolók szerint kínzással és nemi erőszakot is elkövetve –, próbálták megtalálni az egy évvel ezelőtti támadás szervezőit a szomáliai közösségben, amely tagjait különösebb válogatás nélkül zaklatták. A másik oldalról a kenyaiak feszültsége is magyarázható: a tavaly novemberi robbantás már a több mint harmincadik támadásnak számított 2011 októbere, a kenyai hadsereg szomáliai beavatkozásának kezdete óta.

Támadás a bevásárlóközpontban

AFP / AFP TV / Nichole Sobecki

Nem meglepő tehát, hogy a további konfliktusokat elkerülendő mind Kenya elnöke, Uhuru Kenyatta, mind az északi szomszéd Szomália nairobi nagykövete és a helyi vallási vezetők is nyugalomra, az egység megőrzésére szólították fel a lakosságot. A támadást a 35 milliós Kenyában élő szomáliai közösség elítélte, s igyekezett jó arcát mutatni, például nyomban csatlakozott az áldozatok megsegítését célzó pénzgyűjtő akcióhoz és véradáshoz. A támadást vallási okokból is elítélik: míg az al-Shabab értelmezése szerint minden nem muszlim hívő hitetlennek, így büntetlenül támadhatónak számít, addig a többségi muszlimok bűnnek tartják az ártatlanok megölését, legyen az muszlim vagy sem.

A szomáliaiak főként Kenya Északkeleti Tartományában, illetve a fővárosi Eastleightben élnek, és üzleteléssel foglalkoznak: állatok adásvételével, buszjáratok üzemeltetésével éppúgy, mint benzinkutak fenntartásával, mindenféle kereskedelemmel, és persze csempészettel. Ők nem mind friss menekültek: Kenya 1963-as függetlenedése óta az országban élnek, mondhatni őshonosok. Helyzetük részint az egykori gyarmatosító britek politikájára vezethető vissza: az Északkeleti Tartomány jelenlegi területét a 19. század közepétől szomáliaiak foglalták el, akiknek a délre terjeszkedését a  Kenyát birtokló britek állították meg. Már a szabad vándorlást korlátozó szabály is több konfliktushoz vezetett a termőföldekért és legelőkért vívott harcok formájában, ám a helyzet 1962 után fajult el. Ebben az évben a gyarmatosítók megalapították az Északi Határ Megye (az Északkeleti Tartomány korábbi neve) Bizottságot, amely feladatául kapta, hogy mérje fel, hova szeretnének tartozni az akkori lakosok. Az ott élők több mint 80 százaléka el akart szakadni Kenyától, hogy csatlakozhasson az újonnan létrejött Szomáliai Köztársasághoz. Az eredmény ellenére 1963-ban mégis Kenyához csatolták a megyét, immáron Északkeleti Tartomány néven, s így jelentős szomáliai közösség került véglegesen az országhoz. Csakhogy az erőszakot is „honosították”: tüntetések robbantak ki az elszakadás érdekében.

A feszültségekre reagálva Kenya első elnöke, Jomo Kenyatta – a jelenlegi elnök apja – 1963 decemberében szükségállapotot rendelt el, ami aztán 1991-ig érvényben is maradt.

Az újabb fordulópontot a szomáliai diktátor, Sziad Barre 1991-es bukása és az azt követő szomáliai polgárháború kirobbanása jelentette: a tomboló erőszak miatt egyre többen menekültek át Kenya északi részébe – érhető módon, hisz ott már szomáliaiak laktak, és a két ország közötti 682 kilométeres határ szinte ellenőrizhetetlen. A háború megkezdése utáni vándorlás mértékét jól mutatja, hogy míg 1989-ben 380 ezer szomáliai volt Kenyában, addig 1999-re ez a szám több mint 960 ezerre, majd 2009-re 2,3 millióra nőtt. Nem véletlen, hogy itt található a világ legnagyobb „menekülttábora”, a több mint 400 ezer embernek otthont adó Dadaab, ami valójában három, szinte összeérő egységből áll, és eredetileg 90 ezer emberre tervezték.