szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A krími parlament elvi döntést hozott csütörtökön arról, hogy a félsziget csatlakozzon Oroszországhoz, s az ügyben a népszavazást március 16-ra írta ki. Az orosz álláspont szerint államcsíny történt Ukrajnában, és továbbra is Viktor Janukovics az elnök. Oroszország és Ukrajna között a nyugati hatalmak próbálnak közvetíteni, az orosz külügyminiszter nem hajlandó leülni ukrán kollégájával. Az EU csütörtökön befagyasztotta az ukrán elnök számláit, és felfüggesztették az orosz vízumkönnyítési tárgyalásokat is. A Krímben mindeközben fegyveresek tartják blokád alatt az ukrán támaszpontokat. Az ukrán válság percről percre.

Most érkezett

Washington nem küld elnöki delegációt a szocsi paralimpiára

A Fehér Ház lemondta, hogy elnöki delegációt küldjön a szocsi téli paralimpiai játékokra – jelentette be hétfőn Caitlin Hayden, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője. Hayden szerint a lépés része az Ukrajna elleni orosz intervencióra adott válasznak. Az amerikai sportolók ugyanakkor részt fognak venni a paralimpián. David Cameron brit miniszterelnök vasárnap hasonlóképpen bejelentette, hogy Nagy-Britannia nem küld hivatalos delegációt Szocsiba.

A legfontosabb események eddig:

- Orosz vagy oroszbarát fegyveresek kedd óta több ukrán katonai telephelyet megtámadtak a Krímben, az ukrán erők több alkalommal erővel verték vissza a támadásokat. Bár Putyin szombaton felhatalmazást kért és kapott a parlament felsőházától, hogy katonai erőt alkalmazhasson Ukrajna területén, az orosz kormány szerint "helyi önvédelmi erőkről" van szó és semmi közük a krími fegyveresekhez, de a szevasztopoli orosz támaszpontra újabb katonákat küldtek.

- A krími parlament csütörtökön elvi döntést hozott arról, hogy a félsziget csatlakozzon Oroszországhoz, s az ügyben a népszavazást március 16-ra írta ki.

- A kelet-ukrajnai Donyeckben oroszpárti tüntetők szerdán elfoglaltak egy hivatali épületet. Több ukrán városban is voltak oroszbarát tüntetések.

- Oroszország államcsínynek tekinti a Kijevben történteket, nem akar háborút Ukrajnával, Viktor Janukovicsot tekinti legitim ukrán államfőnek, és az ellenzékkel kötött kijevi megállapodáshoz ragaszkodik, ezért nem is hajlandó leülni az átmeneti ukrán koalíciós kormány képviselőivel.

- Az Európai Bizottság szerdán egy 11 milliárd eurós ukrán csomagot terjesztett elő. Viktor Janukovics és 17 másik ukrán vezető számláit befagyasztotta az EU, a csütörtöki rendkívüli EU-csúcson pedig úgy döntöttek, első lépésként felfüggesztik Oroszországgal a vízumkönnyítési és partnerségi tárgyalásokat. A NATO számos együttműködési programot felfüggeszt Oroszországgal.

- EBESZ-megfigyelők utaznak a Krímbe, köztük két magyar tiszttel. A kontingens vezetője és szóvivője Ács Gábor, a Magyar Honvédség alezredese.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
27 28 29 30 31
53

Ashton: Oroszország vonja vissza csapatait

Oroszország nyilvánvalóan megsértette nemzetközi kötelezettségeit – jelentette ki hétfőn Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője az uniós külügyminiszterek rendkívüli tanácskozását követően. Az EU ezért felszólítja Oroszországot, hogy vonja vissza csapatait a fekete-tengeri flotta működését szabályozó orosz-ukrán megállapodás által meghatározott támaszpontokra – közölte Ashton.

A külügyi főképviselő azt is elmondta, hogy az EU azt is elvárja, hogy Moszkva kezdjen egyeztetéseket az ukrán kormánnyal és az amerikai-brit-orosz 1994-es budapesti memorandum többi aláírójával. Catherine Ashton arra is kitért, hogy a külügyminiszterek "célzott intézkedésekről", szankciókról és az Oroszországgal folytatott vízumliberalizációs tárgyalások felfüggesztéséről is tárgyaltak.

Lázár: a kormány mindent megtesz a Kárpátalján élő magyarokért

A kormány mindent megtesz, hogy segítse a Kárpátalján élő magyarokat, garantálja biztonságukat – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn Makón. A magyar kormány minden lépését az határozza meg, hogy garantálni tudja a Kárpátalján élő magyarok biztonságát – mondta a politikus a település református általános iskolájának aulájában tartott fórumán, mintegy 150 ember előtt. A politikus hangsúlyozta, Magyarország az EU és a NATO tagja, így amit az EU és a NATO mond, azt Magyarország is mondja.

"Célzott lépéseket" fontolgathat az EU

Az EU "célzott lépéseket" fontolgathat Oroszország ellen, ha nem javul a jelenlegi válsághelyzet a Krímben – mondta a Wall Street Journalnek egy forrás az uniós külügyminiszterek rendkívüli találkozóján. A lépésekkel az EU gyorsan reagálna a helyzetre – tette hozzá a beszámoló.

Orosz katonák a határon

Ukrán határőrök jelentése szerint a Krím keleti részén mintegy 100 orosz katona jelent meg, akik el akarják foglalni a határellenőrző pontokat.

Timosenko: "ezt nem engedhetjük meg a világon"

Arra kérte a világ vezetőit hétfőn Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök, hogy "minden lehetőséget felhasználva akadályozzák meg" a Krím félsziget Ukrajnától való elszakítását. Timosenko, aki kétévi börtönbüntetésből szabadulva a külföldi televíziók közül elsőként az amerikai CNN-nek adott televíziós interjút, így válaszolt Christiane Amanpournak arra a kérdésére, hogy vajon emelni kívánja-e a tétet és arra szólítja-e fel a Nyugatot, az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Európát, hogy katonai erőt alkalmazzon Oroszország ellen.

Nem ugrott meg a hozzán érkező ukránok száma

A szokásosnak megfelelő a nyugat-ukrajnai határátkelők forgalma, nincsenek sorok vagy fennakadás Magyarország és Szlovákia irányában – jelentette az ukrán határőrségre hivatkozva hétfőn az Ukrinform ukrán híriroda. Magyarország felé és Szlovákia felé a megszokott módon folyik a munka, 24 óra alatt mintegy 1500 jármű haladt át, ami megfelel a szokásosnak. A kiutazni óhajtó ukrán állampolgárok száma nem nőtt meg – mondta a hírügynökségnek Roman Pavlenko határőr őrnagy.

Az orosz fekete-tengeri flotta nem akar támadni

Az AFP szerint hivatalosan is megerősítették az orosz ultimátumot, a Reuters az Interfax orosz hírügynökségre hivatkozva eközben azt közölte: az orosz fekete-tengeri flotta nem tervezi megtámadni az ukrán hadierőt a Krímben.

Az orosz fekete-tengeri flotta stábja cáfolta, hogy ultimátumot intézett volna a krími ukrán haderőhöz, és támadást terveznének ellenük. A stáb név nélkül nyilatkozó képviselője a hírt "teljes képtelenségnek" nevezte az Interfax orosz hírügynökségnek. Hozzátette: "már hozzászoktunk ahhoz, hogy naponta megvádolnak bennünket valamilyen, az ukrán kollégáinkkal szembeni erőszakos fellépéssel".

Az EU agressziónak tekinti az orosz lépéseket

Agressziónak tekinti az Európai Unió Oroszország Ukrajna ellen tett lépéseit  - közölte a Twitteren Carl Bildt svéd külügyminiszter hétfőn, az uniós miniszterek rendkívüli tanácskozását követően. Bildt korábban amellett tette le a voksát, hogy az EU-nak keményen el kell ítélnie Oroszországot, az orosz katonáknak vissza kell vonulniuk támaszpontjaikra, és meg kell szüntetni az Ukrajna többi része ellen intézett inváziós fenyegetést.

Az Európai Unió erőteljesen elítéli, hogy az orosz fegyveres erők agressziója nyilvánvalóan megsértette Ukrajna területi egységét és szuverenitását - közölte a Twitteren Stefan Füle, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagja az uniós külügyminiszterek rendkívüli tanácskozását követően.

Csütörtökön lehet a rendkívüli EU-csúcs

"Nagyon rövid időn belül" rendkívüli EU-csúcsot tartanak Ukrajna ügyében - közölte hétfőn José Manuel Barroso, az Európai Bizottság Berlinben tartózkodó elnöke. Egyelőre meg nem erősített, nem hivatalos információk szerint csütörtökön lesz az állam- és kormányfők tanácskozása.

1
27 28 29 30 31
53
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!