A bevándorlók mellett tüntettek Rómában

Több ezer ember tüntetett szombaton Rómában a migránsok jogaiért és tiltakozva a kormány migránsellenes politikája ellen.

  • MTI MTI
A bevándorlók mellett tüntettek Rómában

A demonstrációt az USB szakszervezet és a Potere el popolo (Hatalmat a népnek) nevű pártszövetség szervezte. A tiltakozók közül egyesek olyan sárga mellényt viseltek, mint a hetek óta tüntető párizsiak, és voltak köztük szép számban migránsok is, akik a rasszizmus megfékezését és Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter távozását követelték, sérelmezve a migrációs jogszabályok szigorítását.

A Salvini nevével fémjelzett olasz migrációs-biztonsági csomag a múlt hónapban emelkedett törvényerőre. A Salvini-rendeletként ismert intézkedéscsomag megszigorította a bevándorlási törvényeket, kibővítette a biztonságosnak tartott államok listáját, amelynek polgárai nem jogosultak menedékjogra, szigorította a humanitárius okokból adható menekültstátusz feltételeit, az olasz hatóságok az eddiginél szigorúbban lépnek fel a bűncselekményt elkövető bevándorlókkal szemben, meghosszabbították az illegális vagy más miatt kiutasítandó migránsok táborban tartásának idejét, megszigorították az olasz állampolgárság megszerzésének feltételeit. A rendelkezésekkel átalakul az olaszországi befogadási rendszer is, és több forrás jut az illegális bevándorlók kiutasítására.

A Salvini-rendelet bírálói attól tartanak, hogy migránsok ezrei maradnak az utcán, ha a jogszabállyal összhangban kiteszik őket az államilag finanszírozott befogadóközpontokból.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.