Észak-Korea erősen centralizált, szocialista tervgazdaságú ország, a hatalmas katonai kiadások a beruházásoktól és a lakossági ellátástól vonják el a forrásokat. Az 1990-es évektől az országban általánossá vált az élelmiszerhiány, az éhínséget csak a nemzetközi segélyszállítmányok enyhítették. Az elmúlt évtizedben óvatos gazdasági reformok kezdődtek, és megszüntették az 1947-ben bevezetett jegyrendszert.

Észak-Koreában a koreai háború után a világ egyik legdiktatórikusabb, legelszigeteltebb és legelnyomóbb rendszere alakult ki Kim Ir Szen vezetésével. Őt követte a hatalomban 1994-ben Kim Dzsong Il, jelenleg pedig az ő fia, Kim Dzsong Un a vezető 2011 vége óta.

Észak-Korea az 1960-as évek közepén indította el – szovjet segítséggel – nukleáris és fegyverkezési programját, 1998-ban elismerte, hogy gyárt és exportál ballisztikus rakétákat, 2002-ben pedig azt, hogy titokban nukleáris fegyverek kifejlesztésén dolgozik. Miközben a nép éhezik, a koreai vezetők napjainkban is szívesen alkalmazzák az atomzsarolás eszközét, hogy tárgyalásra kényszerítsenek más országokat.

Twitter/BBC

Kim Dzsong Un a Nemzetvédelmi Bizottság elnöke, marsalli rangban ő a fegyveres erők főparancsnoka, és betölti a Koreai Munkapárt KB első titkári tisztségét is. Lényegében ő az ország első számú vezetője.

Az államfői tisztséget 1998 óta formálisan a Legfelsőbb Népi Gyűlés Elnökségének elnöke, Kim Jong Nam tölti be, ő reprezentációs és diplomáciai feladatokat lát el. A kormányfő 2013. április 1-je óta Pak Pong Csu.

A törvényhozásnak, az egykamarás Legfelsőbb Népi Gyűlésnek 687 tagja van, őket öt évre választják arról a listáról, amelyre a Koreai Munkapárt rábólintott. Pár helyet fenntartanak kisebb pártoknak.

Észak-Koreában legutóbb 2009. március 8-án tartottak parlamenti választásokat, akkor a Munkapárt 606, a Szociáldemokrata Párt 50, a Csondokjo Csongu Párt pedig 22 helyhez jutott, de 3 független is bekerült a törvényhozásba.