Cold open

“Minden kapcsolatom alapja hazugság volt. Hazudtam a barátaimnak, és a legtöbb embernek a családomban. Minden nap hazudtam. Egy nap elmondtam húsz hazugságot, és szépen hozzászoktam. Eleinte, az első két hétben nehéz volt. Aztán egyre könnyeben ment. Láttam, ahogy mindannyiunkkal ez történik.”

Ezek Joe Weisberg, a Foglalkozásuk: amerikai (az egyik legjobb magyar címfordítás egyébként) vezető írójának és producerének szavai, aki a CIA-nél eltöltött éveit szőtte bele a sorozat történetébe. Igen, az Americans olyan kémekről szóló drámasorozat, amelyet egy exkém írt.

Weisberg, miután a Yale-en alaposan megismerte az orosz történelmet, egyfajta családja elleni lázadásként 1990-ben csatlakozott a CIA-hez. Romantikus elképzelései a kémmunkáról - ahogy az a fenti idézetből is látszik - hamar szertefoszlottak. Három év után döntött úgy, hogy nem tér vissza a szabadságáról az ügynökséghez, mivel elmondása alapján azt tapasztalta, a külföldi kémek, akiket beszerveztek, egyszerűen nem szolgáltak hasznos információkkal, és valószínűleg a kettős életből is elege lett.

Azonban attól, hogy valaki valós élmények alapján kezd bele a forgatókönyvírásba, még nem feltétlenül ír átélhető és izgalmas történetet, főleg, hogy maga Weisberg is elmondta, ez a munka néha dögunalmas kocsiban ülésekről és megbeszélesékből áll, az meg nem túl érdekfeszítő a képernyőn.

Weisberg azonban a legendás krimiíró, John le Carré elvét követte: nem kell, hogy valami igaz legyen, elég, ha igaznak látszik. Így az Americans sem azért szerepel ezen a listán, mert olyan hitelesen mutatná be CIA, vagy az orosz beépült KGB-ügynökök mindennapjait, hanem mert képes volt mélyre ásni ezeknek a szereplőknek a motivációiban, titkaiban, ki nem mondott dilemmáikban.

Ilyen szempontból a Foglalkozásuk: amerikai tipikusan modern sorozat: az alaptörténet - melynek középpontjában a nyolcvanas évek elején Washington egyik kertvárosában élő, boldog családi életet színlelő ügynök házaspár, Philip (Matthew Rhys) és Elizabeth Jennings (Keri Russell) áll - csak csali, ami a krimire, a hidegháborús tematikára vevő nézőt beszippantja.

Már az első évad is azt az emberi kapcsolatokat megmélyetező alapvető hazugságot boncolgatja, amiről Weisberg vallott az interjúban. Az Americans ugyanis azzal a konfliktussal indít, hogy mi történik akkor, ha egy színlelésen alapuló házzaságban a két - Amerikába teljesen beilleszkedett KGB-ügynök - hosszú évek után szerelembe esik egymással. A gyengéd érzelmek miatt nem tudják már olyan hatékonyan végezni a munkájukat? Képesek-e úgy egymás mellé bújni a nap végén, reggel pedig a gyerekeikkel reggelizni, hogy munkájukból fakadóan néhány órával azelőtt még lehet, hogy mással szeretkeztek hasznos információért.

Pilot

“A legjobb sorozat, amit nem nézel” - az Americansszel az elmúlt években szinte összenőtt ez a kifejezés, az összes tikos favorit listán rendre ott szerepelt. De a szinte csak méltató kritikák ellenére a közönség egyszerűen nem kattant rá a hidegháborús kémsztorira. Minden évad után komoly esély volt rá, hogy a többi sikersorozata (Walking Dead, American Horror Story, Sons of Anarchy, stb.) birtokában az FX megszabadul Weisbergék sztorijától.

Ennek több oka is volt, az egyik ezek közül, hogy elég szerencsétlen időszakban indult a széria, hiszen 2013 elképesztően erős év volt a kisebb képernyőn: fokozódott a Trónok harca-láz, mindenki a Breaking Bad lezárásáról beszélt, elindult az Orange is The New Black, a Hannibal, a House Of Cards. Ebben a közegben az Americans egyszerűen túl szerény és nem annyira látványos elemekkel operált. Az sem segített sokat a nézettség növelésén, hogy mintha a legrangosabb tévés elismerés, az Emmy-díj odaítélői szándékosan ignorálták volna a szériát (az Americans eléggé megkésve, csak idén kapott komoly kategóriákban jelöléseket.)

A másik ok prózaibb. Az eddigi négy évad ismeretében simán kijelenthető, hogy az Americans a sorozatiparban kissé szokatlan módon évadról évadra javult, tehát mai szemmel az első évadban volt a legtöbb hiba, hangsúlytévesztés. Főleg a néha megmosolyogtatóan kivitelezett szex- és akciójelenetek maradtak el a színészcsapat már eleinte is kiemelkedő teljesítményétől. Az addig csak a Felicityből ismerős Keri Russellen és néhány brit produkcióban bizonyító, walesi Matthew Rhysen már az elejétől fogva érződött, hogyha még jobb tempót vesz fel a sorozat, emlékezetes főszereplőpárossá nőhetik ki magukat.

AFP / DreamWorks Television

Az első évadban azonban még sokszor az egyszerűbb, olcsóbb kifejleteket választották az alkotók, így joggal mondhatta a többség: ha már kémsorozat, akkor inkább a Homeland!

Cliffhanger

Amíg azonban a Homeland a remek első évad után túlzásokba esett másodjára, addig Weisberg és a részeket legtöbbször vele jegyző Joel Fields tanultak korábbi hibáikból. Teljesen más hangulatban folytatták, leszakadtak az első évadot uraló, az ügynökök látszat/igaz házasságát boncolgató szálról, és más szereplőknél több időt szántak a karakterábrázolásra.

Az első évad egyik fő gyengeségét jelentette például, hogy az írók érezhetően nem tudtak még mit kezdeni a gyerekszereplőkkel. A második évadtól azonban Philip és Elizabeth gyerekei, Paige (Holly Taylor) és Henry (Keidrich Sellati) klisékből megfejtendő, gyanakvó emberi lényekké váltak a sorozatban. De a mellékszereplők is egyre megkerülhetetlenebb figurái lettek az Americans univerzumának: az FBI-ügynök Stan Beemant játszó, és a szereplőgárdában legismertebb névnek számító Noah Emmerich, illetve a kettős ügynököt, Ninát játszó Annet Mahendru is egyre összetetebb karaktereket építettetek fel részről részre.

Egyre több idő jutott a mellékszereplőkre, így az FBI-ügynök Beeman családjára is

AFP / DreamWorks Television

Ezzel az iránnyal, ha úgy tetszik, a Foglalkozásuk: amerikai még kevésbé akart Homeland lenni a folytatásokban. A konkrét kémakciók és a családi dráma ugyanolyan súlyt kaptak az epizódokban. Weisbergék pedig minden egyes szezonnal előremenekütek, hiszen minden újabb évadban változtattak a tónuson, és egyre sötétebb irányba terelték a szereplők egyéni drámáit. Az Americans így abban lett igazán kiemelkedő a mezőnyben, hogy nem csak akkor vált izgalmassá, amikor a szereplők az életüket kockáztatták egy-egy akcióban, hanem akkor is, amikor valami új réteg tört fel a szereplők eltitkolt múltjából, vagy amikor új helyen kezdett repedezni Jenningsék szépen kitalált, látszólag működő, de a hazug alapoktól labilis családi idillje.

A negyedik évad befejezése után így most már mindenki arról faggatja az alkotókat, hogyan végződik majd a két orosz kém története, hiszen már biztos, hogy még két évadra elosztott 23 epizód maradt a lezárásra. A folytatás 2017-ben és 2018-ban érkezik.

Easter egg

Nyilván Weisberg CIA-s múltja miatt sokan keresték Jenningsék történetének nyomait a valóságban is, és bizony az alkotók a sztorit egy a valóságban is létező kémpárról mintázták. Vladimir and Lidiya Gurjev (azaz amerikai küldetésük alatt Richard and Cynthia Murphy) a sorozathoz hasonlóan kertvárosi mintaéletet éltek évtizedekig New Jerseyben, amíg 2010-ben le nem tartóztatta őket az FBI egy nagyobb leleplező akció keretében.

Börtön helyett azonban lelepleződésük után nem sokkal egy fogolycsere keretében visszatérhettek Moszvába más elfogott alvóügynökkel együtt, ahol már hősként ünnepelték őket. A plyetykák szerint maga Putyin is elénekelt közösen velük egy-két dalt a tiszteletükre és a közös KGB-s múlt örömére. A kertvárosban azóta is mementóként áll a szellemház, ahol valaha Gurjevék éltek.

Weisberg azt is elárulta, hogy a forgatókönyvet minden esetben át kell küldeni a CIA-nek is. Ez egy protokoll-eljárás, amelynek csak akkor lennének következményei, ha az Americans valamilyen titkos információt kotyogna el.

De ha már a valóság és a fikció közötti párhuzamok szóba kerültek, az csak még érdekesebbé teszi az Americans-t, hogy a Jennings házaspárt játszó Keri Russell és Matthew Rhys a valóságban is egy párt alkot. A negyedik évadot Russell nagyon nehezen tudta végigcsinálni, mert ekkor már közös gyereküket várta. Ezért ölel olyan sokszor valamilyen tárgyat maga elé, és szerepel téli kabátokban.

Az évezred legjobb sorozatai, 6. rész: Deadwood

Törvényen kívüliek, kapzsi ópiumbárók, aranylázban égő telepesek és olyan költői trágárságok, amit még Shakespeare is megirigyelt volna - a Deadwood 2004-ben nagyot vállalt azzal, hogy a feledésbe merült western műfajával kacérkodott, de bukás helyett elhozta a vadnyugati történetek reneszánszát. A három tökéletes évadot megélt sorozat a 15.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!