Győzelem! Meghátráltak! Nyit a pláza a cseresznyevirággal együtt, a nép visszaszerezte önrendelkezését, és még el sem indult szavazni. Pont az volt a cél, hogy ne induljon el.

Nem kellett látnokzsálya ahhoz, hogy ezt megjósoljuk, hatalomtechnikailag így logikus – ha nem is annyira, mint mondjuk eleve bele se bugyválni az emberek életébe. Szégyen a futás, de hasznos.

Most viszont ott áll az ellenzék két elég hervadt kérdéssel, amihez aláírást gyűjteni sem egyszerű. A földek eladása például Budapesten, ahol minden forradalom kezdődik, nem sokakat érdekel. Mert a pestiek is szoktak venni maguknak, nejlonzsákban, a fikusz alá. Az állami vállalatok bérplafonja megmozdíthatná az irigységfaktort, csak félre kell tenni azt a kényelmetlenséget, hogy ez egy az egyben fideszes demagógia volt, amit ráadásul a kapitalizmus védőszentje tűzött a zászlajára. De kaszára azért nem kapnak milliók, hogy a MÁV igazgatója kevesebbet keressen.

Pedig már bimbódzott az összefogás, mentek a kacsintgatások és finom célzások, a remény illata szállt a szélben, a győzelem esélye.

Nyilván boltzárral együtt is arról szólt volna a népszavazás, hogy eredményesen és határozottan nemet lehessen mondani arra, amit Orbánék művelnek úgy általában, a hét többi napján is. Kimondott cél volt ez: bevinni egy balegyenest, hogy látsszon végre, legyőzhetők.

Ez elől hajoltak el most. Nagy titkot őriznek ugyanis, és csak így maradhatott árnyékban.

A titok annyi, hogy a nemzet, amelyre szüntelenül hivatkoznak, amelynek nevében hülyeségeiket és aljasságaikat elkövetik, amit bunkósbotként forgatva söpörnek le minden kritikát – az a nemzet már nem áll mögöttük. Sosem állt egységesen ott persze, de amíg egyértelműen ellent nem mond, addig lehet azt hazudni.

Ennek a ténynek, a többség elvesztésének a felfedése a tét.

Ehhez kell az ügy, ami mögé kormányellenes többséget lehet szervezni. Ez lett volna a vasárnapi boltzár. Nem mintha nem lennének fontosabb témák. De az oktatásból és egészségügyből nem egyszerű olyan eldöntendő kérdést faragni, amit milliók értenek és éreznek. Eleve nehéz kiemelni egyetlen problémát ezekből – komplett programokat viszont nem lehet népszavazáson versenyeztetni, annak a terepe az országgyűlési választás.

Ezenfelül a népszavazás intézményét nemcsak kopasz Kubatov-fiúk, hanem szigorú jogszabályok és lojális testületek is védik a bamba néptől. Nehogy olyasmibe akarjon beleszólni, amit tényleg fájna megelőző jelleggel feladni.

Nem lehet szavazni Paksról például, hiába adósodunk el miatta száz évre. És blokkolták az olimpiára vonatkozó kérdést is – tök képtelen indoklással mellesleg –, pedig érdemes lenne körbekérdezni: elkúrjunk-e ezermilliárdokat erre, vagy legyen annyi eszünk, mint Hamburgnak, ahol simán leszavazták. Kiváló szimbóluma lehetne pedig annak, hogy ez az a rendszer, ahol a miniszterelnök mániáira és hobbijára többet költünk, mint óvodákra.

De még ennél is jobb jelkép a stadion. A bogaras, leépült sutyerák üresen kongó, méregdrága kráterei, amikben ugyanolyan kutyaütő, érdektelen játék folyik, mint azelőtt. És mennek, még mindig számolatlanul a tízmilliárdok, püspökök szállnak be a bizniszbe, csak mert tudják, hogy Orbán Viktornak ez a heppje. Ja és épített egyet a háza mellé is. Azóta elköltözött, úgyhogy Hatvanpusztának is kell majd egy hatvanezres stadion. Ha egyszer hagyjuk, miért ne.

Akár sikeres politikai vállalkozás lehetne a stadionstop, már csak azért is, mert szinte megnevezi Orbánt: igen, most az ő játékát fogjuk elvenni, ahogy ő einstandolta milliókét. Mellesleg azok a milliók fizetik ezt is. És ezt bizony nem engedheti el könnyen, mert ez ő maga.

Biztosan találhatók ennél is húsbavágóbb kérdések – csakhogy akkor is az a helyzet, hogy ezekről sem lehet népszavazást rendezni. De hoppá, nézzük csak meg még egyszer: mi is történt itt? Talán népszavazáson bukott el a boltzár? Nem; csupán az erődemonstráció lehetőségétől. A félelemtől, hogy kisebbségben maradnak, pontosabban hogy ez látványosan kiderül.

Majority report

Annak viszont nem a formális népszavazás az egyetlen eszköze. Aláírást, támogatói nyilatkozatot lehet gyűjteni bármiről. Ha több százezren a nevüket adják ahhoz a követeléshez, hogy ne legyen olimpia, és fogják vissza az élsportra elvert pénzt, az legalább olyan ütés, mint ami elől tegnap ellépett a kormány. Jogilag nem kötelez természetesen, de mint látjuk, a jogon semmi nem múlik, az erőn minden.

A módszert, ahogy a bérplafont, bemutatta már maga az ellenfél, és nemzeti konzultációnak hívta. Bájosan korrupt megoldással milliárdokat költött névre szóló levelekre, aztán tök átláthatatlan feldolgozás után bejelentette, hogy hány százezren támogatják az ő céljait.

Milliárdjai és saját postája az ellenzéknek nincsen, viszont a megmaradt két népszavazási kérdés miatt amúgy is a placcon van az egész apparátusuk. A pultok állnak, az aktivisták kint vannak, csak épp az a probléma, hogy mivel lehetne odahívni az embereket, ha a boltzár kiesett. Ahhoz csak papír kell, hogy a népszavazásra szánt kérdések mellett aláírhassanak egy petíciót valamiről, ami tényleg érdekli őket.

Hogy aztán hová mekkora piramist építenek a szignókból, hogyan tartják ezt napirenden, és meddig folytatják a gyűjtést, az csupa izgalmas részletkérdés. Ajánlanám a marketing nevű iparágat és az ezzel foglalkozó szakembereket; egy egész új világ tárulhat fel a sajtótájékoztatók és MTI-közlemények horizontján túl.

Churchill kormánya a német bombázások idején közzétett egy felhívást: mindenki szolgáltassa be az alumínium serpenyőket, hogy vadászgépeket gyártsanak belőlük, és így állítsák meg a Luftwaffét. Hazugság volt: azokból az edényekből sosem készült repülőgép. Viszont azok a százezrek, akik addig a pincében remegve hallgatták a légiriadót, egyszerre úgy érezhették, hogy ők is tehetnek, sőt tesznek azért, hogy legyőzzék az ellenséget. Amint leadták a serpenyőt, megszabadultak a bénult tehetetlenségtől. Azt gondolhatták, hogy most visszaütöttek, személyesen, legalább egy icipicit.

Ezt az érzést keresi a nemzet, amely már nem áll Orbánék mögött. Egyelőre a pincében remeg, és reméli, hogy nem az ő életét találja telibe a veszettül pattogó óriás focilabda. De már vinné a serpenyőt, ha meggyőzné valaki, hogy képes belőle fegyvert kovácsolni.