Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
HVG: Az amerikai külügyminisztérium nemrég hirdette meg a pályázatot a független és objektív magyarországi vidéki sajtó támogatására. Ez röviddel az után történt, hogy David Kostelancik, a budapesti nagykövetség ügyvivője kritikus hangú beszédet mondott a Magyar Újságírók országos Szövetsége (MÚOSZ) rendezvényén. Véletlen?
Thomas O. Melia: Amint David Kostelancik a HVG-nek adott korábbi interjújában elmondta, az ügyvezető általában Washingtonból kapja az utasításait, és együttműködik a külügyminisztériumban dolgozó kollégáival. Ezért nem meglepő, hogy a független magyar médiát támogató pályázat nagyjából abban az időben látott napvilágot, amikor Kostelancik nyilvánosan szólt a magyar médiára nehezedő nyomásról, mint problémáról. Ez ugyanannak az amerikai külügyminisztériumnak a hangja, Washingtonban és Budapesten.
HVG: Csakhogy az utóbbi hét évben bármivel próbálkoztak az ügyvivők és a nagykövetek, semmi nem történt.
T. O. M.: Magyarországnak sok barátja van, és mindannyian azt akarjuk, hogy az ország sikeres, gazdag, stabil és szabad, valamint a demokratikus nemzetek közösségének része legyen. Amikor a dolgok rossz irányt vesznek, mint történik ez a 2010-es választás óta a demokráciát illetően, ezek a barátok rámutatnak a problémákra és korrekciót sürgetnek. Én ezt tettem azokban az években, amikor a külügyminisztériumban dolgoztam, s ezt teszem most független elemzőként is. A Washingtonban, illetve a budapesti követségünk által tett kijelentésekben és közleményekben megmutatkozó diplomáciai üzenetek nemcsak azt a szándékot szolgálják, hogy a magyar kormánynak elmondjuk az aggodalmainkat. Az is a céljuk, hogy a közvéleménnyel tudassuk, az USA tudja, mi folyik, törődünk vele, és csalódást okoz néhány fejlemény, amelyek veszélyesek Magyarország demokráciájára, illetve gazdasági és társadalmi fejlődésére.
HVG: Melyek azok a fejlemények, amikről beszél?
T. O. M.: Bennünket éppen úgy frusztrál, mint sok magyart, hogy a kormány az országot kevésbé demokratikussá teszi, s elhallgattatja a másként gondolkodókat, legyenek azok civil szervezetek, újságírók vagy mások. Vagy olyan üzletemberek, akiket figyelmeztetnek, ha eltérnek a kormány irányvonalától. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy Magyarország demokratikus teljesítménye nem süllyedt Szaúd-Arábia, Egyiptom, Üzbegisztán vagy Oroszország szintjére. Erről még nem beszélhetünk – egyelőre. A Freedom House minden januárban kiadott jelentésében például Magyarország még a „szabad” országok között szerepel, ha az utóbbi években a kategória aljára süllyedt is. A következő hónapban meglátjuk, átkerül-e a „részlegesen szabad” kategóriába, ami figyelmeztető jel lehet. Különösen, hogy Magyarország húsz éve még mennyivel a többi volt kommunista ország előtt szerepelt. Most pedig a demokratikus teljesítmény tekintetében sereghajtó.
HVG: A magyar kormány ugyanakkor rutinszerűen visszautasítja a külföldi kritikát.
T. O. M.: Mint mondtam, annak nemcsak a magyar kormány a célközönsége. Az USA, az amerikaiak és más külföldiek ugyanakkor nem fogják megváltoztatni Magyarország politikai irányát. Az a magyarok dolga. A diplomáciánk azt üzeni a társadalomnak, hogy az USA és az amerikaiak a barátai. Mindez nem oldja meg a problémákat, hacsak Magyarország arra a következtetésre nem jut, hogy akar valamit Amerikától, amit nem kap meg.
HVG: Mint például egy meghívást Orbán Viktor számára a Fehér Házba?
T. O. M.: Igen, de ezt épp úgy nem kapja meg most, mint tavaly vagy a korábbi években. Ez azonban nem olyan fontos dolog, legfeljebb egy ember egója számára. Magyarország politikai irányának megváltoztatásához egy olyan ellenzékre van szükség, amely képes győzni.
HVG: A magyar ellenzék azonban megosztott, és ott a dilemma, hogy a Jobbik elengedhetetlennek tűnik a győzelemhez, de a baloldal számára nem egyszerű szövetségre lépni vele.
T. O. M.: Az egyik dolog, ami sokáig megkülönböztette Magyarországot, hogy amikor választás volt, a szavazók lecserélték a kormányt. 2006-ban történt meg először, hogy egy kabinetet újraválasztottak. A magyar szavazók a rendszerváltás követő első húsz évben nagyon aktívan elfogadták vagy elutasították – többnyire elutasították – a kormány teljesítményét, de mostanság mintha álomba szenderültek volna. A magyar szavazók és politikusok dolga, hogy egy jobb alternatívát szervezzenek meg. És igen, a Jobbik ott van a politikai spektrum másik oldalán, s matematikai problémát okoz egy jövőbeni kormány számára. De ez nem jelenti azt, hogy a helyzet reménytelen lenne, és nem lehetne semmit tenni.
HVG: Vannak azonban, akik reménytelennek látják a helyzetet az agresszív kormányzati kampány miatt. A washingtoni külügyminisztérium által pályázati úton adott 700 ezer dollár vajon képes-e ellensúlyozni az Orbán Viktor kedvenc oligarchája, Mészáros Lőrinc jegyezte, rendkívül jól finanszírozott mediabirodalom hatását?
T. O. M.: A pályázattal kapcsolatban érdemes néhány dologról szót ejteni. A 700 ezer dollár a külügyminisztérium adott osztályának tevékenységében jelentős összeg, hiszen gyakran 250 és 500 ezer dollár közötti programokat indítanak. Másrészt nem minden pénz egyenlő. Ez a pályázat feltételezhetően segít több független vidéki magyar újságírót a munkájában, hogy hallatsszon a hangjuk. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a magyar kormány által az újságírók, Soros György, a washingtoni külügyminisztérium, az amerikai nagykövetség ellen folytatott engesztelhetetlen kampány szintén üzenetet hordoz. A magyarok átéltek már egy időszakot, amikor a kormány szisztematikusan hazudott nekik és félrevezette őket, s megtanultak a sorok között olvasni, megkülönböztetni a hivatalos kampányt a valódi hírektől. Bízom benne, hogy vannak olyan okosak, hogy ezt ma is megtegyék, s nem hisznek automatikusan abban, amit a kormánytól vagy annak szócsöveitől hallanak.
HVG: Az onnan érkező üzenetek azonban elérni látszanak a céljukat. A tengerentúlon pedig olyan lobbisták segítségét veszik igénybe, mint Connie Mack. Egy washingtoni lobbista milyen segítséget tud nyújtani egy kormánynak?
T. O. M.: A kormányok azért bíznak meg lobbistákat, hogy segítsenek nekik eligazodni Washingtonban. Az utóbbi időben feltűnt köztük egy kisebbség, amelynek tagjai arra vállalkoznak, hogy megpróbáljanak a rossz hírbe keveredett kormányok megítélésén javítani. Robert Mugabe Zimbabwéje és Iszlam Karimov Üzbegisztánja is felfogadott például embereket, azt gondolva, hogy ezzel kapcsolatot találnak a kongresszushoz, a külügyminisztériumba vagy a Fehér Házba. Ezek a lobbisták néha az őket megbízó kormányok hamis állításait visszhangozzák, mint például, hogy nincs probléma az emberi jogokkal Szaúd-Arábiában, vagy minden rendben van a választásokkal Üzbegisztánban.
HVG: A Kostelancik-beszéd ügyében is volt mozgolódás Washingtonban.
T. O. M.: Két amerikai képviselő írt levelet Rex Tillerson külügyminiszternek, hogy fékezze meg David Kostelancikot, ám a kezdeményezésükhöz csupán egy kollégájuk csatlakozott. Azt hiszem, azért nem jártak sikerrel, mert volt külügyminisztériumi tisztviselők – közte én is – a saját levelükhöz több aláírót nyertek meg, és ezzel valószínűleg eltántorítottunk más képviselőket attól, hogy velük tartsanak. Mi határozottan megvédtük az ügyvivőt és az újságíró szövetségben mondott beszédét, amit nem fogalmazhatott volna meg a Washingtonnal való konzultáció nélkül. Mindenki látja, mi folyik Magyarországon. Így amikor a magyar kormány, a külügyminiszter, a washingtoni nagykövetség vagy az olyan felbérelt lobbisták, mint Connie Mack a Budapestről érkező üzenetet visszhangozzák, amikor azt mondják, minden rendben van, a sajtó független, az igazságszolgáltatás független, az antiszemitizmust nem tűrik, nem győznek meg senkit. Mert akik törődnek Magyarországgal, tisztában vannak az igazsággal.
