Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A sorozatos bírságok utáni átmeneti üzembezárás nem tett jót a dél-koreai cég működésének.
Már 2023-ban sem volt jó éve a szigetszentmiklósi és bátonyterenyei üzemekkel működő dél-koreai SungEel Hitech Hungarynek, de tavaly még pocsékabb eredménnyel zártak. A vállalatnak 2022-ben még 18,5 milliárd forint bevétele és 1,6 milliárdos profitja volt a selejt és használt akkumulátorok újrahasznosításából, aztán a sorozatos szabálysértések, halálos és egyéb balesetek, tűzesetek, illetve a dolgozók veszélyeztetése miatt a gyárat a sorozatos bírságok után ideiglenesen bezáratta a hatóság. Emiatt a SungEel 2023-as bevétele már csak 8,2 milliárd forint volt 3,5 milliárdos veszteség mellett.
A vállalat pénzügyi beszámolójának melléklete úgy fogalmaz: „A hatósági határozat pontjainak megfelelő akcióterv született a hiányosságok megszüntetésre. Az igényelt változtatások megvalósítása 2024. április elejére teljeskörűen befejeződött, ami alapján a vállalkozás újra megkapta az engedélyeket, és 2024 júliusától megkezdődött a termelés”.
A tavalyi fél éves működés azonban csak 3,2 milliárd forintos bevételt termelt, a veszteség pedig még ennél is nagyobb, 3,6 milliárd forint volt.
Az Átlátszó tavaly azt írta, hogy bár a kormány szóban harciasan fellépett az iparbiztonság érdekében a feldolgozók ellen, valójában nincs szó szigorú szabályozásokról: a szigetszentmiklósi üzem ugyan 6,5 ezer tonna selejtet dolgozhat fel, működéséhez nem kellett környezetvédelmi engedélyt beszereznie, a vízminőséget ellenőrző monitoringkútjai nincsenek, a hatóság szerint ugyanis az üzemnek „nincs jelentős környezeti hatása”, miközben a lítiumos akkumulátorok tele vannak rákkeltő anyaggal, amelyek az újrafeldolgozás során a levegőbe és a talajvízbe kerülhetnek.
Szerdán pedig a HVG is beszámolt arról, hogy több SungEel-dolgozó szervezetében is határérték feletti nikkeltartalmat mutatott ki egy független vizsgálat, miközben a vállalat és a hatóságok mindent rendben találtak. Korábban egy hatósági vizsgálat a szigetszentmiklósi üzem területén a nikkel határértékének kétezerszeresét mutatta ki.
Mindenesetre a SungEel úgy véli: „a változtatások alátámasztják a vezetőség szándékát a hosszabb távú biztonságos és gazdaságos működésre a ESG szempontok maximális figyelembevételével”, és kiemelik, hogy kapcsolatot tart fenn a helyi közösségekkel, és támogatják a bátonyterenyei sportklubot is.
Csökkent a beruházásokra fordított összeg, 2,2 milliárdról 726 millió forintra. Esett a készletek (2,4 milliárdról 748 millióra), az alapanyagok (649 millióról 93 millió forintra) és a félkész termékek értéke is (1,7 milliárdról 594 millió forintra) – ezek egyébként a gyártás újraindulásával is összefügghetnek, azaz a gyárak elkezdték felhasználni az eddig raktározott anyagokat. A vállalat eredménytartaléka a rendkívül rossz év után negatívba, –2,4 milliárdba fordult át.
A legjelentősebb hosszú távú kölcsönt, 3,2 milliárd forintot az anyacég adta, ezenkívül van két, egyenként 1,5-1,5 milliárd forintos rövid lejáratú hitele a KDB Bank és a Bank of Korea felé.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.