Magyarokkal is példálózott Putyin a Kim Dzsong Un-találkozó után

Újságírók a Donyec-medencei oroszokat érintő gyorsított útlevélkiadásról kérdezték Putyint, amire azt mondta, más ukrán nemzetiségeknek, például a magyaroknak és románoknak erre most is joguk van.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Magyarokkal is példálózott Putyin a Kim Dzsong Un-találkozó után

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán publikált elnöki rendelete értelmében az orosz belügyminisztériumnak három hónapon belül el kell bírálniuk a hozzájuk a Donyec-medence "egyes területeinek" lakói által benyújtott honosítási kérelmeket.

Putyint csütörtöki Kim Dzsong Unnal folytatott találkozója után újságírók a rendeletről kérdezték, melyre azt mondta: furcsállja a heves ukrajnai reakciót, amely a rendeletre érkezett.

Mivel rosszabbak az Ukrajnában élő oroszok román, lengyel és magyar honfitársaiknál, akik ilyen lehetőséggel már rendelkeznek?

– tette fel a kérdést Putyin, hozzá téve: Lengyelország már majdnem tíz éve ad ki lengyeligazolványt, sőt, Magyarország és Románia útlevelet is kiad. Ezen országok esetében azonban Kijev egyszer sem kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását.

Putyin hozzátette, a donyecki és luhanszki szakadár köztársaságok lakói sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint a lengyelek, a románok vagy a magyarok, mert az oktatás területén elemi jogaiktól is megfosztották őket, és az utazásuk nemcsak Ukrajnában és harmadik országokban, de még Oroszországban is nehézségekbe ütközik.

Az orosz elnök megismételte, hogy a honosítás megkönnyítéséről szóló rendelet aláírásának célja nem Kijev provokálása, hanem a humanitárius problémák megoldása volt.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.