Nagy nap volt Albánia modern történetében május 3-a: a kisebbik kormánypárt jelöltjét, Ilir Metát államfővé választotta a Kuvendi, az albán parlament. Nem ment ez egyszerűen, négyszer futottak neki, az első alkalmakkor nulla elnökjelölttel, azaz a kormányzó Szocialista Párt (PS) és koalíciós partnerei sem jelöltek senkit elnöknek. Ennek pedig az volt az oka, hogy Edi Rama miniszterelnök hajlandó lett volna az ellenzéki Demokrata Párt (PD) körül csoportosuló ellenzék javaslatát meghallgatva konszenzusos jelöltet állítani. Csak sajnos az ellenzék már február közepe óta bojkottálja a parlamentet, és ilyen egyszerű trükkel nem lehetett őket visszacsalogatni. Háromszor próbálták, nem jött be, negyedszerre hát benevezték Ilir Metát, aki korábban volt már miniszterelnök is, őt pedig az ellenzék távolmaradása mellett a kormánypártok megválasztották államfőnek. Az albán alkotmány szerint az államfő pozíciója hasonlít a magyarhoz, azaz nagyrészt protokolláris szerepe van.

MTI/EPA/Malton Dibra

Államfője tehát az elkövetkezendő öt évre van már Albániának, de új, legitim parlamentje nehezen lesz. A soros választásokat ugyanis június 18-ra írták ki, de az ellenzéki pártok szándékosan nem adták le időben a nevezésüket. A mostani parlamentben a 140-ből 57 mandátumot birtokló ellenzék februárban kivonult az ülésteremből, amivel azt szeretnék elérni, hogy Edi Rama és kormánya mondjon le, az ország irányítását pedig vegye át egy szakértői kormány. Szerintük ugyanis a kormány nem tudja garantálni a szabad és tisztességes választásokat.

Permanens tüntetés a sörsátorban

Az ellenzék a kivonulással egy időben, még februárban felállított egy negyed focipálya nagyságú sátrat Tirana egyik főútján, a miniszterelnöki hivatal előtt, és azóta ott várják, hogy Rama lemondjon. A sátorba tekintve kiváló a hangulat, a demokrata párti képviselők a sörpadokon kártyáznak, pizzáznak, a háttérben lévő kivetítőn a helyi hírtévék valamelyike megy, amire a közönség alkalmasint reagál is, például néha rágyújt egy-egy dalra. Ramának azonban esze ágában sincs lemondani, a PS-nek és kisebb koalíciós partnereinek csaknem kétharmados többsége van a parlamentben, válsághelyzetről sem gazdasági-, sem politikai értelemben nincs szó, és pár héten belül amúgy is választás lesz. Különben is, a kormány menesztésének vannak alkotmányos eszközei, például a bizalmatlansági indítvány, de ilyet az ellenzék speciel nem kezdeményezett.

A mostani balkáni szcenáriókkal már valamennyire tisztában lévő olvasó felfedezhet némi hasonlóságot Montenegróval, Macedóniával, esetleg Szerbiával: a választás közeledtével az ellenzék nem bízik meg a tipikusan már jó ideje regnáló kormányerők demokratikus elkötelezettségében (ez Montenegróban már lassan 26 év Milo Đukanović-csal, de Macedóniában is megvolt a komplett évtized Nikola Gruevszkinek), ezért minden politikai eszközt bevet, hogy tiszta és szabad választásokat harcoljon ki, adott esetben az EU áldása mellett. 

Albán jobboldali ellenzéki szimpatizánsok eltorlaszolnak egy autópálya-felhajtót az Edi Rama szocialista kormányfő távozását követelő tiltakozáson a fővárosban, Tiranában.

MTI/EPA/Malton Dibra

Albániában azonban némileg más a helyzet, mint a szomszédos országokban. A mostani kormány még csak első mandátumát tölti, és 2013-as nagyarányú választási győzelmében éppen az volt a döntő momentum, hogy az akkori kormánypártok – a mostani ellenzék – felháborítóan korrupt, a hatalommal bármikor szívesen visszaélő, ugyanakkor semmilyen mérőszám szerint sem különösebben sikeres 8 évet töltöttek Albánia vezetésével. Míg Montenegróban, Macedóniában és Szerbiában valóban elmondható, hogy a kormánypártok megszállták a médiát, az állami intézményeket és az állami kézben lévő vállalatokat, addig ez Edi Rama Albániájára lényegesen kevésbé igaz.

Az ellenzéki kivonulás konkrét ürügye sem az volt, hogy a kormány elnyomta volna az ellenzéket (épp ellenkezőleg: lásd a jelölt nélküli elnökválasztást), hanem a bejelentett igazságügyi reform, aminek első lépéseként a bírákat és az ügyészeket világítanák át. Albánia ugyanis 2014-ben hivatalosan EU-tagjelölt ország lett (ez a PD kormányzása alatt, 2010-ben nem sikerült), de azzal a feltétellel, hogy szedje rendbe saját igazságügyi rendszerét. Az EU megállapítása szerint a bírósági eljárásokban szerepet kap a politikai befolyás és a korrupció, és mindenekelőtt ezen kell változtatni.

A PD bojkottja nehéz helyzetbe hozza a szcéna minden szereplőjét. A kormánypártokat azért, mert az ellenzék nélkül nehéz legitim, szabad és tisztességes választásokat tartani. A PD-t azért, mert a hetek óta folyó kampányból napról napra nehezebb arcvesztés nélkül kiszállni. És ez lehet a gondja az EU-nak is, ami meglepően magas szinteken szólította fel a PD-t, hogy térjen vissza a parlamentbe: Johannes Hahn bővítési biztos vagy Federica Mogherini az Unió külügyi főképviselője is megszólalt az ügyben, de eredménytelenül. Albán választási szakértők szerint a probléma megoldása a választás elhalasztása lehet – korábban volt már hasonlóra példa.

A Tiranai platform – úton Nagy-Albánia felé?

A szkopjei leköszönő kormány médiája az ellenzék és a macedóniai albán pártok koalíciós szerződését hívja Tiranai platformnak, utalva arra, hogy az albán pártok Tiranával konzultálva vettek részt a szerződés megszövegezésében. Ezzel arra céloznak, hogy a macedóniai albán pártok Tirana befolyása alatt állnak, és Nagy-Albánia létrehozásán mesterkednek. A hat pontból álló szerződés részben általános politikai célokat fogalmaz meg (gyors NATO- és EU-csatlakozás, a névvita lezárása Görögországgal), részben az albán kisebbség helyzetét igyekszik javítani, ahogy a szerződés fogalmaz, „az Ohridi megállapodás és a [macedón] alkotmány szellemében.” A szerződés szerint az albán nyelv a macedónnal egyenértékű hivatalos nyelv lenne, szélesítené a nyelvhasználat lehetőségeit, adott esetben megváltoztatná az állami jelképeket, „hogy az kifejezze az állam többnemzetiségű jellegét,” és nagyobb etnikai egyenlőséget vizionál, beleértve a kisebbségek által lakott régiók lendületesebb gazdasági fejlesztését, illetve új határátkelők megnyitását Albánia és Koszovó irányába.