Az amerikai elnök, akinek menekülnie kellett a részeg dúvadak elől, és halálos betegséget kapott a saját beiktatásán
Hétfőn teszi le hivatali esküjét Donald Trump, ennek alkalmából felidézzük, hogyan alakult ki és színesedett évszázadokon át az új amerikai elnök beiktatásának ceremóniája, és hozott időnként szokatlan, rendkívüli és bizarr elemeket is.
Az első amerikai kongresszusi és elnökválasztás, 1788-1789 fordulóján, majdnem egy hónapig tartott. Az nem volt kétséges, hogy a függetlenségi háború irányítója, George Washington lesz a fiatal állam első vezetője: végül mind a 69 elektor rá voksolt, az alelnöke pedig az akkori szabályok szerint a 34 szavazattal második John Adams lett. Az 1787-ben elfogadott alkotmány 1789. március 4-én lépett életbe, aznap, amikor az elnököt és alelnököt be kellett volna iktatni. A szavazatszámlálás azonban elhúzódott, így Washington és Adams csak április 30-án tette le a hivatali esküt.
Az utódaik már pontosak voltak. A beiktatás napját az 1933-ban ratifikált huszadik alkotmánykiegészítés tette át január 20-ára, az eskütételt pedig pontosan déli 12 órára. A demokrata Franklin Delano Roosevelt így először még a későbbi, az 1937-es, második mandátuma kezdetén viszont már a korábbi dátumon lépett hivatalba. Ha január 20-a vasárnapra esik, akkor az elnök szűk körben teszi le a hivatali esküt, s azt másnap ismétli meg a szokásos nagyszabású körítéssel.
Washington az akkor az USA ideiglenes fővárosaként szolgáló New Yorkban tette le az esküt, amit az alkotmány 35 szóban rögzített, és magyarul így hangzik:
Én, (név) ünnepélyesen esküszöm, hogy az Egyesült Államok elnökének tisztét híven gyakorlom, és legjobb képességeim szerint fenntartom, óvom és megvédem az Egyesült Államok alkotmányát.
Az „esküszöm” szót 1853-ban Franklin Pierce helyettesítette először a „fogadom” kifejezéssel, azóta mindkettő elfogadott. Az 1799-ben elhunyt Washingtonról elnevezett új, állandó fővárosban első alkalommal, 1801-ben Thomas Jefferson tette le a hivatali esküt. (Elődje, az USA második elnöke, John Adams még az akkori ideiglenes fővárosban, Philadelphiában cselekedte ugyanezt 1797-ben.)
A törvényhozás, a Capitolium keletre – a Kongresszusi Könyvtárra és a legfelső bíróságra – néző teraszán és lépcsőjén először 1829-ben Andrew Jacksont iktatták be. A ceremónia 1981-ben, Ronald Reagan első mandátumával költözött át a Lincoln Emlékműig tartó hatalmas parkra (National Mall) néző, átellenes, nyugati oldalra.
A rendkívüli helyzetek rendkívüli helyszíneket eredményeztek. Miután a röviddel a második mandátumának kezdete után, 1865-ben meggyilkolták Abraham Lincolnt, a helyére lépő alelnöke, Andrew Johnson a Fehér Házhoz közeli rezidenciáján tette le a hivatali esküt. Amikor pedig 1901-ben, a New York állambeli Buffalóban elhunyt az anarchista merénylő által lelőtt William McKinley, a helyszínre utazott Theodore Rooseveltet egy magánház könyvtárszobájában iktatták be az elnöki hivatalba.
Az eskütételt a legfelső bíróság mindenkori elnöke tartja, ám mivel érthető módon nem volt kéznél, a feladatot egy szövetségi bíró látta el. Ugyanígy történt 1963-ban, amikor a Dallasból Washingtonba tartó elnöki repülőgépen – amelyen ott volt a texasi nagyvárosban meggyilkolt John F. Kennedy holtteste – Lyndon B. Johnson elmondta az eskü szövegét, a jobbján a feleségével, a balján a frissen megözvegyült Jacqueline Kennedyvel. Az ad hoc beiktatást Sarah Hughes texasi szövetségi bíró végezte – máig az egyetlen nő, mivel az amerikai legfelső bíróságnak még csak férfi elnökei voltak. Franklin Delano Roosevelt negyedik, 1945. januári eskütétele is rendkívüli volt, mert a háborús helyzet miatt mindössze 15 percig tartott, és a Fehér Ház kertjében rendezték.
Az eskü elmondása alatt a hivatalba lépő elnök a jobb kezét a magasba emeli, és a balt a Bibliára helyezi, s az is a hagyomány része, hogy az alkotmányban rögzített szöveghez még hozzáteszi: „Isten engem úgy segéljen!”. Az első alkalommal még volt némi kavarodás, mire előkerítettek egy szabadkőműves Bibliát, ami logikusnak tűnt, hiszen Washington maga is szabadkőműves volt. Az elnökök általában családi Bibliát használtak, amit Jimmy Carter 1977-ben azzal egészített ki, hogy a pulpitusra helyezte azt, amire annak idején Washington tette a kezét. Barack Obama mindkét alkalommal Abraham Lincoln Bibliájára tette le az esküt, ahogyan első alkalommal Donald Trump is.
Barack Obama 2009-es beiktatása:
Első katolikus elnökként Kennedy természetesen katolikus Bibliát használt. (A szintén ír felmenőkkel rendelkező Joe Biden az USA második katolikus elnöke.) A Kennedy meggyilkolását követő káoszban, a különgép fedélzetén a protestáns Johnson egy hirtelen előkapott katolikus misekönyvre helyezte a bal kezét. A választási győzelme után, 1965-ben aztán azzal teremtett precedenst, hogy a Bibliát a felesége tartotta. Az USA történetében még nem volt magát ateistának valló elnök, és csak ketten akadtak, akik a beiktatásuknál nem használtak Bibliát (vagy, mint Johnson, vallási könyvet). 1901-ben, Theodore Roosevelt talán a sietség miatt hagyta ki ezt az elemet, míg 1825-ben John Quincy Adams szándékosan, mert úgy vélte, a gesztussal sértené az állam és az egyház különválasztásának elvét, ezért egy törvénykönyvvel helyettesítette.
A beiktatása után az új elnök beszédet mond, tele magasztos gondolatokkal. Washington nem volt nagy szónok, ezért a második mandátuma kezdetén az USA történetének legrövidebb, mindössze 135 szóból álló beszédével állt az alkalomra. A skála másik végén William Henry Harrison található, aki meg sem állt tízezer szóig, de ezt nem tette jól. Nemcsak a hallgatóságát kergette unalomba, hanem mivel a szokatlanul hideg március eleji napon, hóviharban, száz percen keresztül, kabát, sál és kalap nélkül beszélt, tüdőgyulladást kapott, és egy hónap múlva meghalt.
Az új elnökök jellemzően kiöltöztek az alkalomra, kivéve Cartert, aki a kívülállóságát azzal is hangsúlyozta, hogy vonattal érkezett Georgiából Washingtonba, és olcsó konfekcióöltönyben tette le az esküt. Trump fején furcsán mutatna, de sokáig hagyomány volt a cilinder, amit Kennedy viselt utolsóként.
Az eskütételt sokáig csak a helyszínen tartózkodók láthatták, s őrizhették meg emlékként. A távírógépek először James Polk beszédét röpítették világgá 1845-ben. Az első mozgóképes felvétel McKinley 1897-es beiktatásáról készült. Calvin Coolidge 1925-ben már rádión volt hallható, 1949-ben Harry Truman már tévében is látható, Kennedy pedig 1961-ben színesben jutott el a nézőkhöz.
Az összes elnöki eskü McKinley-től Bidenig, amióta van mozgókép:
A hollywoodi színészből lett elnök, Ronald Reagan az 1985-ös második beiktatásakor a limuzinjába is kért egy kamerát, amely onnan közvetítette, amint a Fehér Házba tart. 1997-ben Bill Clinton második eskütételét streamelték először a gyerekkorát élő interneten. Automobilt először 1921-ben Warren Harding használt arra, hogy eljusson a beiktatására, a páncélozott elnöki limuzin pedig 1965-ben, Johnsonnál mutatkozott be, ami érthető biztonsági intézkedés volt, hiszen Kennedy 1963 novemberében egy kabrióban ült, amikor Dallasban agyonlőtték. Carter viszont 1977-ben az eskütétele után azzal sokkolta a titkosszolgálati őreit, hogy váratlanul kiszállt az autóból, és elsétált a Capitoliumtól a Fehér Házig.
A beiktatást követően Washingtont a barátai meghívták, hogy ugorjon be egy táncos rendezvényre, ahol az ország első elnöke a feleségével rövid menüettet lejtett. Bár bevallása szerint James Madison a legszívesebben aludni tért volna, a barátai 1809-ben egy helyi szállodában bált rendeztek a tiszteletére, ahová fejenként négy dollár volt a belépő, és mintegy négyszázan jelentek meg a korabeli washingtoni elitből. Ezzel divatot teremtettek. 1829-ben Andrew Jackson a Fehér Házat nyitotta meg az őt ünneplő híveinek, akik azonban annyira berúgtak a rendelkezésre álló ingyenalkoholtól, hogy törni-zúzni kezdtek, az elnök pedig az egyik oldalajtón menekült el, és a virginiai Alexandriában, egy szállodában töltötte az éjszakát.
A bálokat ettől kezdve külső helyszíneken tartották, egyre többet, egyre több vendéggel, míg a puritán presbiteriánus Woodrow Wilson – aki utálta a táncot és a mulatozást – 1913-ban le nem fújta a szinte koronázási ünnepséggé fajuló eseményt. Utána az alkoholtilalom, a nagy gazdasági világválság, majd a második világháború fogta vissza az elnököket, akik inkább jótékonysági estélyeket szerveztek. A pompa Harry Truman 1949-es beiktatásával tért vissza, majd a bálok politikai támogatást gyűjtő, időnként rongyrázó eseményekké váltak. A kivétel ismét Carter volt, aki csak koncerteket rendezett a híveinek.
Sztárok már Richard Nixon idején is feltűntek a fellépők között, ám főszerepet Clintonnál kaptak először, és Obama rendezvényeire is tódultak, míg a Trump által szervezetteket kerülték. A legtöbb, 14 hivatalos beiktatási bált Clinton tartott 1997-ben, míg a legszemérmetlenebbül Trump gyűjtötte a pénzt 2017-ben. A hivatalos bálok belépőiért fizetőknek garantálják, hogy azokon az elnöki házaspár is megjelenik, akikre vethetnek néhány pillantást, fényképezkedhetnek velük, és még táncolni is láthatják őket. Na persze nem sokáig, mert ez politikai hakni: 2001-ben megmérték, hogy George W. és Laura Bush 29 és 56 másodperc közötti ideig csillogtatta tánctudását az általuk meglátogatott rendezvényeken.
Négy éve a választási vereségét elismerni nem hajlandó Trump durcásan nem vett részt Biden beiktatásán, ami a nárcizmusára jellemző gesztus, de nem ő volt az első, aki így tett. John Adams nem tudta megemészteni, hogy az 1800-as elnökválasztáson legyőzte a politikai ellenfelévé vált alelnöke, Jefferson. Így az utódja eskütétele napjának hajnalán elhagyta Washingtont, és vissza sem nézett. Adams és Jefferson soha többé nem találkoztak, és nem beszéltek egymással, de 11 év után legalább levelezésbe kezdtek, ami 1826-ig tartott – amikor mindketten ugyanakkor, július 4-én, az USA Függetlenségi Napján hunytak el.
Adams legidősebb fia, John Quincy Adams, 1824-ben az elektorok és a szavazatok számát tekintve is a második helyen végzett, ám mivel négyen indultak, senki sem szerzett többséget, ezért a képviselőház egy politikai alkunak köszönhetően őt emelte elnökké. Ezt soha nem bocsátotta meg neki az elnökválasztáson az első helyen végzett, mégis hoppon maradt Andrew Jackson, aki négy évvel később visszavágott. A két politikus viszonya annyira elmérgesedett, hogy – apja példáját követve – Quincy Adams is bojkottálta az utódja beiktatását, és megpattant a fővárosból.
Trump előtt legutóbb a Lincoln helyébe lépett, a polgárháborúban vesztes déliekkel szimpatizáló Andrew Johnson durcáskodott. 1868-ban már a demokraták elnökjelöltségét sem tudta megszerezni, a képviselőház alkotmányos vádemelési eljárást indított ellene, és a szenátusban egyetlen szavazat hiányzott a kétharmados többséghez, hogy leváltsák. Így amikor a polgárháborúban győztes északi csapatok volt főparancsnoka, a republikánus Ulysses Grant a Capitoliumon letette a hivatali esküt, még tartott egy utolsó kormányülést a Fehér Házban, és törvényeket írt alá.
A cikk eredeti verziója 2021-ben jelent meg a HVG-ben.
Nyitókép: William Henry Harrison portréja, forrás: whitehouse.gov
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
