Mellőzzék a brexit szó használatát – erre kérte nemrég a közigazgatásban dolgozókat a brit kormány. Az ajánlott megoldás a 2020. december 31., vagyis az EU-ból való kilépést követő 11 hónapos átmeneti időszak utolsó napja, amikor már nem csak a brüsszeli tárgyalóasztalt hagyta el a szigetország, de a vámuniót is. London a brexit kifejezésben a múlt szomorú emlékét látja – a nagy kérdés az, a többi brit mit lát bele a váltásba, akárhogy is nevezzük azt.

A Bloomberg szerint tragikus a mérleg, a lapok híreit az elmúlt 12 hónapban a hiányzó kamionsofőrök miatt bekövetkezett áruhiány és a következő hónapokban a kisvállalkozókra váró bürokratikus terhek uralják – de valóban ennyire rossz a helyzet?

AFP / RASID ASLIM

Az elmúlt egy év értékelésekor nem árt figyelembe venni, hogy azt sokkal inkább határozta meg az elhúzódó Covid-járvány, mint a brexit. Azt, hogy ez uralja a közvéleményt is, jól mutatja a Deltapoll közvélemény-kutatónak az év végén készített felmérése, amely szerint a brexitet messze nem a fő problémaként élik meg a britek. Amikor arra kérték meg őket, hogy sorolják fel, mi a három legsúlyosabb probléma, a megkérdezetteknek mindössze 13 százaléka említette meg a kilépést. A listán (amelynek első három helyén a Covid, az egészségügyi ellátás és a megélhetési költségek szerepeltek) a klímaváltozás is megelőzte a brexitet.

A pandémiát és a kilépést azonban nem lehet elkülöníteni egymástól: a Bloomberg már idézett cikkében úgy fogalmazott, a brexit és a világjárvány politikai démonná kezd összeolvadni Boris Johnson számára, és félő, hogy kicsúszik a brit miniszterelnök kezéből az irányítás. Ez nem csupán üres frázis: december közepén pártja (brexit-konformmá tett) frakciójának csaknem száz tagja lázadt fel ellene, amikor a Covid-igazolást előíró törvénytervezetet akart átvinni az alsóházon – ugyanazt élhette át, mint a brexit-tárgyalások idején elődje, Theresa May, akit saját párttársai lehetetlenítettek el a parlamentben.

Boris Johnson

AFP / JESSICA TAYLOR

Johnson indítványa végül nem bukott el, ám az öröm pillanatnyi lehetett. A szigorításokból ugyanis már nem csak egyes tory képviselőknek, de a briteknek is elege van, így azt különösen rossz néven veszik, ha éppen azok a politikusok sértik meg a Covid-előírásokat, akik azokat kiszabták.

Az elégedetlenség szépen kiviláglik a már említett Deltapoll felmérésből is, ahol a megkérdezettek többsége a szigorú előírásokkal (elsősorban a Covid-pass használatának kötelezővé tételével) a legtöbb esetben egyetért, azt pedig főbenjáró bűnnek tartják, ha a kormány tagjai maguk sértik meg azokat. Ez a megkérdezettek 71 százaléka szerint elfogadhatatlan, 59 százalékuk szerint a miniszterelnöknek is le kellene mondania, ha ez kiderül róla – 65 százalékuk szerint pedig meg is sértette. (Karácsony előtt szivárgott ki egy felvétel, amelyen az látszik, a lezárások idején a kormány tagjai boroznak egy asztalnál.) Mindezt egy olyan országban, ahol maga a miniszterelnök sem állt túl távol attól, hogy a koronavírus-fertőzés egyik áldozata legyen a közel 150 ezerből.

Messze a globális Britannia

Hogy jön mindez a brexithez? Első látásra sehogy, valójában azonban a kormányról alkotott képet befolyásolhatja azt is, a kilépést hogyan értékelik az emberek. Az összkép pedig finoman szólva nem jó: a kutatás szerint a megkérdezettek mindössze 6 százaléka tartja úgy, hogy siker lenne (ez az arány még a kilépéspárti tory-szavazók körében is csupán 10 százalék), és további 39 százalék bízik abban, hogy egyszer még kisülhet belőle valami jó, 43 százalék szerint azonban rosszabb a helyzet ahhoz képest, mint amit annak idején a Leave-kampányban ígértek a politikusok, köztük a brexit egyik élharcosa, Boris Johnson.

Ennél is sokatmondóbb azonban, hogy 48 százalékuk gondolja azt, hogy az elmúlt 12 hónapban romlott hazája pozíciója a világban, és mindössze 20 százalék szerint javult – márpedig az egyik fő ígéret az volt, hogy leporolva az uniós Britanniát a birodalom régi fényében tündököl újra a világban. A „globális Britanniától” egyelőre távol van London, ehhez ugyanis olyan partnerekre is szükség lenne, akik a jelek szerint nem látják azt, mitől lenne erősebb az Egyesült Királyság az EU-n kívül, mint az EU tagjaként.

Ott van mindjárt a már említett Európai Unió, amelynek vezetése ugyan váltig fogadkozott, hogy megőrzik a jó viszonyt, ám ennek eddig nem sok jelét tapasztalhattuk. Elég a halászati jogaik meg-/visszaszerzését követelő francia halászok mögé álló politikusokra gondolni, ám ennél is hevesebb az ellenállás Brüsszel részéről, amikor a londoni kormány arról beszél: felül akarja írni a brexit-megállapodás legvitatottabb részét, amely Észak-Írországot az ír sziget közepén húzódó határ átjárhatósága érdekében gyakorlatilag az EU vámunió részévé tette.

AFP / JAAK MOINEAU

Az Egyesült Államok vezetése részéről pedig Boris Johnson a „különleges viszonyt” meghazudtoló módon hűvös fogadtatásban részesült. Szeptemberi washingtoni látogatásán Joe Biden például arról beszélt, hogy - republikánus politikustársaihoz hasonlóan – milyen erősen hisz a (határokat átjárhatóvá tevő) nagypénteki egyezményben, de azt is világossá tette, hogy egy kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás nem tartozik az első számú prioritások közé Washington számára. Ennél is fájdalmasabb lehetett, amikor a brit kormány sikertelenül próbálta elérni, hogy az USA szüntesse meg az acéltermékekre bevezetett importvámot – az EU-nak ez gond nélkül ment – idézi fel a Politico.

Ellenpéldaként említhető az AUKUS, vagyis az USA, az Egyesült Királyság és Ausztrália között megkötött atomtengeralattjáró-egyezmény, ahol a brit–amerikai duó a franciákat ütötte ki az utolsó pillanatban a nyeregből, ám ez legfeljebb a francia–brit ellentétet szította kicsit tovább, a várt áttörést nem hozta meg a brit diplomácia számára.

Panaszáradat a pezsgő helyett

A britek persze egészen más dolgokat érzékelnek a brexitből, az egyéves évforduló alkalmából pedig mindenki előbújt panaszaival. A brit szakszervezeti szövetség például arra figyelmeztetett, hogy a munkavállalói jogok csorbulásával kell számolni, ha nem születnek meg az érvényét vesztett uniós munkaügyi szabályozás helyett hasonló jogi garanciákat kínáló brit jogszabályok. A vállalkozások amiatt panaszkodnak, hogy bár a megállapodás jobbára mentesítette a kereskedelmet a vámok és kvóták alól, ám komoly adminisztratív terheket ír elő, a vámmentesség ára ugyanis többek között az előírásoknak megfelelő eredetigazolás bemutatása. Az év végén kiadott, a brit kereskedelmi kamarák által készített felmérés alapján a brit cégek 45 százaléka számára okoz „viszonylagos vagy nagy nehézségeket” a szabályokhoz való alkalmazkodás, a kimondottan exportra szakosodott vállalkozások körében ez az arány már 60 százalékos volt.

A bürokrácia okozta nehézségek azonban eltörpülnek egy másik mellett: a brexit után vagy a Covid miatt hazatért uniós munkavállalók visszacsábítása vagy pótlása sem volt sikertörténet az elmúlt évben. A kamarák vezérigazgatója, Shevaun Haviland szerint nem is „gyerekbetegségről” van szó, hanem strukturális problémáról, amelyek hosszabb távon is lassíthatják a gazdaság növekedését – rövid távon pedig olyan következményei voltak, mint hogy a szállítást végző sofőrök hiányában hirtelen kifogytak az üzemanyagból a benzinkutak.

AFP / KURT DESPLENTER

Mínuszban

A következmények számszerűsítése azonban nehéz feladat. A Financial Times elemzése szerint az összhatás negatív, de ennek mértéke bizonytalan. A brexitet (pardon, 2020. december 31-ét) követő napot, 2021. január elsejét ugyanis nehéz zéró pontnak tekinteni: a gazdaság teljesítményét ekkorra már jelentősen befolyásolta a világjárvány. A kilépés közvetlen árát azonban azért is nehéz meghatározni, mivel jórészt hosszú időre elhúzódó hatásokról van szó – a munkaerőpiac helyreállásához, átalakulásához például kevés idő telt még el.

A szakértők így azt nézték meg, hogyan alakult a brit gazdaság teljesítménye a 2016-os népszavazás óta versenytársaihoz képest. Ebben az esetben jobban szűrhetők ki olyan hatások, mint a koronavírus, inkább azt mutatja meg az elemzés, hogy a referendum és az utána nem várt módon elhúzódó tárgyalások miatti bizonytalanság mennyivel vetette vissza a gazdaság teljesítményét. Az adatok szerint a növekedés irányában nincs eltérés az USA-hoz és az euróövezethez képest, ám annak mértéke rendre elmaradt a két másik tömbtől. Amíg 2016 második negyedéve és 2021 harmadik negyedéve között az amerikai gazdaság 10,6, az euróövezeti 6,2 százalékkal nőtt, a brit GDP csupán 3,9 százalékkal haladta meg a referendum előtti szintjét – írja a Financial Times.

A Centre for European Reform lap által idézett kutatása ennél is tovább ment a külső hatások kiszűrésében. A kutatóintézet a külkereskedelem teljesítményét vette alapul, méghozzá azért, mivel a kilépés közvetlenül leginkább ezt befolyásolhatta. Az export-import adatokat pedig egy olyan országcsoport számaival vetette össze, amelynek kibocsátása nagyjából megfelelt a brexit-népszavazás és az átmeneti időszak 2020 decemberi vége között. Az eredmény itt se kedvezőbb: tavaly októberben a mintától 15,7 százalékkal maradt el az árucsere ahhoz képest, amilyet az Egyesült Királyság az uniós belső piac részeként produkálhatott volna.

A hatások megállapításához jó eséllyel 2022-ben sem jutnak közelebb a közgazdászok, akik jelenleg úgy látják: a britek életkörülményeit a brexit helyett inkább az infláció (és ennek fontos eredője, a növekvő energiaár), a munkaerőhiány és persze a Covid egymást követő hullámai határozzák meg. Ezek mellett eltörpülhet ugyan a kilépés utóhatása, ám a prosperitás szempontjából is nagy kérdés, a kormánnyal szembeni bizalom megrendülése mennyire befolyásolja azokat a külföldi szereplőket, akik már nem az EU részeként kerülnek szembe a brit vezetéssel, hanem közvetlenül kénytelenek tárgyalni vele.