Nádasdy Ádám: "Aki szeret leülni egy verseskötettel, az most is megteszi"

Puszta Dóra

6 perc

2020.05.23. 12:00

A jelenleg hatalmon lévő politikusok stílusát nem helyes közbeszédnek nevezni - véli Nádasdy Ádám, aki a HVG-nek adott portréinterjújában elmondja azt is, szerinte meddig maradhat fenn a NER. A költőként és műfordítóként is elismert nyelvész emellett mesél a családjáról, párkapcsolatáról és arról is, hogyan élte át a bezártságot a járvány alatt.

HVG: Három nyelvet kapott von Haus aus; a német, az olasz és a magyar után hogyan és mikor került képbe az angol?

Nádasdy Ádám: Az angol volt az a nyelv, amit senki sem tudott a családban. Mindenki tanult franciául és tűrhetően beszélték is, ahogy egy közép-európai, középpolgári családban természetes. A szüleim tudtak olaszul, mert zenészek voltak. A nagypapa emlékezett egypár elrontott angol szóra, ő ugyanis tagja volt a Szingapúri Lovaspóló Klubnak, amikor 1904-ben mint fiatal tengerésztiszt ott állomásozott. De sose hallottam senkit angolul beszélni: ez vonzóvá tette a szememben, romantikus kalanddá.

HVG: Elfoglalt „magasművész” szülei helyett a nagymama nevelte. Elkényeztette a legkisebb unokát? Mire emlékszik róla leginkább? A hajóskapitány nagypapáról vannak emlékei?

N.Á.: Nem mondhatnám, hogy elkényeztetett, arra ideje se volt, egész nap tett-vett. Nem volt könnyű az élet, három fiú, nagy háztartás. A szüleimet mindennap láttam, sokat dolgoztak, de a hétvégéket – legalábbis a vasárnap délelőttöt-ebédet – szinte mindig együtt töltöttük. A nagymama kicsi volt, kövér és hirtelen haragú – de ugyanolyan gyorsan megbékélt. Sokat nevetett. A nagypapára jól emlékszem, sokáig élt, 75-ben halt meg. Szép magas ember volt még öregen is. Magyarul alig tudott.