Az államfő, valamint Musztafa Ben Dzsaafar, az alkotmányozó nemzetgyűlés elnöke és Ali Larajed nemrég lemondott kormányfő napközben soron kívüli plenáris ülést tartott, Marzúki itt írta alá az alkotmányt, amely az iszlamista kormány, illetve a zömmel világi pártokból álló ellenzék hosszas, két évig tartó egyeztetésének eredménye.

Dzsaafar nyitóbeszédében elismerően szólt a tunéziai demokráciaépítésről és megköszönte a népnek, hogy kitartott a nemzetgyűlés mellett, valamint azt, hogy "szakított az önkényuralommal és a zsarnoksággal".

A nemzetközi közösség gratulált a történelmi jelentőségű lépéshez. Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára úgy vélte, hogy "a tunéziai példa modellértékű lehet a változásra törekvő népeknek".

Az új alaptörvény szavatolja az alapvető szabadságjogok érvényesítését, és kimondja a nemek egyenjogúságát, "a törvény előtti egyenlőségüket bármifajta diszkrimináció nélkül". Szakértők szerint éppen ez utóbbi, az alaptörvény húszadik cikkében kihirdetett nemek közötti egyenjogúság teszi az új tunéziai alkotmányt az egyik leghaladóbb alaptörvénnyé az arab világban.

Az alkotmány nem tekinti az iszlám vallást a jog forrásának, ugyanakkor azt sem mondja ki, hogy Tunézia világi állam. Csakúgy, mint a korábbi, 1959-től érvényben lévő alkotmányben, ebben is benne van, hogy Tunézia "szabad, független és szuverén ország, amelynek vallása az iszlám". Az új alaptörvény szavatolja a vallás- és lelkiismereti szabadságot, de az ország államfője kizárólag muzulmán lehet.