Mit valósított meg Bokros Lajos gondolataiból az Orbán-kormány?

Mindenki a saját pénzére ügyel leginkább, de ma egyre többen költik mások pénzét, ami a költségek katasztrofális növekedéséhez vezet – summázta a 94 éves korában elhunyt, Nobel-díjas Milton Friedman a magyarul is megjelent Választhatsz szabadon című művében. Ez a nézet köszön vissza a leggyakrabban Bokros Lajos írásaiból is. Mások pénzét költi az állam, történetesen az adófizetőkét, függetlenül attól, hogy sztrádát épít vagy stadiont. Mások pénzét költi az is, aki családi pótlékot kap, netán családi otthonteremtési kedvezményben részesül, és az is, aki nem fizet tandíjat. A járulékfizetők pénzét költi, aki orvoshoz megy vagy gyógyszert vásárol, bár kétségkívül egyre többet kell hozzátennie a sajátjából is. A ma dolgozók pénzéből fizetik a nyugdíjakat és így tovább. Mindez az ingyenesség téves benyomását kelti.

Nemhiába fakadt ki a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere a 2008. március 9-ei, szociálisnak titulált, bár inkább a populista jelzővel illethető népszavazás után: a nagyik, unokáikra gondolva, leszavazták a tandíjat, a diákok pedig a nagyik miatt a vizitdíjat, és most együtt örülnek, hogy senkinek sem kell fizetnie semmiért. Kétségkívül többségi vélemény volt a gyámkodó államba vetett hit, amin a reformerek elszánt aufklérizmusa szemernyit sem változtatott. Holott csaknem napra pontosan tizenhárom évvel korábban, 1995 februárjában jelent meg az akkor még kijelölt pénzügyminiszter Bokros 25 pontból álló programja, köztük az, hogy el kell fogadni: az államháztartási reform keretében szűkül az ingyenes ellátások köre, és nagyobb szerephez jut majd az egyéni nyugdíj- és egészségbiztosítás, amiért fizetni kell. Azóta a pontok száma egyre szaporodik, 2003-ban 130, 2014-ben már 140 ilyenre volt szüksége Bokrosnak gondolatai kifejtéséhez. Minap megjelent Szabadság és szolidaritás című kötetében pedig – amely az Élet és Irodalomban publikált írásait tartalmazza – újabb hat ponttal fejelte meg a korábbiakat, ezúttal már a politikai rendszer lényegét érintve.

Magyarországon önkényuralmat lát, és annak nemzetszocialista jelleget tulajdonít Bokros, így, „i” nélkül, megkülönböztetve a nemzetiszocializmustól. Úgy véli, a jogállam helyébe korlátozhatatlan ragadozó állam lépett, amely nem építi, hanem rombolja a piacot, a nyugati adófizetők pénzét „nemzetépítő projektekre”, jelképesen fogalmazva, piramisok építésére pazarolja, korlátozza a tanszabadságot, gyanakvást kelt a szomszéd népekben és kormányokban, továbbá a hivatalos kormánypropaganda rangjára emelte az idegengyűlöletet. Ezzel maga is beszállt az orbáni rendszer leírása körül folyó vitába, amely Kornai János és Kis János egybehangzó autokráciaminősítésétől Magyar Bálint maffiaállam-megfogalmazásáig terjed, és tucatnyi árnyalata van.