szerző:
Lengyel Miklós
Tetszett a cikk?

Kelet-Európában követelte a legtöbb áldozatot a holokauszt, és ma is itt a legerősebbek a zsidók elleni érzések - állítja az ADL.

Magyarország a negyedik leginkább antiszemita állam a világon - erre a szomorú következtetésre jutott az Anti-Defamation League (ADL), amely 18 országban végzett felmérést az antiszemitizmusról. Az izraeli Haaretz címben tudatja az olvasókkal: Lengyelország, Dél-Afrika, Ukrajna és Magyarország a négy leginkább antiszemita ország a felmérések szerint. Magyarország kapcsán megemlítik a Soros György elleni kampányt, amely hozzájárulhatott az antiszemita érzelmek felszításához.

Lengyelországban ugyancsak az államot hibáztatják, amely számos intézkedéssel járult hozzá ahhoz, hogy újra előkerüljenek a harmincas-negyvenes évek kliséi, melyek a holokauszthoz vezettek. A lengyel állam ugyanakkor nem ismer el semmiféle felelősséget a holokausztban mondván: Lengyelország megszállt ország volt, a nácik működtették a haláltáborokat az ország területén. Csakhogy sok lengyel is együttműködött velük a vészkorszakban, és csak kevesen voltak szolidárisak az üldözöttekkel. Emiatt a vita miatt maradt el a visegrádi államok csúcstalálkozója Izraelben, mert éles polémia alakult ki a zsidó állam és a lengyel kormány között.

Angela Merkel Auschwitzba látogat

Ő lesz a harmadik német kancellár, aki felkeresi a nácik legszörnyűbb haláltáborát, ahol több mint 1,1 millió ember veszítette életét a holokauszt idején. Az elhurcolt magyarországi zsidók jó részét is itt ölték meg, de itt raboskodott Wladislaw Bartoszewski is, aki később a demokratikus Lengyelország külügyminisztere lett. Ő hozta létre az Auschwitz-Birkenau alapítványt 2009-ben. A tizedik évforduló kapcsán megemlékezést rendeznek Auschwitzban, erre hívták meg Angela Merkel kancellárt is, aki jelen lesz december 6-án - számolt be a Süddeutsche Zeitung.

Az antiszemitizmus erősödéséről beszélt Ferenc pápa is. „Azt hittük, hogy ezek téveszmék régen eltűntek , de sok helyen újra felbukkantak” - ezzel a kijelentésével a katolikus egyházfő arra célzott, hogy sok államban - köztük Németországban is - újra tapasztalható az antiszemitizmus, illetve a félelem a zsidó közösségben.

Különösen erős az antiszemitizmus Európa keleti felében, amit megerősít a felmérés is, hhiszen az első négy ország közül három: Lengyelország , Ukrajna és Magyarország itt helyezkedik el. Ebben a régióban volt a legnagyobb a holokauszt áldozatainak a száma.

Magyarország mutatója 42% Ilyen sok felnőtt polgár adott olyan válaszokat a kérdésekre, melyeket azután antiszemitának értékeltek.

Mik voltak a kérdések ?

  • a zsidók inkább lojálisak Izraelhez mint a saját hazájukhoz - 57% igen Magyarországon
  • a zsidók kezében túlságosan nagy hatalom összpontosul a gazdasági életben - 69% igen
  • a nemzetközi pénzügyekben túl nagy a zsidók hatalma- 63%
  • a zsidók túl sokat beszélnek a holokausztról 61%
  • a zsidók csak magukkal törődnek - 33%
  • a zsidók túlságosan befolyásolják a globális ügyeket - 48%
  • a zsidóknak túlságosan befolyásolják az amerikai kormányzatot - 32%
  • a zsidók különbnek tartják magukat mindenkinél - 30%
  • a zsidóknak túl nagy a befolyásuk a globális médiára - 39%
  • a zsidók felelősek a leginkább a világháborúkert - 18%
  • a zsidókat a viselkedésük miatt utálják - 35%

Ezek az Anti Defamation League vizsgálatának lesújtó eredményei Magyarországról, melyeknél csak Lengyelország , Dél Afrika és Ukrajna polgárai adtak negatívabb válaszokat. A lengyelek körében 48 százalékosnak ítélte az ADL az antiszemiták arányát. A legjobb eredményt egyébként a svédek érték el, a skandináv országban mindössze 4 százalékra teszik az arányt.

Címlapképünk Ferenc pápa az auschwitzi haláltábor bejáratánál

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!