Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Nincs hivatalos tudomása a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) sem a Magyar Nemzeti Banktól (MNB), sem kormányzati köröktől arról, hogy a két szervezet összevonásáról politikai döntés született volna - mondta Binder István, a felügyelet szóvivője.
Új pénzügyi szuperhatóság felállítására készül a kormány az MNB és a PSZÁF összevonásával - írta kedden az Origo. A portál szerint a már évekkel ezelőtt is szorgalmazott összevonás ötlete Simor András jegybankelnök távozásával került ismét terítékre és az integrált szervezetről szóló törvényjavaslat szövege már nagyjából el is készült.
A beszámoló szerint az értesüléseket az MNB sajtóosztályán nem cáfolták, mi több, a portál azt a választ kapta, hogy "a nemzetközi tapasztalatok abba az irányba mutatnak, hogy a jegybankok és a pénzügyi felügyeletek összeolvasztásával a pénzügyi rendszer felügyelete és szabályozása hatékonyabbá vált."
A pénzügyi felügyelet szóvivője szerint az esetleges összevonást előkészítő munkában való közreműködésre a PSZÁF-ot nem kérték fel, sem a jegybankból, sem kormányzati körökből. Ha ez bármikor felmerülne, a PSZÁF-ra vonatkozó státustörvényben foglalt jogosultsága alapján a PSZÁF a feladatkörét, szervezetét érintő kérdésben véleményt nyilvánít, javaslatot tesz - közölte Binder István.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.