Lehet, hogy minden másképpen alakult volna Szlovákiában, ha a kommunista utódpárt, a Demokratikus Baloldal (SDL) 1998-ban eleget tesz az akkor 33 éves Robert Ficónak és a tömörülés őt jelöli főügyésznek. Ám az SDL túl fiatalnak ítélte a korábban – a rendszerváltás előtt, csehszlovák érában – a kommunista pártban is megfordult politikust, aki ezt követően több sértődött társával otthagyta a pártot és megalakította a ma is kormánypártként működő Irány – Szociáldemokrácia (Smer) nevű balközép tömörülést.

A Nyitra környéki Nagytapolcsányban született, munkáscsaládban felnőtt Fico már gyerekkorában is politikus – vagy sportújságíró – akart lenni, s kiváló diákként végezte el 1986-ban a pozsonyi Comenius Egyetem jogi tanszékét. Az egyetem után szinte azonnal politikai pályára lépett, már 1992-ben parlamenti képviselővé választották. 1994-2000 között átmenetileg részben visszatért a jogi pályához, ám kiderült, hogy ezen a téren nem várnak rá nagy győzelmek: Fico képviselte hazáját az Emberi Jogok Európai Bíróságán, ám a hozzá került 14 ügyből egyet sem nyert meg.

Visszatért hát a politikába, és – miután 1998-ban megsértődött és létrehozta a Smert – megindult a csúcs felé. Mindezt úgy tette, hogy szigorú szabályokat vezetett be az akkor „harmadikutasnak” nevezett pártban: a régi rezsim vezető beosztásban szolgáló embereit nem fogadta be a pártba, illetve kötelezte a helyi pártszervezeteket, hogy nyereségesen működjenek és az adományokat átláthatóan kezeljék.

Az első győzelmek és kudarcok

Az akkor a korrupció elleni harc bajnokának tűnő Fico 2006-ban földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, s két évvel az EU-tagság megszerzése után beülhetett a kormányfői székbe. (A győzelemhez azért az is kellett, hogy Fico beígérje a korábbi kormány által bevezetett megszorító intézkedések visszavonását.)  Az ő kormányzásának ideje alatt, 2009-ben lépett be Szlovákia az euróövezetbe, s ugyan a 2010-es választáson is a Smer szerezte a legtöbb voksot – 62 helyhez jutott a törvényhozásban az addigi 50 helyett – korábbi koalíciós partnerei rosszul szerepeltek, így Fico helyett Iveta Radicová alakíthatott kormányt. Valószínűleg ez volt az az időszak, amikor véglegesen megromlott a viszony Fico és a független médiumok között: nyilvánosságra kerültek olyan hangfelvételek, amelyeken egy Ficóéra emlékeztető hang arról beszél, hogy a 2002-es választások előtt a Smer szabálytalan módon jutott pénzekhez. A politikus tagadta a vádakat, és minősíthetetlen hangnemben osztotta ki az őt támadó médiumokat.

Bár a felvételek aláásták népszerűségét, rövid idő alatt rendezte sorait, 2012-ben és 2016-ban is az első helyen végzett a választáson. 2018-ban viszont le kellett mondania, miután merénylet áldozata lett Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kusnirová. Az olasz maffia szlovákiai ügyei után is kutató újságíró halála miatt hatalmas tüntetések kezdődtek, s végül Fico – hogy mentse a Smer-kormányt – hajlandó volt távozni, ám ragaszkodott ahhoz, hogy akkori szövetségesét, Peter Pellegrinit tegyék meg kormányfőnek.

Ismét talpon

Ekkor úgy tűnt, vége van Fico politikai pályafutásának, ám a politikus ismét felállt, és egyre populistább politikával százalékról százalékra kezdte növelni újra népszerűségét. A Covid-járvány idején ő volt az, aki a leghangosabban ellenezte a kötelező maszkviselést és a pandémia miatti kijárási tilalmakat. Az Ukrajna elleni háború kitörése után egyértelműen Vlagyimir Putyin orosz elnök álláspontját képviselte és ellenezte a megtámadott ország megsegítését, Orbán Viktorhoz hasonlóan az ukrán kapitulációt jelentő „azonnali tűzszünetet” szorgalmazta. Nyilatkozataiban arról beszélt, hogy Ukrajnát egy „náci rezsim” irányítja, majd azt is hangsúlyozta, naiv az, aki azt gondolja, hogy Putyinék valaha ki fognak vonulni a megszállt ukrajnai területekről, a Donyec-medencéből, Luhanszkból és a Krímből. Megismételte azt a magyar kormányálláspontot is, amely szerint Ukrajna NATO-tagsága miatt kitörne a harmadik világháború, s hogy Ukrajna az USA ellenőrzése alatt van, ezért nem önálló és szuverén ország.  

Orbán Viktor és Robert Fico

AFP/NurPhoto/Nicolas Economou

Közben ő is „szabadságharcot” kezdett Brüsszel ellen, és folyamatosan bírálta az EU politikáját.    Ellenezte a migrációt és „perverziónak” nevezte azt, ha azonos nemű párok gyermeket fogadnak örökbe. Közben egyre inkább magyar, pontosabban Orbán-baráttá vált. Míg korábban rákos daganathoz hasonlította a szlovákiai magyarságot és nemzetbiztonsági veszélynek minősítette a magyarság politikai szervezeteit, az utóbbi években egymásra talált Orbán és Fico, s a politikus számára hirtelen mintaország lett a déli szomszéd. Cserébe Orbánék is beálltak Fico mögé: a magyar politikusok részben a Smer mellett kampányoltak és egyszer sem került elő, hogy Fico baloldali politikus, pedig a kormánypárti médiumok és politikusok szerint valamennyi baloldali politikus „háborúpárti”. 

A tavalyi választáson – jórészt a kormányzó pártok közötti belharcok miatt – ismét a Smer végzett az első helyen és a közben vele összekülönbözött Pellegrini vezette Hlas párttal, valamint a nacionalista Szlovák Nemzeti Párttal hozott létre koalíciós kormányt. Az Európai Parlamentben működő szocialista frakció azonnal ki is zárta a Smert és a Hlast, és az újabb Fico-kormány lépései miatt mostanra igencsak megromlott Pozsony és az Európai Bizottság viszonya is.

Brüsszel haragja

Ficóék ugyanis felszámolták azt az ügyészi hivatalt, amely a kiemelt korrupciós ügyekben vizsgálódott, illetve lejjebb vitték a gazdasági bűncselekmények miatt kiszabható bírságok összegét. Áprilisban következett a közmédia: az új szervezeti rend létrehozásának célja az elemzők szerint az, hogy a kormány alá vonják a rádió és a tévé ellenőrzését. Ficót tovább erősítette, hogy a szövetségesből vetélytárssá, majd ismét szövetségessé váló Pellegrini nyerte meg a második fordulóban az elnökválasztást.

Elemzők szerint Fico annak köszönheti, hogy többször is képes volt felállni egy-egy súlyos politikai vereség után, hogy egyáltalán nincsenek skrupulusai, és rendre olyan politikát képvisel, amiről úgy gondolja, a legnépszerűbb a szlovák választók körében. Így hiába vallja magát baloldali politikusnak, cselekedeteinek mozgatórugója inkább az egyéni érdek, mintsem az ideológiai elkötelezettség.

Fico győzelme – és kormányalakítása – komoly hullámokat keltett Szlovákiában, s a médiumokban nem csitult a kormánypártiak és ellenzékiek vitája. Áprilisban Fico meg is említette, nem kizárt, hogy a gyűlölködés erőszakba torkollik. „Undorító módon szidják a koalícióhoz tartozó politikusokat és én csak arra várok, mikor torkollik ez a Denník N, Sme és Aktuality által gerjesztett frusztráció egy magas beosztású koalíciós politikus meggyilkolásába” – mondta egy beszédében Fico. (Arról azért nem beszélt, hogy személy szerint ő is felelős volt azért, hogy régen nem látott mélységekbe ereszkedett a szlovákiai közbeszéd színvonala.)

Hogy merénylőjét, a 71 éves Juraj Cintulát mennyire befolyásolta ez a nyilatkozat, nem tudni, azt azonban maga mondta el, hogy jó ideje készült a merényletre, amelynek politikai motivációi voltak. A szlovák politikai elit pedig a merénylet után, ha lehetséges, még tovább fokozta a kormánypárti és ellenzéki politikusok közötti feszültséget, amelyet a jövőben az is meghatározhat, sikerül-e felépülnie a miniszterelnöknek.