szerző:
Földes Márton
Tetszett a cikk?

Etnikai ellentétekre hivatkozva és nyersanyagokra vadászva Ruanda és az általa támogatott milíciák offenzívát indítottak Kelet-Kongó nagyvárosának elfoglalására.

Az év elején Ruanda által támogatott fegyveres csoportok újabb offenzívát indítottak a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) nyersanyagokban gazdag keleti területei ellen és a hét elejére elfoglalták Goma városát, amely – agglomerációval együtt kétmillió feletti népességével – az országrész egyik legnagyobbika, egyúttal a Ruandával határos Észak-Kivu tartomány fővárosa és az országban tartózkodó ENSZ-erők legnagyobb bázisa. A kongói kormányszóvivő is megerősítette a város elestét az X-re kirakott bejegyzésében, majd ellenállásra szólította fel minden honfitársát:

„Mindannyian az ország területének őrzői vagyunk. Egyetlen centimétert sem fogunk feladni!”

No Title

No Description

Ennek ellenére a hírek szerint már legalább 1200 kongói katona tette le a fegyvert, miután 48 órás ultimátumot kaptak erre a felkelőktől. A helyzet tovább eszkalálódik, amint a felkelő csoportok további műveleteit a kormányerők akarják megakasztani, eközben a határ mentén az ország területére 3-4 ezer katonával behatoló ruandai erőkkel is összecsaptak a kongóiak.

A két ország megszakította a diplomáciai kapcsolatokat. Az ENSZ azonnali és határozott koordinált nemzetközi lépéseket sürget és tűzszünetre szólította fel a feleket, miután a világszervezet békefenntartói missziója – akik a MONUSCO békefenntartó művelet keretében tartózkodnak a térségben – már legalább 14 katonát vesztett.

Arról is keringenek posztok a közösségi médiában, hogy a KDK kormányerők oldalán harcoló 280 román zsoldos megadta magát.

Ezrek menekülnek Kongóból, miután lázadók elfoglaltak egy kétmilliós nagyvárost

Háborús helyzet alakulhat ki Közép-Afrikában, ahol ruandai támogatású fegyveres lázadók vették át a hatalmat egy kongói város felett.

Peter Cirimwami Nkuba tábornokot, Észak-Kivu tartomány katonai kormányzóját még az offenzíva első napján megölték, amikor a frontvonalon látogatta meg katonákat. Jelentések szerint a Gomát körülvevő legfontosabb utakat lezárták, és a város repülőterét már nem lehet használni evakuálásra és humanitárius segítségnyújtásra, a város számos területén megszűnt az áram- és vízellátás.

Így a katonai konfliktus intenzitásának növekedésével humanitárius katasztrófa is fenyeget. Néhány nap alatt közel félmillió kongói hagyta el a lakhelyét, a konfliktusnak már több száz civil áldozata is van, a kórházak megteltek.

A helyzet korábban sem volt fényes, a KDK a világ egyik leginstabilabb állama, az IISS adatai szerint 2024-ben közel hétmillió belső menekültje volt a 102 milliós országnak, és egymillióan távoztak külföldre. Ezen felül a lakosság legalább 10 százaléka szorul humanitárius segítségre.

Mindeközben a KDK fővárosában, az ország nyugati csücskében található Kinshasában tüntetések kezdődtek, aminek hevében a feldühödött emberek több nagykövetséget, köztük a francia, belga, amerikai, ruandai, ugandai és kenyai delegáció épületét is megtámadták. A francia követséget ért támadás során a tüntetők égő tárgyakat dobáltak be a követség udvarára, amit Jean-Noel Barrot külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezett. A helyi rendőrség többé-kevésbé sikeresen próbálta helyreállítani a rendet.

Patriot یا مولا علی on X (formerly Twitter): “⭕️❌⭕️DR Congo People had enough and attack the embassies of Uganda, Rwanda, Kenya, Japan, US, and France. pic.twitter.com/FaczhgX132 / X”

⭕️❌⭕️DR Congo People had enough and attack the embassies of Uganda, Rwanda, Kenya, Japan, US, and France. pic.twitter.com/FaczhgX132

A kongói közvélemény – határozottan nem minden alap nélkül – Ruandát okolja a fegyveres konfliktus eszkalációjáért, míg az európai volt gyarmattartókkal szemben a teljes Szubszaharai Afrikában erős ellenszenv uralkodik. A szintén nyugatinak tekintett ENSZ-missziót pedig a hatékonytalanság vádjával illetik, noha a MONUSCO mandátuma kötött. Ettől függetlenül a megölt kéksisakosok túlnyomó része dél-afrikai volt.

Coletta Aluda on X (formerly Twitter): “Protesters in Kinshasa, DR Congo 🇨🇩, attacked the embassies of the USA 🇺🇸, France 🇫🇷, Kenya 🇰🇪, Rwanda 🇷🇼, and Uganda 🇺🇬. They accused these nations of backing Rwanda’s alleged support for M23 rebels, who have taken control of Goma, the eastern provincial capital. 📷 / Mack… pic.twitter.com/PMKMKGNo0C / X”

Protesters in Kinshasa, DR Congo 🇨🇩, attacked the embassies of the USA 🇺🇸, France 🇫🇷, Kenya 🇰🇪, Rwanda 🇷🇼, and Uganda 🇺🇬. They accused these nations of backing Rwanda’s alleged support for M23 rebels, who have taken control of Goma, the eastern provincial capital. 📷 / Mack… pic.twitter.com/PMKMKGNo0C

A helyzetre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon reagált.

„Nyugtalanító híreket kaptunk Afrika szívéből, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda közötti határvidékről. Telefonon egyeztettem Thérèse Kayikwambával, a kongói külügyminiszter-kollégával, aki tájékoztatott az országát ért ruandai támadásról” – írta, majd elítélte a KDK-t ért támadást, illetve a „civilek és békefenntartók legyilkolását”.

„Felszólítjuk a ruandaiakat, hogy vonják vissza csapataikat a Kongói Demokratikus Köztársaság területéről” – tette hozzá.

A bizonytalan helyzet és a háború nyomán induló menekültáradat a Száhel-térség országaiba tart, az embertömeg még tovább ronthatja például a csádi humanitárius helyzetet és végső soron a menekülők tömege Európában jelenik meg.

Magyar kontingens nem vesz részt a KDK-ban futó MONUSCO ENSZ-misszióban, ahogyan magyar nagykövetség nincs az országban. A minisztérium honlapja szerint a diplomáciai feladatokat a Kenyában, Nairobi városában működő magyar nagykövetség látja el – ez alá van delegálva több ország, többek között a KDK is. Kongó fővárosában csupán egy, a kenyai követség alá rendelt irodája van a magyar külügynek. Az irodát, vagy magyarokat ért támadásról nem tudni.

Félix Tshisekedi, a KDK elnöke a kirobbanó konfliktus miatt a tervezettnél korábban hazatért a davosi Világgazdasági Fórumról. Az ország vezetése elhúzódó fegyverropogásra számít: „a kelet-kongói válság évtizedek óta tart, nem lehet 24 óra alatt megoldani” – mondta az elnök szóvivője. „Egyértelmű, hogy ezt nem lehet különböző kormányok, különböző milíciák katonai műveleteivel megoldani” – tette hozzá, noha a jelen katonai helyzet tükrében úgy tűnik, hogy ennek hiányában sem kínálkozik megoldás.

CynicalCevap on X (formerly Twitter): “Advance of M23 in the DRC leading to the capture of Goma – mapped out Created with @GEOlayers and After Effects. Source: @jeune_afrique & @wembi_steve Wembi.#Congo #m23 #conflict #maps #war #Goma pic.twitter.com/umSyFOSscI / X”

Advance of M23 in the DRC leading to the capture of Goma – mapped out Created with @GEOlayers and After Effects. Source: @jeune_afrique & @wembi_steve Wembi.#Congo #m23 #conflict #maps #war #Goma pic.twitter.com/umSyFOSscI

Kik harcolnak?

A KDK több száz nem állami fegyveres csoportnak ad otthont, a keleti részén a Ruanda által támogatott Szövetséges Demokratikus Erők (Allied Democratic Forces – ADF) és a mostani műveletekben legaktívabb, (március 23-ről elnevezett) M23 csoport működik, akiknek jelenleg több ezer, a határt átlépő hivatásos ruandai katona segít.

A ruandai kormányzati kommunikáció tagadta, hogy az ország haderejének csapatai a szomszédban harcolnának, ahogyan azt sem ismerték el, hogy az M23-at támogatnák.

Kemény diktatúrában, de látványosan sokat fejlődött Ruanda a 30 évvel ezelőtti népirtás óta

Három évtizeddel a ruandai népirtás után még elevenek és mélyen fájóak az emlékek. Az ország talpra állítása önkénnyel párosul, ami újabb etnikai konfliktusokhoz vezethet.

Ezzel szemben az ENSZ szakértői szerint Ruanda nemcsak, hogy támogatja a kongói felkelőket és az M23-at, hanem egyenesen a ruandai haderő képzi ki, pénzeli, fegyverzi fel, látja el információkkal őket. Gyakorlatilag katonai és politikai értelemben is ruandai irányítás alatt állnak.

Miért harcolnak?

A felszínen etnikai konfliktusról van szó. „Az M23 egyszerűen csak a kongói kisebbség, a tuszik jogait védi” – állítja Paul Kagame, Ruanda elnöke. A ruandai politikai elit és az M23 tagjai is ebből, a KDK keleti részén is jelen lévő etnikumból kerülnek ki. Az M23 is azt állítja, hogy a KDK kisebbségi tuszi lakosságának jogaiért harcol. Az M23 2012-ben alakult, miután a KDK fegyveres erőinek egy csoportja rossz bánásmódra panaszkodva elszakadt tőlük. Akkor már egy rövid időre el is foglalták Gomát, ám megtartani akkor még nem tudták. A csoporthoz köthető kommunikáció Goma ostromára nem is a város elfoglalásaként, hanem felszabadításaként hivatkozik. A tuszi népcsoport volt az 1994-es ruandai népirtás fő célpontja, amikor a hutu népcsoport fegyveres szervezetei néhány hónap alatt közel egymillió emberrel végeztek.

A legtöbb elemző szerint azonban ez csak ürügy a kongói területek elfoglalására és hatalmas ásványkincsek kifosztására. A KDK keleti területein értékes nyersanyaglelőhelyek vannak, melyek birtoklása a műveletek fő célja – állítja az ENSZ több jelentésében is.

Többek között itt található a világ egyik legnagyobb tantalit-, avagy koltánlelőhelye és több, a modern technológiai eszközök gyártásához nélkülözhetetlen nyersanyag. Az elmúlt években az M23 számos jövedelmező bányászati területet foglalt el, és egy tavaly decemberi ENSZ-szakértői jelentés szerint az M23 négyhetente mintegy 120 tonna koltánt küldött Ruandába – emlékeztet a Reuters.

Ezen felül Kongó a világ első számú kobalttermelője, amely az elektromos járművek és mobiltelefonok akkumulátorainak kulcsfontosságú összetevője.

A lap azt kiemeli, hogy Ruanda ásványkincsexportja az elmúlt két évben megduplázódott, amelynek nagy része a szakértői becslések szerint a KDK-ból származik. Ruanda következetesen tagadta a vádakat.

A franciák kivonulásával megszűnik a Magyar Honvédség csádi védőhálója – interjú Marsai Viktor biztonságpolitikai szakértővel

Franciaország és az USA csádi kivonulása után a Magyar Honvédségnek újra kell értelmeznie az ambícióit a Száhel-övezet megváltozott geopolitikai viszonyai között – mondta a HVG-nek Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék docense.

Miért fontos Goma?

A térségben már a korábbi években is jelentős területeket foglaltak el a felkelők, ám a városnak stratégiai és szimbolikus jelentősége is van: nemzetközi repülőtérrel, valamint Ruanda és a Kivu-tó közelségével bír, ami logisztikai szempontból kifejezetten előnyös, de a legfontosabb, hogy Goma eleste az M23 számára Kelet-Kongó teljes elfoglalásának szimbóluma.

Nyitóképünkön: tüntetők Kinshasában. Fotó: AFP

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!