„Merkelnek meg kell halnia“ – ez áll hatalmas, vörös betűkkel a német szatirikus havilap, a Titanic mostani címlapján. A lap minden újságárusnál kapható, így elég sokan olvashatják. Vélhetően Angela Merkel is látta. Azonban ellentétben a török államelnökkel, Recep Tayyip Erdogannal vagy az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) politikusaival, Merkel nem perelt, nem citálta bíróság elé a lapot, nem írt ellenverset – mint tette ezt az FPÖ egyetlen írni-olvasni tudó tagja, Herbert Kickl pártideológus a ZDF ellenében –, és nem tartott arról kiselőadást, hogy mit szabad, és mit nem a sajtónak.

A „Merkelnek meg kell halni!“-felszólítás természetesen a növekvő Merkel-ellenességet akarja ironikusan előre is überelhetetlenül überelni. A Titanic címlapja szellemes fricska, elvégre a címlappal vagy egyet kell érteniük, vagy most is hazugmédiát, „Lügenpressét“ kiáltaniuk – ezúttal azonban éppen Merkel védelmében.

Persze egyiket sem tették: eleve a szélsőjobboldal, hasonlóan a magyar kormánypárti sajtóhoz, nem szokta érteni az iróniát. A hazugsajtózás azonban továbbra is folytatódik, és e „hazug sajtó“ kritikusai úgy védenék a sajtó szabadságát, hogy előírnák, miről lehet írni és miként. E vita már a Charlie Hebdo párizsi magazin kapcsán is fellángolt, amikor még egyes magyar konzervatív publicisták is majdnem a terror magyarázatként értelmezték a lap csúnya címlapjait.

Hasonlóan csúnyának tartotta egykoron a magyar miniszterelnök a ZDF gyerekhíradóját, ahogy idén pedig a török államfő és az osztrák FPÖ akarta meghatározni a sajtószabadság korlátait. Sajátos logikára vall, hogy e körök egyszerre hazugozzák a médiát – azaz azt állítják, hogy nem jelenhet meg benne bármi –, és közben azért támadják, mert bármi – oh, borzalom, akár politikusok kigúnyolása is! – megjelenhet ott.

Erdogannak Jan Böhmerman kiváló német humorista egyik gúnyversével lett gondja – amely szintén tiszteletlen volt, mint a Charlie Hebdo címlapjai –; az FPÖ pedig azt kifogásolta, hogy a ZDF valóban felettébb (a szó mindkét értelmében) szellemes, péntek esti kabaréjában, a Heute Showban nem megfelelően beszéltek az FPÖ-röl és annak közismerten művelt szavazóiról.

Amikor a Charlie Hebdo gúnyolódott a katolikusokon vagy a zsidókon, nem robbantott senki sem. Amikor a francia lap Nicolas Sarkozyt gonosz törpnek vagy François Hollande-ot frusztrált impotensnek rajzolta meg, nem perelnek e politikusok. Amikor Böhmermann vagy a ZDF Heute Show-ja a kereszténydemokratákon, a szociáldemokratákon, a kommunistákon vagy a zöldeken gúnyolódik hétről hétre, nem írnak e pártok ellenversikét. Amikor Merkel halálát kívánja egy német vicclap, nem csapkodja az asztalt a német kancellár. Gond csak akkor lesz, amikor iszlám vagy jobboldali fundamentalistákon akarna a sajtó röhögni. Ilyenkor a lengyel és a magyar kormányfő vagy az FPÖ-vezér Heinz-Christian Strache is félretolja a felvilágosodott Európáért való aggódást, és azonnal tiltakoznak. Ahogy azt az iszlamisták szokták tenni.

A sajtószabadság azonban éppen ott kezdődik, ahol e körök tűréshatára véget ér.