Teljes szereptévesztésben van a baloldali és liberális értelmiség, amikor függetlennek gondolja magát, és a partvonalról kiabál be „felelőtlenül” a politikusoknak, akiket egyébként mélységesen lenéz – állítja a kormánynak is dolgozó Századvég stratégiai igazgatója, aki szerint egy politikai elemző sokkal inkább politikus, mint értelmiségi. G. Fodor Gábor – többek között a „férfiasságról”, a kormány „nagyvonalúságáról” szóló – blogjával egy év alatt többször kiverte a biztosítékot a baloldalon, ezért az indítékairól, a jobboldalhoz való viszonyáról kérdeztük, így az „áll, mint a cövek” témakör is előkerült. Interjú.

hvg.hu: Mi a baja a nemzetközileg jegyzett íróval, Krasznahorkai Lászlóval?

G. Fodor Gábor: Nincs bajom vele, nagy írónak, sőt nagy filozófusnak, költőnek tartom.

hvg.hu: Tegeződve arra szólította fel, hogy ne csak beszéljen a pisztolyról, húzza meg a ravaszt, amit sokan úgy értelmeztek, hogy öngyilkosságra noszogatta.

G. F. G.: Ahogy eljártam, az tulajdonképpen tisztelgés volt Krasznahorkai módszere előtt. Mert a szavak nemcsak leírják, de formálják is a valóságot. Krasznahorkai a Háború és háború című műve főhősét, Korim Györgyöt – tehát egy kitalált alakot – átírt a valóságba: ha jól tudom, emléktáblát avatott neki Svájcban. Én az ominózus blogbejegyzéssel, ami további hat bejegyzést készített elő, természetesen provokáltam, visszájára fordítottam Krasznahorkai módszerét, és őt magát írtam át a fikcióba, az én saját olvasónaplóm főhősévé tettem őt. Persze, egy személyes olvasónapló nyilvános közlése nem magától értetődő: számomra a Krasznahorkai-probléma politikai kérdéssé vált.

G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója
©

hvg.hu: Egy kormányközeli intézet stratégiai igazgatója – aki a kétharmadról, az ellenzékről vagy Bajnai Gordonról ír –, hogyan és miért vált szépirodalmi témára?

G. F. G.: Tulajdonképpen felül kellett kerekednem Krasznahorkai kérdésfeltevésein ahhoz, hogy visszanyerjem politikai cselekvőképességemet. Egyébként miért ne tehetném? Szabad ember vagyok. Ráadásul nem szépírói babérokra török, a politikai probléma foglalkoztat. Akár hiszi, akár nem, senki nem mondja meg nekem, hogy miről és hogyan írjak. Ugyanakkor az egész GFG-blog a liberális vitapartnereim érzékenységét teszteli. S rendre kiderül, aki önértelmezése szerint liberálisnak tartja magát, az nem tud megfelelni saját mércéinek, végtelenül intoleránssá válik, nemcsak a felvetett témák, de a műfaji kísérletezgetésekkel, ha úgy tetszik a sokféleséggel szemben. Mára kiderült, ha GFG ír, a liberális dühbe gurul. Ráadásul a liberális értelmiségi, miközben gyűlöli a politikát és a politikusokat, aközben minden kérdést egyben át is politizál. Mindenből politikát csinál.

„Tizenéves punkgyerek”, „kormánysegg-nyaló” – vita a blogról

„Laci, a ravaszt meg kell húzni, nem beszélni kell róla. Semmi se marad utána” – ezt írta két héttel ezelőtt a Századvég stratégiai igazgatója a blogjára. A bejegyzést a neves, az utóbbi időben az Egyesült Államokban igen felkapott, idehaza Kossuth-díjjal kitüntetett írónak szentelte, akinek Sátántangó című művéből a nemzetközi díjakkal elhalmozott – azonos című – Tarr Béla rendezte film készült.

A bejegyzésnek jelentős visszhangja volt. Tamás Gáspár Miklós – a hvg.hu rendszeres szerzője – az Élet és Irodalomban azt írta, hogy egy „jobboldali kormányhivatalnok” már az „értelmiségi létet” is alvitatná a liberális gondolkodóktól, akiknek már alig maradt valamennyi befolyásuk. A Litera.hu irodalmi portál főszerkesztője, Keresztury Tibor szerint, „hogy húzzanak el ebből az országból, az megvan, az régi, jólismert mese, de hogy ölje meg magát, csak mert ’magányos’. (…) Mi a következő lépés? Hogy fegyvert is küldenek?” Szily László publicista szerint G. F. G. „befolyásos kormánysegg-nyaló”, az ifjú konzervatívok szerkesztette Mandiner korábbi szerzője, Lakner Dávid szerint a blogger leginkább „egy tizenéves punkgyerekre” hasonlít, aki beszól a világfájdalommal küzdő osztálytársának.

A blogbejegyzésre is így reagáltak: zsigerből azt feltételezték, hogy ki akarom írni Krasznahorkait a magyar politikai közösségből, nem volt elég, hogy Kertész Imrével vagy másokkal is ezt tették a kormányhoz hű rezsimértelmiségiek, most egy újabb írón van a sor. Pedig, ha alaposabban elolvasták volna a szöveget, akkor láthatták volna, hogy szó sincs benne öngyilkosságról. Krasznahorkai gyakran ír arról, hogy van egy revolver az asztalfiókjában. Márpedig azt gondolom, hogy egy revolver arra való, hogy használják, nem pedig arra, hogy beszéljenek róla. Ez egyszerűen gyakorlati kérdés.

hvg.hu: Elnézést, de ha nem öngyilkosságról van szó, akkor miről? Csak úgy lövöldözzön?

G. F. G.: Az a kérdés, mire való egy pisztoly. Az egzisztencialista csak beszél a pisztolyról, miközben a ravasz arra való, hogy meghúzzák. Miközben a lét végső kérdéseit kutatja, elveszti a viszonyát az élethez. De az igazi probléma, az egzisztencialista és a politikus közti igazi vita tétje a nézőpont kérdése körül forog. Az előbbi, lévén individualista, úgy kezdi a mondatait, hogy „én”, a politikus meg úgy, hogy „mi” – történetesen, ha az illető magyar politikus, akkor meg úgy, hogy – „mi, magyarok”. Döntő és áthidalhatatlan feszültség van aközött, hogy „én jól vagyok” és aközött, hogy „mi jól vagyunk”.

hvg.hu: Krasznahorkainak nem a magyarokkal van kifejezetten baja, ugyanígy ír az egész világról, alapvetően pesszimista, volt, aki „az apokalipszis mesterének” nevezte. Miért baj ez?

G. F. G.: Nem baj, legfeljebb neki rossz. Krasznahorkai magányos, vagy legalábbis annak ábrázolja magát, sehol sem érzi magát otthon. Különösen Magyarországon idegen. Számos írásában megjelenik, hogy Magyarország rossz hely, szerencsétlen nép vagyunk, itt mindenki őrült vagy beteg, lett volna húsz évünk arra, hogy csinájunk Magyarországból egy rendes országot, de elvesztegettük ezt az esélyt. Márpedig itt kezdődik a politikai kérdésfeltevés. Krasznahorkai ugyanakkor csak mélységesen individualista, de író vagy filozófus, nem értelmiségi. A közös pont, hogy Krasznahorkai és a liberális értelmiségi is lenézi a politikát, az értelmiségi ráadásul még folyton bele is akar avatkozni a politikába, anélkül, hogy lenne politikai felelőssége.

hvg.hu: Magyarán az értelmiségi ne szóljon bele a politikába, vagy ha mégis, akkor álljon politikusnak?

G. F. G.: Hammer Ferenc (szociológus – a szerk.) néhány éve közölt egy írást arról, miért utálják a magyarok a politikát. Ha jól értem az írását, arra lyukadt ki, hogy a politikusok, Orbán, Gyurcsány, és egyáltalán a politikusok miatt, akiknek helyét bármikor bárki átvehetné. Én ezt nem így gondolom. Van olyan, hogy politikai tudás és politikusnak lenni embert próbáló feladat. Az értelmiségi lenézi a politikát, megveti a politikusokat, azt feltételezi, hogy ő jobban tudná, de a felelősséget nem vállalja. Ha úgy tetszik, a politikus méltóságát védem. A cselekvő, konfliktusokat vállaló politikusét. Azok a mondatok, amelyek úgy kezdődnek, hogy „mi magyarok”, legitimek, értelmesek, és erkölcsileg nem megvetendőek.

''aki 'objektív' meg 'független', az valójában baloldali''
©

hvg.hu: „Politikai gondolkodónak” nevezi magát a blogján, tehát értelmiséginek. Miért kell önnek megvédenie a politikusokat?

G. F. G.: Nem vagyok értelmiségi. Kiváltképpen nem vagyok „független értelmiségi” vagy „objektív elemző”. Ezek baloldali kategóriák. Aki érintkezik a politikával, az nem lehet független. A „független” és az „objektív” jelzők csupán tekintélyt próbálnak adni valójában nagyon is elkötelezett, pártos álláspontoknak. Magyarországon ugyanis, ha alaposabban figyel az ember, mindig kiderül, hogy aki „objektív” meg „független”, az valójában baloldali. Vállalom, hogy van értékelköteleződésem. Úgy tekintek magamra, mint akinek az a dolga, hogy munkájával és gondolataival segítsen egy olyan politikai irányt, amiben hisz. De miért is baj az, ha valaki hisz politikai igazságokban? Ez nem szervilizmus, nem „seggnyalás”. Az értéknélküliség, a semmiben sem hívés miért lenne magasabbrendűbb az elköteleződésnél? A tulajdonságok nélküli ember nem áll magasabb polcon, mint a politika embere.

Miért bírálják a kormány stílusát?
G. Fodor Gábor – aki blogján azt írja, hogy nem politikai elemző, hanem „politikai gondolkodó” – a Századvég Alapítvány stratégiai igazgatója, aki nyíltan vállalja jobboldali kötödését, gyakran kiáll a kormány intézkedései mellett. 2003-ban doktorált politikatudományból, korábban a Miskolci Egyetemen, majd az ELTE-n volt tanársegéd, most is tanít egyetemen, a diákok véleményét gyűjtő Markmyprofessor oldal szerint óráin gyakran olvas fel verseket, mesél. Tavaly a Mandiner nevű portál és a Navracsics Tibor körül csoportosuló ifjúkonzervatívokat is bírálta a Heti Válaszban, mert szerinte „értetlenségből” bírálják a kormány stílusát. Erre Békés Márton és Böszörményi Nagy Gergely válaszolt, szerintük „a kritikai hangtól való félelmet” le kell vetkőzni, különben nem lehet megszabadulni a Kádár-kortól.

hvg.hu: Miért csodálkozik, ha szervilizmust emlegetnek egy olyan elemző esetében, aki havi bruttó 700 ezer forintért dolgozott a Fidesz frakciójának?

G. F. G.: A politika elvekről, értékekről, döntésekről és elköteleződésekről is szól. Vádolhatnak szervilizmussal, csak nem értek egyet a bélyeggel. Ismétlem, a munkámmal, a gondolataimmal segítek egy politikai irányt. A szerződés nyilvános, nincs benne semmiféle mutyi. A politikai tudás is tudás.

hvg.hu: Nyugtasson meg, hogy nem verselve ad tanácsokat.

G. F. G.: Természeten nem. A műfaji kísérletezés a blogoszféra világához tartozik. Bár úgy tűnik, ez sem magától értetődő. Mert egy liberális, ha blogot ír, bármit megengedhet magának, tolerálja a trágárságot, ha ő a trágár, de intoleráns mások szabadságigényével szemben. A Krasznahorkaival kapcsolatos bejegyzés azt mutatja, hogy éppen a liberális vitapartnerek szűkítik le az érvek körét, azt gondolják, hogy csak egyféleképpen lehet beszélni politikai kérdésekről.

hvg.hu: Szimpatikusnak tart olyan gondolkodókat, mint például Lukács György? Neki aztán volt értékelköteleződése, hitt politikai igazságokban, a világjobbító marxizmuséban, és írt esztétikai műveket is.

G. F. G.: Most megpróbál a bolsevizmushoz kötni?

"Nem vagyok bolsevik, és a politikát nem a bolsevikok találták ki."
©

hvg.hu: Bocsánat, de azok alapján, amit a kritika lehetőségeiről, az értelmiségről, a politikai gondolkodók szerepéről mond, nem tudok másra gondolni. A bolsevik pártban volt bevett, hogy a döntés után nincs kritika, legfeljebb csak magyarázni lehetett.

G. F. G.: Lukácsot tanítom az egyetemen. Az ő esetében az a kérdés, hogy szabad-e keresztülhazudni magunkat az igazságig, lehet-e a jót rosszal szolgálni? Ez a bolsevizmus erkölcsi dilemmája. Nem vagyok bolsevik, és a politikát nem a bolsevikok találták ki. A politikai tér fő jellegzetessége, hogy mindig megosztott, a politikai igazságok soha nem objektívek, a politikusok mindig pártosan nézik a valóságot, áll gondolati teljesítmény a politikai döntések mögött. A politikai gondolat mindig a célokról, a helyesről és helytelenről szól és elkötelezett. A politikai gondolkodó sokkal inkább politikus, semmint értelmiségi. Így nem is lehet kívülálló. Bélyegezhetik mondjuk „rezsimgondolkodónak”, de ebből nem következik, hogy seggnyaló, szolgalelkű, esetleg bolsevik lenne.

hvg.hu: Egy ilyen „politikai gondolkodó” lehet kritikus?

G. F. G.: Persze.

hvg.hu: Idézzen már fel egy kritikát, amit nekiszegezett a kormánynak!

G. F. G.: Nézze meg a Hír TV-s vagy ATV-s elemzéseimet. De még egyszer mondom, nem kritikai értelmiségiként tekintek saját magamra. Inkább azt próbálom elmondani, hogyan nézhetnek ki a dolgok a kormány nézőpontjából, milyen motívumok állhatnak a kormányzat döntései mögött, másrészt jelezni próbálom a veszélyeket és kockázatokat.

hvg.hu: Értük és nem ellenük aggódik?

G. F. G.: Nem aggódom. Megpróbálok belehelyezkedni abba a nézőpontba, ahonnét a politikusok megfogalmazzák az álláspontjukat, és ezen a logikai kereten belül elemzem a helyzetet. Persze a magyarázataim vitathatóak.

hvg.hu: Látta már valaha úgy, hogy a kormány rossz döntést hozott?

G. F. G.: A rossz döntés is jobb, mint a tehetetlenség. A politika a döntések világa. Minden kormány hoz rossz döntéseket. A kormányzati cselekvés ugyanis mindig ki van szolgáltatva az „itt és most”-nak, a változó körülményeknek, amire reagálni kell. A baloldal mindig úgy gondolkodott a politikáról, hogy egy racionális tervet hajt végre, amitől nem lehet eltérni, ezért tekint úgy a kormányprogramokra is, mint korábban az ötéves tervekre.

hvg.hu: A demokráciának nem az a lényege, hogy számon kérik a politikusokon azokat az ígéreteket, amik segítségével négy évre hatalomra kerültek?

G. F. G.: Számon lehet kérni a célokat, az elveket, a konkrét ígéreteket is. De a politikai cselekvés ki van szolgáltatva a körülményeknek, amelyekre a politikának reagálnia kell, különben a politikus nem lehet sikeres. Bármely kormány hozhat rossz döntéseket. A reagálási képességen, a korrekcióra való hajlandóságon sok múlik.

"nem vagyunk méltányosak a kormánnyal szemben, ha nem értjük meg a pozícióját"
©

hvg.hu: Ha jól értem, egy ilyen hibára hívta fel a figyelmet a Századvég elemzője, aki leírta, hogy az egykulcsos adó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, viszont a kormány körömszakadtáig ragaszkodik hozzá. Az sem szervilizmus, hogy a 4,7 milliárdos állami megrendeléssel bíró cég elhatárolódik a saját kutatójától?

G. F. G: A konkrét kérdésre azért nem válaszolok, mert ezt a Századvég Gazdaságkutató már megtette.

hvg.hu: Csak van véleménye arról, ami a cégcsoportnál történt.

G. F. G.: Értem, hogy politikai támadás alá került a cég, azt is értem, hogy Bajnai saját jól felfogott érdekei mentén próbálja támadni a Századvéget. A Századvég Gazdaságkutató már elmondta az álláspontját.

A kormány és a Fidesz agya
Mint azt a hvg.hu megírta, a Századvég 2006 és 2009 között a Fidesz hivatalos irányát bíráló értelmiségiek műhelye volt, de a pártelnök főtanácsadója, Habony Árpád négy évvel ezelőtt a befolyása alá vonta. Azóta a Fidesz-frakció és a kormány első számú tanácsadója, 4,7 milliárdos szerződése van a kabinettel. Szerződése szerint a Századvég nemcsak kommunikációs tanácsokat ad, kutatásokat végez, de még a törvények előkészítésébe is beleszólhat. Formálisan ők tartják a kapcsolatot a negatív kampány nagymesterének tartott kampányguruval, Arthur J. Finkelsteinnel, így a választási előkészületekre is kihatással van a cégcsoport.

hvg.hu: Mire gondolt, amikor azt írta a blogján, hogy ebben a kormányban van nagyvonalúság és önmérséklet?

G. F. G.: Számos alkalommal önmérsékletet gyakorolt.

hvg.hu: Mondjon három példát.

G. F. G.: Azt gondolom, hogy nem vagyunk méltányosak a kormánnyal szemben, ha nem értjük meg a pozícióját. Ha megnézi a jelenlegi kormánnyal szembeni főbb kifogásokat, akkor azt láthatja, hogy az „erőszakosságát” kifogásolják. Ez tulajdonképpen stílusprobléma. Erre van magyarázat, ha nem is felmentés. Az egyik első bejegyzésemben azt írtam, hogy a jobboldal úgy tekint magára, mint egy ostromlott erődre. Attól tart, hogy „visszajönnek a kommunisták”.

Ez akár magyarázatot kínálhat olyan kormányzati túlzásokra is, amelyeket egy önmagát kevésbé fenyegetve látó politikai közösség nagyvonalúbban oldott volna meg. De hát a tapasztalataik a félelmeiket igazolhatták: 1994-ben és 2002-ben is visszajöttek a szocialisták. Ugyanakkor ez a kormány azt is világosan elmondta, hogy radikális változásokra van szükség, és erre használják a választóktól kapott történelmi lehetőséget, a kétharmadot. A kormányt azzal biztosan nem lehet vádolni, hogy nem élt a kétharmados felhatalmazással és ne tett volna rendszerátalakító lépéseket. Ezek aztán komoly konfliktusokhoz is vezettek a régi rend haszonévezői és érdekvédő csoportjaival szemben. Ezeket a konfliktusokat ez a kormány felvállalta. Ugyanakkor önmérsékletet és nagyvonalúságot is tanúsított.

hvg.hu: Mikor volt a kormány nagyvonalú?

G. F. G.: Így járt el például a felsőoktatás kérdésében, vagy a választási regisztrációnál. Az ellenzék mindkét esetben az gondolta, hogy a kormány nem tágít majd, és ezek a kérdések alkalmasak lesznek a kormánnyal szembeni feszültségek becsatornázására. Ha a kormány élt volna az erejével, akkor lehet, hogy az ellenzék egyébként szintén politikai számításai nagyobb eséllyel bejöttek volna.

hvg.hu: Ezt hétköznapi nyelven ravaszságnak és nem nagyvonalúságnak hívják.

G. F. G.: A politikának sajátos észjárása van. A nagyvonalúság lehet politikai erény: megtehetném, de mégsem teszem. Mindezt persze meg lehet ítélni a hétköznapi morál szellemében is, de a politikai sikerességnek vannak feltételei.

©

hvg.hu: A blogjában feltűnik a „férfiasság” kifejezés. Ez mit jelent?

G. F. G.: Még a múlt évben volt egy blogbejegyzésem ezzel a címmel, ami legalább olyan vihart kavart, mint a Krasznahorkaival kapcsolatos. A „férfiasság” a politikai vezetés metaforikus kifejezése, egyébként egy kortárs Leo Strauss-tanítvány, Harvey Mansfield írt is egy könyvet ilyen címmel (Manliness). Vannak olyan válsághelyzetek, amikor erős személyekre, vezetőkre van szükség, mert az intézmények önmagukban képtelen felülkerekedni a krízishelyzeten. A demokratikus játékszabályok nem szüntetik meg a politikai vezetés kérdését, a „férfiasság” ennek a problémakörnek a metaforikus megfogalmazása. Például Angela Merkel ebben az értelemben egy férfias, erős politikai vezető.

hvg.hu: Nem tart attól, hogy ezek a metaforák visszafelé sülnek el?

G. F. G.: Megvan ez a veszély.

hvg.hu: Orbán férfias?

G. F. G.: Ahogy a blogomban körülírtam a férfiasságot: Orbán valóban első ember, ahogy Obama és Merkel is az. Megfelelő ember a megfelelő időben, ha igaz az, hogy válságban erős politikusra van szükség. Politikai vezető, és ebben jól látható a különbség közte és Bajnai között. Róla kiderült, hogy metaforikusan fogalmazva nem férfias, mert gyenge, képtelen volt arra, hogy egységet teremtsen a baloldalon. Ugyanez igaz Mesterházyra is. Gyurcsánynak van karaktere, magából csinált politikai karikatúrát a saját politikai túlélése érdekében. A baloldal éppen azért van versenyhátrányban, mert hiányzik arról a térfélről egy erős vezető.

hvg.hu: Ha Orbán férfias, akkor igaz, amit erről írt a blogján? Hogy ágaskodik, mint a cövek. Jól értem, hogy Orbán egy fallosz?

G. F. G.: Ön most mindannak, amit írtam, a rosszindulatú olvasatát kívánja adni. Ez egy metaforikus nyelv, ami egyébként egy Krasznahorkai-szövegre, az Állatvanbent egyik szöveghelyére reflektált, s az ambíció motívumára utalt. Zárójelben jegyzem meg, az ambíció nem rossz dolog. A metaforikus nyelvet azonban nem lehet szó szerint venni. Sokan jöttek már ezzel, azt hitték, hogy majd rám ég, de engem ez nem érdekel.

Érdekesnek találta cikkünket? Értékelje!
Köszönjük!
Cikk megosztása
Címkék