A Best Western Hotel Hungáriában vagyunk, amely nem más, mint mementó a Magyarországon befektetni tervező tőkéseknek: egy szép, nagy, térkép szerint kiváló elhelyezkedésű szálloda, amelyet mostanra részint a turkálósorrá züllött Rákóczi út, részint a beláthatatlan ideig széjjeltúrt, és amúgy is elég undorító Baross tér határol. De igyekeznek túlélni, például most a Demokratikus Koalíció rendezvényének adnak otthont.

Ez egy FPS-tudósítás, first person shooter, az előadás ugyanis úgy néz ki, hogy balra egy fotelben Gyurcsány, jobbra meg három újságíró, Balogh Ákos Gergely von Mandiner, Kakuk György a Hír24-től, és jómagam. Elhíresült Gyurcsány-mondatokra emlékezünk, az exminiszterelnök pedig magyarázkodik.

A terem dugig, jól hallhatóan szimpatizánsok szinte mind a háromszázan, és jól láthatóan nyugdíjasok. Gyurcsány tökéletes keresztmetszetet hasított ki az MSZP-ből; nincs itt egy Bajnai-gárdányi huszonéves sem. Szövegek villognak a falon, tévéfelvételek futnak szaúdi terroristáktól az öregecskedő feleségen át az őszödi beszédig.

Gyurcsány nem áll bele a vállalhatatlanba, elismeri a rossz hasonlatokat, a terroristázást pláne bánja. A vak komondor túloldaláról már nevetségesnek tűnik a polgári nőegyletek egykori tiltakozása a feleségcsere miatt. És a rezsicsökkentés után a kampánykormányzás sem látszik kirívó botránynak. Sem egy vizitdíjnyi megszorítás.

Óriásbotrány volt minden mondatból annak idején. Babakocsis polgárasszonyok tüntettek az öregecskedés ellen Pelczné Gáll Ildikó vezényletével, népszavazni menetelt a magyar háromszáz forintért, meg azért, hogy őneki ne hazudjanak – pedig azzal a népszavazással is hazudtak neki. Pimf kis ügyek a rablóbárók macsóizmusának árnyékából visszanézve. Gyurcsány régi ballépései súlyukat vesztették a gigantikus, történelmi elkúrás mellett, amely ma napról napra terebélyesedik fölöttünk. Főleg hogy ezt az egészet az az ígéret hozta ránk, hogy nem lesz megszorítás, sem semmi olyan, amit Gyurcsány csinált. Hátborzongató szembenézni azzal, hogy amibe ő belebukott, annak a sokszorosát benyeli a magyar, ha közben a fülébe duruzsolják, hogy ez valójában nem fáj, hanem nemzeti. És éppen jobban teljesítünk.

Őszödöt, azt nem hagyja. Elmondaná ma is, vállalja és büszke rá. Különben is azért volt az egész, mert a tufa MSZP-sekkel máshogy nem lehetett beszélni. Még mindig meggyőződése, hogy igaza volt akkor, hogy méltatlanul tették őt tönkre; sőt a jelen fejlemények tükrében nyilván arra jutott: jobban járt volna Magyarország, ha megbocsátja neki az őszinteségét, felfogja a reformok szükségességét, és nem buktatja meg őt merő meg nem értésből.

A jelenlévő közönséget erről nem kell meggyőznie: népe csekély számú, de lelkes. Szeretik őt, amitől még nehezebb lehet Gyurcsány Ferencnek lenni: ezek itt rajongók, és csak valami titkos kockadobáson múlik, hogy őt sztárolják, és nem Orbán Viktort. Más viszont már alig áll vele szóba. Gyurcsány Ferenc egy tömegpszichózis áldozata, amiből elmenekült egy másikba. Nincs már esélye, hogy megpróbálja újra, nincs értelme tulajdonképpen a pártjának sem, mert ilyen választási rendszer mellett külön indulni kártékony, szövetkezni meg nem mer vele senki. Amit ő józan ésszel manapság akarhat, az nem a hatalom, csak a feloldozás. Az pedig járni jár, csak nem jut.

Vitatkozni egyre nehezebb vele, ha nem óriásplakáton kell, öt szóban. Saját rajongóinak körén kívül viszont nem jut már szóhoz.

Talán ilyenkor kellene könyvet írni a modern magyar baloldalról.