Zhvg
A világ egyik legsürgetőbb problémája a környezet védelme, a klímaválság, a fenntarthatóság. Ezekre nekünk különös figyelmet kell fordítanunk, ezért kiemelt helyen is kell kezelnünk. Innen új alrovatunk címe is: Zhvg.
Nem hagyomány, hanem a modern kori, súlyosan környezetkárosító gyümölcstermesztés következménye egy furcsa módszer, amelyet szecsuáni földművesek követnek. A kézi beporzás több, mint 30 éves múltra tekint vissza Kína délnyugati részén, Szecsuán tartomány Jiuxiang városában. Kínában az 1980-as években vezették be az háztáji felelősségteljes gazdálkodásra keresztelt rendszert, amely a gyakorlatban egy profitorientált gazdálkodás volt. Az államtól kapott földterületen a gazdák kvótarendszerben termeltek – főként rizst. A teljesítési kvótán felüli terméssel azonban szabadon rendelkeztek. A földművesek pedig sorra elkezdték lecserélni rizsültetvényeiket gyümölcsfagazdaságokra: például körtét, barackot, cseresznyét vagy almát termesztettek, mivel ezeket a rizshez képest 4-5-szörös profittal tudták értékesíteni a piacon.
A helyi termelők nem kaptak az államtól agrárszakmai támogatást sem a tervezés, sem a kivitelezés folyamatában, melynek mára súlyos következményei lettek. A gazdák a gyümölcsfákat intenzíven és rendszeresen permetezni kezdték, nemcsak hogy elkerüljék a fajtákra jellemző tipikus betegségeket, hanem azért is, mert tartottak attól, hogy ha nem kezelik vegyszerrel a fákat évi 10-12 alkalommal, azok nem hoznak majd megfelelő mennyiségű termést. A növényvédőszerek túlzott használata következtében a területen élő méhek megbetegedtek, sorra omlottak össze és indultak pusztulásnak a méhkolóniák.
A területen élő méhészek - akik a helyi gazdáknak bérbe adták a kaptárjaikat a beporzás segítésére - a közeli Hangduan hegyekbe költöztették kaptárjaikat, hogy biztosítsák a méhkolóniáik túlélését.
A méhek eltűnésével a gyümölcsös gazdáknak más lehetősége nem maradt, mint hogy saját kezükkel segítsék elő a beporzást.
A helyzet komplexitásához hozzátartozik, hogy a 90-es évek elején a termelők több különböző fajtájú körtét ültettek Jiuxiangban, így a virágzásuk és beporzási idejük is különböző időszakban történik – a gazdák ezzel sem számoltak.
Érdemes megemlíteni, hogy a körtefa többnyire nem önbeporzó, így a növénynek keresztbeporzásra van szüksége. Ezt a feladatot korábban a természetes beporzók, a méhek végezték – követve a különböző idejű beporzási időszakokat.
A gazdák alapvetően három körtetípust nevelnek. A Yali es a Hanyuan Baili önbeporzók, míg a Jinhuali tipus a keresztbeporzást igényli. A Yali és a Hanyuan Baili beporzása így kevésbé lenne problémás, ám ez a típus nem hoz annyira szép és nagy termést, mint a Jinhuali. Így ebből a típusból ültettek a legtöbbet évtizedekkel ezelőtt, ám ezeket a méhek segítsége nélkül kénytelenek nevelni.
A kézi beporzás technikai bonyodalmai
A kézi beporzáshoz szükséges pollen előkészítéséhez a Yali típus virágjaira van szükség. A beporzáshoz a virágokat megfelelő időben és szakértelemmel kell előkészíteni. A beporzás hatékonysága többek között függ az időjárástól, a hőmérséklettől és a választott módszertől. A Yali porzószálait 20-23 fokos hőmérsékleten kell szárítani és maximum 3 napon belül felhasználni, különben a pollen veszít a vitalitásából.
A körültekintő előkészítés után a termelők készen állnak a kézi beporzás megkezdésére, melynek több változatát is használják. A legkedveltebb és legidőtakarékosabb a bambuszra erősített csirketoll, vagy egy egyszerű tollseprű használata, melyet munkavégzés előtt alkohollal fertőtlenítenek.
Gazdaságonként körülbelül 100-110 fával rendelkeznek, a beporzást napi 2 alkalommal végzik, 5 napon át. A kézi beporzás időigényes, fárasztó es néha veszélyes is – egyes családtagok elmondása alapján tudjuk, hogy éves szinten fordulnak elő balesetek, kéz- és lábtörés.
Érdekes megfigyelni, hogy a helyi lakosság számára ma már megszokott rituálé a fák megtermékenyítése. Óriási összetartásról és csapatmunkáról tesznek tanúbizonyságot nap mint nap, szezonról szezonra a megélhetésük érdekében. Az új generációk számára ma már ez a hétköznapi működés.
A virágról virágra való beporzás után a gazdák augusztus második felében kezdik meg a szüretelést, amit aztán a helyi piacokon adnak el, esetleg megpróbálnak nagy tételben exportra értékesíteni Európába vagy Délkelet-Ázsiába. Mivel a körte termelése a háztartások jövedelmének 40-50 százalékát teszik ki, a tét óriási és az alkalmazkodóképesség kulcsfontosságú a túlélés érdekében.
A természetes beporzók visszatérése lehetséges, de nem valószínű a növényvédő szerek korlátozásának összehangolt megközelítése nélkül. A jövő bizonytalan, és további munkára van szükség az ökológiai egyensúly visszaállítása érdekében.
Fercsik Mariann munkái általában társadalmi és környezeti kérdésekre fókuszálnak. A kézi beporzás Kínában című fotósorozat a Joan Wakelin-ösztöndíj kitüntetettjeként jelent meg először. A témát mélyebben boncolgató könyv idén jelenik meg a Northern Bee Books gondozásában.
