Egy rákféle négy nap alatt lebontja a mikroműanyagot

Négy napra van szüksége a bolharáknak, hogy egy sejtnél kisebb méretűre bontsa le a műanyagot.

  • MTI MTI
Egy rákféle négy nap alatt lebontja a mikroműanyagot

Zhvg

A világ egyik legsürgetőbb problémája a környezet védelme, a klímaválság, a fenntarthatóság. Ezekre nekünk különös figyelmet kell fordítanunk, ezért kiemelt helyen is kell kezelnünk. Innen új alrovatunk címe is: Zhvg.

Egy kicsiny rákféle képes lebontani a mikroműanyagot egy sejtnél kisebb méretűre 96 óra, tehát 4 nap alatt a Corki Egyetem (UCC) kutatói szerint.

Mindeddig főként lassú fizikai folyamatoknak, mint a napfény és a hullámzás, tulajdonították a műanyagok lebomlását, amely évekbe, évtizedekbe telhet.

Az írországi kutatók a két centiméter hosszú bolharákot (Gammarus duebeni) tanulmányozva arra a nem várt eredményre jutottak, hogy a kicsiny rákféle nemcsak elfogyasztja a mikroműanyag-szemcséket, de hihetetlenül gyorsan, 96 óra alatt lebontja egy mikronnál kisebb méretűvé, vagyis nanoműanyaggá.

Teljesen váratlan volt a felfedezésünk – mondta Alicia Mateos-Cárdenas, a Scientific Reports című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.

"Amikor három éve elkezdtem ezt tanulmányozni, őrültségnek tűnt, hogy ezek a kicsiny állatok képesek lebontani a műanyagot, de tanulmányunk azt mutatja, hogy a műanyag darabkák alkották az állatok gyomrában felgyűlt mikroműanyag mintegy 66 százalékát" – magyarázta.

Mateos-Cárdenas gömbölyű polietilén mikroszemcséket használt, amelyek a műanyag palackok általános összetevői. Minden egyes mikroszemcséhez fluoreszkáló festéket tapasztottak, hogy a műanyag elfogyasztását és lebontását mikroszkóppal követni tudják.

"Láttuk, ahogy a bolharákok álkapcsaikkal megőrölve megeszik a műanyag részecskéket, és azok eljutnak az emésztőrendszerbe, de azt még nem értjük, miként bontják le ezek az állatok a műanyagot. Tanulmányoznunk kell ennek a biológiai lebontásnak a mechanizmusát" – idézte Mateos-Cárdenst a The Guardian.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.