„A valóságot csak a fikción keresztül lehet igazán megközelíteni”

„Rajzolj, rajzolj szegény fiú. / Rajzolj, rajzolj szegény leány. / Te szegény, szegény nemtelen lény / töröld le Isten hátáról, töröld le / szégyenletes emlékemet.” Az ötsoros, Sírkövemre című verset 1972-ben írta Pilinszky János, amikor hosszas hallgatás után új, a korábbi verseknél szabadabb formavilággal jelent meg, máig zavart okozva kritikusainak és rajongóinak. Utóbbiakat a verseket övező mítosz, a sorok közötti elementáris feszültség lelkesíti.

Mások szerint ezekben a versekben Pilinszky kimódoltan halmoz rejtélyt rejtélyre, sző a költeményeibe olyan utalásokat, amelyek kibontásához egész gondolkodásmódjának elmélyült ismerete szükséges. Háy János ezt úgy fogalmazza meg a Kik vagytok ti? című tanulmánykötetében, hogy ezek a versek akkor hatnak, ha az értelmezésükhöz szükséges „érzelmi emelkedettséget mi, olvasók képezzük meg”.

A Sírkövemre című vers nemtelen lényét talán könnyebb megérteni az 1977 után most második kiadásban, a Magvetőnél megjelent esszéregény, a Beszélgetések Sheryl Suttonnal újraolvasásával, és talán közelebb visz Pilinszky vonzalmainak érzékeléséhez is. Sheryl Sutton, az afroamerikai – a könyvben végig a politikai korrektség előtti nyelven „négerként” emlegetett – színésznő bámulatba ejtette Pilinszkyt, aki először apácának öltözött fiúként látta őt 1971-ben Párizsban Robert Wilson amerikai kísérletező rendező-drámaíró Deafman Glance (A süket pillantása) című darabjában. Az új kötet címlapján is a fiús színésznő fotója szerepel, csakúgy, mint az 1977-es első kiadásén.